Faith

XXXVIII.

Clarke pov

Az egyetem első három hónapja meglepően hamar elrepült. És aligha történt bármi is. Minden nap ugyanolyan volt.

Beültem az órákra, ebédeltem a barátaimmal, Raven oldalba bökött akárhányszor bámulni kezdtem Lexát, őt pedig Octavia rúgta meg ha visszabámult. Esténként pizzát ettünk, néha edzeni jártunk, együtt tanultunk és csütörtökönként játékestet tartottunk.

Tehát minden jó volt.

Raven és Luna beszólogatós kapcsolata tovább folytatódott, Lincoln és Octavia nem is lehettek volna boldogabbak, Jasper összejött egy Maya nevű lánnyal, Bellamynak új barátnője lett, valami Echo, Monty pedig Harperrel járt.
És persze ott volt az álompár. Lexa és Costia. Minden alkalommal amikor megláttam őket, visszafogtam minden érzelmemet, szinte rájuk se néztem, vagy ha igen, akkor is érdektelenül.

És persze nekem ott volt Finn. Ugyan nem éreztem semmit iránta, de ha bajom volt, hozzá mehettem. Nem volt olyan nagy seggfej mint ahogy azt évekig hittem. Meghallgatott, néha még tanácsokat is próbált adni. Mondjuk utána szinte mindig lefeküdtünk. De nem ez a lényeges.

Aztán eljött a téliszünet. Épp anyával beszéltem telefonon, mikor meglepő ajánlatot tett.

-Ha van kedved, lehozhatnál valakit hozzánk. Van hely bőven. Ott van a te szobád, vagy a kanapé is...-mondta és én felhúzott szemöldökkel hallgattam, bár ezt ő nem láthatta.
-Mit mondanál ha Lexát vinném le?-kérdeztem viccből, de igyekeztem megtartani a komoly hangsújt, hogy megtudjam mit mondana.
Egs kis szünetet tartott, majd hezitálva válaszolt.
-Tekintve hogy már szakítottatok, és tudtommal új barátnője van, őt is szívesen látnám. Tudod hogy már sokkal elfogadóbb vagyok...-mondta és a döbbent vigyoromat semmi nem törölhette le.
-Tehát azzal is elfogadó lennél, ha a barátnőmként vinném le?-húztam össze a szemeimet, feszegetve a határokat.
Nagyot sóhajtott. Szinte láttam ahogy az orrnyergét fogja.
-Igen. Elfogadnám. De nem aludhatnátok egy ágyban.-mondta mire döbbenten a telefonba nevettem.
-Köszi, anyu. De igazából csak elméleti volt a kérdés, nem a barátnőm. Viszont jó tudni hogy végre megváltoztál.-mosolyodtam el újra.
-Légy jó, kicsim, hétvégén találkozunk.-köszönt el.
-Szia.-tettem le a telefont és Raven felé fordultam, aki épp egy magazint lapozgatott.
-Hallottad ezt?-kérdeztem még mindig sokkosan.
-Bizony, Griffin. Csodálatos.-mondta monoton hangon, tovább lapozva.

Délután a könyvtárba sétálva még mindig levakarhatatlan vigyor ült az arcomon.
Leültem a leghátsó asztalhoz, a sorok végén, ahol senki nem lát rám, és olvasni kezdtem az egyik órámra írt jegyzeteimet.
Viszont nem sokkal később Lexa ült le elém. Fel se kellett néznem hogy tudjam.
-Lexa, szia...-a mosoly eltűnt az arcomról, amint megláttam hogy sírt. A szemei puffadtak voltak, az arca vöröses, és egy zsepit szorongatott a kezében.
-Kérlek...Ne kérdezz semmit.-rázta meg a fejét lassan mire beleegyezően bólintottam.
Egy ideig csendben ültünk, de mikor újra könnyek gyűltek a szemébe, nem bírtam tovább, felállva mellé sétáltam és átöleltem. Belesimult az ölelésembe, majd a nyakamat átfogva egy kicsit jobban magához húzott. Beszívtam az illatát, kihasználva a pillanatot ami már hosszú hónapok óta nem adatott meg.
Nehezen vette a levegőt, éreztem ahogy a mellkasa szabálytalanul mozog az enyém ellen.
Mikor elengedtem, a szemei szomorúan csillogtak. Egy rövid, alig észrevehető másodpercre lepillantott az ajkaimra, de tekintetét azonnal el is fordította, figyelmét az előtte lévő zsepire irányítva.
Egy félmosoly terült el az arcomon, majd visszaültem a székembe.
-Hol töltöd a karácsonyi szünetet?-kérdeztem, hátha azzal elterelem a figyelmét.
-Nem tudom. Valószínűleg a szobámban tanulok.-vonta meg a vállát.
Összehúztam a szemöldökömet.
-Costia?-kérdeztem kivételesen barátságosan kiejtve a lány nevét a számon.
Lesütötte a szemét.
-Nem mehetek hozzá.-mondta végül.
-Mi? Miért?-kérdeztem vissza, őszintén meglepődve.
-Hosszú. Nem látnának ott szívesen, ennyi a lényeg.-válaszolta. Láthatóan kényes témára sikerült rátapintanom.