Faith

IV.

Miután Finntől kijöttem, vagy fél órán át kutattam a házban Lexa után. Hisz mégiscsak egyedül hagytam ami nem volt szép tőlem. És újra részeg voltam. Pedig megígértem magamnak hogy most nem. És mégis.

Végül a konyhában találtam meg, egy sarokban ült és egy sráccal beszélgetett. Nem ismertem, de ahogy odaértem szerettem volna képen törölni, magam sem értettem miért.
-Clarke, végre. Jól szórakoztál Finnel?-kérdezte de olyan hangsúlyban hogy szerettem volna elbújni a föld alá.
-Lexa én...-feltartotta a kezét amivel félbeszakított.
-Nem. Ne is magyarázkodj, azt csinálsz amit akarsz. De ezzel mindenkit félrevezetsz.-egy szaván megakadt a figyelmem.
-Mindenkit?-kissé elbizonytalanodott, de helyesbített.
-Magadat és Finnt is. De ez nem az én dolgom. Csak megakartam várni hogy ideérj. Elmegyek. Viszlát, Clarke.-ezzel elindult a bejárat fele. Utána akartam menni de megfordult velem a világ és elestem. Az utolsó emlékem egy felém nyújtott kar és egy fehér kabát volt amit a hátamra dobtak.

Másnap reggel az ágyamban keltem. Friss palacsinta illat lepte be a szobámat amit furcsáltam hisz anya nem jön haza vasárnap estig. Reméltem hogy nem képzelődöm és csak hamarabb hazaért. Kellett az a reggeli.

Lesétáltam, lüktető fejjel, majd megittam egy pohár vizet. Az asztalon valóban ott állt egy halom palacsinta, mellette juharsziruppal. Leültem és nekikezdtem amikor egy ismerős hang szólalt meg mögülem.
-Illene megvárni a vendéget, főleg ha már süt is rád.-Lexa kerülte meg az asztalt és mintha csak természetes lenne, leült elém. Döbbent arckifejezésemet látva csak felhúzta a szemöldökét.
-Mi az? Nem lennék itt ha egyedül is haza tudtál volna jönni.-Továbbra is úgy néztem rá mint aki most látja először. Letette az evőeszközöket a kezéből és sóhajtott.-Nem emlékszel semmire igaz?-Megráztam a fejem.-Nagyvonalakban hazacipeltelek miután kiütötted magad. Félig magadnál voltál így elmondtad a címed, felhoztalak, lefektettelek aludni, átvetted a pizsidet majd kértél hogy maradjak itt. Megvártam míg elalszol, akkor akartam elmenni de aztán én is kidőltem és gondoltam ha már itt maradtam reggelig, legalább hasznossá teszem magam.-Azt se tudtam mit szóljak erre.
-Köszönöm.-mondtam végül.
-Ugyan, végülis a fenomenális buli után ez volt a minimum...-éreztem a csalódottságot a hangjában.
-Lexa...Sajnálom. Amikor részeg vagyok...Hajlamos vagyok olyat tenni amit máskor sose. Márpedig ezt soha nem csináltam volna meg. Főleg nem veled.-bocsánatkérően néztem rá, várva hogy válaszoljon. Az utolsó mondatomra ellágyult az arca és megjelent az a félmosoly.
-Semmi baj. De legközelebb a bulimeghívásodat kétszer is meggondolom.
-Hát ez érthető...-mondtam kissé csalódottan.-Viszont mondd meg nekem. Miért érdekel téged annyira hogy mit csinálok Finnel?-ledöbbent a kérdésemre és elgondolkodott.
-Nincs hozzá semmi közöm...-De?-...de azért szeretném ha vigyáznál magadra. Finn nem való hozzád.-hirtelen nagyon érdekessé vált számára a szalvéta amiről a világért se vette volna le azokat a gyönyörű zöld szemeit.
-Mióta találkoztunk...-ahogy belekezdtem lassan rám emelte a tekintetét.-...Próbáltam rájönni ki is lehetsz. Azthittem soha többé nem látlak. Két hétig ott voltál a fejemben, addig amíg be nem jöttél a suliba. És azóta is. Nemtudom mi van velem, nem értem azt sem hogy most miért mondom ezt el neked.-Türelmesen végighallgatta ahogy beszélek majd elmosolyodott egy másodpercre, de utána visszatért az a maszkja amit mindenki más mellett használ. Magabiztos, erős és kifürkészhetetlen. -Clarke most mit vársz mit mondjak? Hogy veled maradok? Hogy én is ugyanezt érzem? Mert ezt nem tehetem. Nem tehetem azt mint amit ti tesztek Finnel. Nem foglak félrevezetni.-egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Amilyen kevés ideje ismertem Lexát, olyan gyorsan húzott magával, és fájt hogy így eltaszít, ilyen egyszerűen.
-Már megtetted. Már félrevezettél.-mondtam. Olyan határozottan és keményen néztem rá, ahogy csak tudtam. Az ő arca viszont ellágyult és ezúttal ő nézett bocsánatkérően a szemembe.
-Clarke...
-Köszönöm a tegnapit. De mostmár boldogulok.-Addig néztem rá amíg össze nem szedte a cuccát és ki nem nyitotta a bejárati ajtót.
-Clarke...sajnálom. Remélem még találkozunk.
Ezzel a mondattal Lexa kisétált az életemből.