Faith

VII.

Másnap reggel korán ébredtem. Az órámra néztem. 7:15.
Elindultam tusolni majd felöltöztem és felvettem a cipőmet a lehető leghalkabban. Lexa ugyanolyan nyugodtan aludt mint ahogy este otthagytam.
Leemeltem a kulcsomat a szekrényről és kiléptem a szobából. Az épület eggyel lejjebbi szintjén volt a kajálda, így odáig elsétáltam. Vettem magamnak egy kávét és egy szendvicset, majd megláttam Octaviát és Lincolnt az egyik asztalnál. Odasiettem hozzájuk majd azonnal elújságoltam nekik hogy kit is kaptam szobatársnak.
-AZ a Lexa?-kérdezte Octavia döbbenten.
-Bizony.
-Hát neked aztán furcsa egy szerencséd van...
-Szerencse?
-Hát kitudja mi sül ki ebből...Akár jól is alakulhat.-megforgattam a szemem és ekkor Lincoln is megszólalt.
-Ismerem Lexát. Nem sokat beszéltünk, de ha igen akkor is arról hogy mennyire szarul érzi magát amiért el kellett jönnie a gyakorlatáról. Túl messze volt a kórháztól.-erre felkaptam a fejem.
-Milyen kórház Lincoln?
-Hát...A
nagynénje kórházba került. Rákos lett. Azt hittük idén vissza se jön...-hirtelen rosszul lettem. Hogy én mekkora egy paraszt vagyok...Jóvá kell tennem valahogy.
-Úristen...Köszönöm hogy elmondtad. Most mennem kell.
-Hé Clarke!-kiáltott utánam O-csak ne csinálj semmi őrültséget!-küldtem felé egy félmosolyt majd gyorsan vettem még egy kávét.

A szobánkba érve ugyanúgy találtam Lexát mint ahogy kb másfél órával azelőtt feküdt. Ideje volt felébreszteni.
-Lexa. Haló, Lexa kelj fel! Lexa...-ráztam a vállát de csak egy nyögést kaptam-Hoztam kávét.-Ez elérte a hatást, Lexa szemei kipattantak és a kezemben lévő papírpohárra meredtek.
-Na erre tudnék kelni minden reggel.-mondta majd rámmosolygott-Köszönöm.
Éreztem ahogy elpirulok, de inkább megszólaltam.
-Lehet hogy nem akarsz róla beszélni, de Lincoln elmondta hogy miért mentél el. Annyira sajnálom. Hülye voltam. Nem tudtam és...azt hittem miattam volt. Tényleg sajnálom.
Lesütötte a szemét és beleivott a kávéjába.
-Nem a te hibád. Én is sajnálom. Kedveltelek, Clarke. De nem engedhettem meg magamnak hogy cserbenhagyjam a saját nagynénimet. Nekem csak ő van. De nem, tényleg nem akarok erről beszélni. Voltál már reggelizni?
-Igen. De lemehetek veled ha akarsz.
-Nem, maradj csak. Keresd meg a barátaidat, én megleszek.
-Ahogy akarod.

Meg is kerestem Ravent, aki egy másik emeleten ült a közösségi szoba egyik babzsákfoteljében és épp egy könyvet olvasott. Mellé húztam egy másikat és beszélgetni kezdtünk.
-Tehát Lexa...-mondta és várta a folytatást.
-Igen. De megbeszéltük a dolgokat. Jól kijövünk. Lehetne sokkal rosszabb is.
-Ez igaz. Már tavaly is jóban voltatok.-mondta egy mindenttudó mosollyal amibe belepirultam.
-Igen, jóban. De te is tudod hogy semmi nem történt.
-Eddig.
-Raven...
-Oké, oké de ha két hét múlva kézenfogva jöttök reggelizni, akkor emlékezz erre a beszélgetésre.-felsóhajtottam.
-Rendben, garantáltan megjegyzem ezt a beszélgetést.-elmosolyodott.
-Helyes.

Csak este mentem vissza a szobánkba. Körbenéztem a könyvtárban majd Octavia elráncigált egy buliba Finnhez aki történetesen úgy 15 percre lakott a kolesztól. Mikor már teljesen kifáradtam a piától és a táncolástól, úgy döntöttem ideje visszaindulni. A szobámba érve láttam csak meg hogy már hajnal 1 van. Nem aggódtam, Lexa mélyalvó, nem hittem hogy felkeltem.

Tévedtem. Lexa az ágyán ücsörgött és azonnal felkapta a fejét amint beléptem.
-Lexa. Azt hittem alszol majd mire ideérek.
-Nem tudtam aludni. Aggódtam érted.-tudtam hogy reggelre elfelejtem a szavait, de akkor is meghatottak.
-Semmi szükség rá. Aludj.-lerúgtam a cipőimet, majd átvettem a pizsamámat és bedőltem az ágyamba.

Az egyetemi napirendem egyszerű volt. Heti háromszor volt délelőtti órám, olyankor délután tanultam. A többi napon pedig délelőtt ültem a könyvtárban vagy épp a szobámban, a könyveimet bújva. De egy volt ugyanaz. Az estéim. Valaki mindig bulit tartott, és én ott voltam. Néhány kivételes nap volt csak, olyankor pedig korán lefeküdtem, vagy Lexával néztem valami hülye valóságshow-t vagy sorozatot.

Ez így ment hetekig, majd hónapokig. Lexa minden alkalommal fent volt mikor hazaértem egy buliból. Volt hogy heti 5ször mentem haza későn, de ő ott várt. Nem szólt semmit, csak feküdt az ágyán és amint beléptem, a fal felé fordult és elaludt.

Aztán jött egy kora decemberi este. Különösen részegre ittam magam. Emlékszem ahogy Raven hazahúzott és az ajtónk előtt leültetett majd kopogott, mert nem találtam a kulcsomat. Alig telt bele egy perc és Lexa ajtót nyitott. Raven beszélt hozzá de elmosódtak a szavai a fejemben. Tudtam hogy semmire nem fogok emlékezni másnap és erről Raven is biztosította Lexát, aki csak bólintott majd becipelt a fürdőbe.
-Clarke ezt be kell fejezned. Halálra aggódom magam minden este, érted?-Válaszul csak bugyután mosolyogtam és elnevettem magam. Vicces volt ahogy összehúzta a szemöldökét.
-Nem viccelek. Bajod eshet.-alig hallottam a szavait mert beszéd közben kezei közé vette az arcomat. Égetett az érintése, többet akartam belőle.
-Hányni fogok.-mondtam és még jó hogy Lexa a wc mellé ültetett, mert szavaimnak két másodperccel később nyomatékot adva kiadtam magamból az elmúlt 3 óra minden bevitt élelmiszerét.
Éreztem ahogy Lexa felfogja a hajamat egy hajgumival majd megnyugtató köröket írt le kezével a hátamon.
Amikor végre úgy nézett ki hogy végeztem, Lexa felállt és egy perc múlva visszatért egy üveg vízzel.
-Idd meg. Az egészet.-parancsolta és én szó nélkül úgy tettem ahogy mondta.
-Figyelj...-szólalt meg újra-Nem mondhatom meg neked hogy mit csinálj. Nem tudhatom hogy miért csinálod ezt magaddal. De szeretnék segíteni neked. Clarke, én kedvellek. Tavaly otthagytalak, de ez nem fordul elő újra.
Nagy szemekkel néztem rá és vártam a folytatást.
-Tudom, ezt reggelre elfelejted majd. De nem számít, csak szerettem volna hogy legalább egyszer halld.
Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Erre nem voltak szavaim.
Lexa az ágyamig cipelt és hagyta hogy átöltözzek. Bedőltem az ágyba és magamra húztam a takarót. Figyeltem ahogy Lexa bemászik a saját ágyába és magányosnak éreztem magam. Ő is annak tűnt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és nagy nehezen elindultam felé.
-Clarke...Mit csinálsz?-nem volt riadt, inkább értetlen.
Félig felült és a könyökén támaszkodva figyelte ahogy átmászok az ágyamtól az övéig. Én visszanyomtam a matracra és befeküdtem mellé. Nemtudtam mit csinálok, de az alkohol miatt nem is érdekelt.
A fal és Lexa között feküdtem, Lexa az oldalán feküdt, arca a másik irányba, de ahogy lefeküdtem felém fordult. Egy ideig csak néztük egymást, majd felém nyúlt hogy kisöpörje a hajam az arcomból. Ahogy elhúzta volna a kezét én megfogtam és összekulcsoltam az ujjainkat. Közel hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Jó éjt Lexa.
Láttam rajta ahogy a feszült várakozás eltűnik az arcáról és teljesen ellazul az érintésem alatt.
-Jó éjt Clarke.

Bár bulik után egy perc alatt elalszom minden alkalommal, ez az este más volt. Nem akartam hogy reggel legyen. Elbódított az érzés ahogy Lexa teste az enyémhez nyomódik, ahogy a derekán pihent a karom és a látvány ahogy a haja a vállára omlik. Hagyta hogy az arcomat a nyakhajlatába fúrjam és olyan érzés volt mintha egész életemben erre vártam volna.

Lexa megőrjített. Már majdnem fél éve éltünk együtt és minden nappal egyre jobban vágytam az érintésére. Dobogott a szívem már attól is ahogy néztem ahogy kávét iszik, könyvet olvas vagy éppen nagyon koncentrál tanulás közben. Tudom hogy ezek az érzelmek nem lesznek viszonozva soha, de ez az éjszaka reményt nyújtott nekem és ki akartam élvezni minden egyes másodpercét.

Végül mégis elaludtam.

Mikor újra kinyitottam a szemem, a nap már fent volt és mocorgást éreztem magam mellett. Lexa most is felém fordult és egy széles mosoly jelent meg az arcán.
-Jó reggelt.-mondta és belefúrta az arcát a párnájába.
-Neked is-mondtam és nyújtózkodtam egyet, majd nem kerülgettem tovább a témát. Tudtam hogy túl kell esni rajta.-Lexa....Mi történt tegnap este?
Az arcáról eltűnt az a nyugalom és öröm ami addig jelen volt. Féltem hogy hülyeséget csináltam este, hogy megbántottam. De fontos volt megtudnom mert az hogy az ágyában fekszem, nem épp mindennapi. Megköszörülte a torkát és felvette a semmitmondó arcát.
-Semmi, megnyugodhatsz. Raven hazahozott, hánytál, adtam neked vizet majd átöltöztél. Nemtudom miért, de átjöttél az ágyamba és itt aludtál el. Biztos csak nem bírtál elaludni a tiedben.-beszéd közben felült és éreztem a ridegséget a hangjában. Valamit titkol előlem. Lennie kellett valaminek még az éjjel amit nem mond el.
-Értem. Sajnálom hogy velem kellett foglalkoznod. Igyekszem majd hogy ne forduljon elő újra.-mondtam de már rég nem figyelt rám.
-Megyek, sétálok egyet.
Felhúzta a bokacsizmáját és a kabátját, majd becsapta maga mögött az ajtót.
Én csak ültem az ágyában és próbáltam felidézni az előző éjjelt, sikertelenül.