Faith

XXXIII.

Clarke pov

Fogalmam sincs mi történt az előbb. Lexa elviharzott, előtte pedig szakított velem. Vagy az nem az volt? Nem értem. Bárhogy is, nekem ez sok. Nem akarom elveszíteni egyiküket sem, és ez tűnt a leglogikusabb megoldásnak. És nem tudom hogy élném túl ha Lexa most ezt szakításnak szánta.

Először úgy terveztem hogy megvárom amíg visszaér és tisztázok vele mindent, de az ágyon feküdve akaratom ellenére elnyomott az álom.

Másnap reggel arra számítottam hogy a karomat kinyújtva Lexa testét érintem meg, de csak a falat találtam. Csalódottan lerúgtam magamról a takarót és a másik ágy felé fordulva megláttam őt a fal felé nézve.
Elöntött a fájdalom és a tegnap este emlékei lassan visszajöttek, így gyorsan kiugrottam az ágyból és beálltam a zuhanyzóba.
Nem akartam megvárni amíg felkel, ezért felöltöztem és elindultam az ebédlőbe. Lincoln már ott ült, így megreggeliztünk, majd szokásom ellenére beültem a reggeli órámra. Innen általában csak elkérem az anyagot, de most kellett valami ami eltereli a figyelmemet.

Csak délután mentem vissza, amikor már nem tudtam hova menni, de szerencsére a szoba üresen állt. Az ágyamra ülve elkezdtem az évvégi projektemen dolgozni amit csak órákkal később szakított meg egy kopogás. Tudtam hogy nem Lexa az, hisz neki van kulcsa.
-O, szia.-próbáltam meg rámosolyogni barátnőmre, de látnom sem kellett ahhoz hogy tudjam erőltetettnek hatott.
-Hali, nem jössz át hozzánk játékestre?-kérdezte mire értetlenül bámultam rá.
-Hogy mire?
-Jasper és Monty találták ki. Áthozzák a ps4-et a szobájukból hozzánk, azon játszunk és rendelünk pizzát. Játékest. Szóval, benne vagy?
Visszanéztem az ágyamon heverő projektre, majd beszaladtam a kulcsomért.
-Mehetünk.-csuktam be az ajtót magam mögött.

-Gyerünk Clarke, rúgd szét a seggét!-bíztatott Jasper akivel párban játszottunk Monty és Raven ellen.
Már vagy 3 órája voltam náluk, és végre nem gondoltam a tegnapra.
-Azt már nem! Monty keményebben! Najó add ide, ez így megalázó!-kapta ki a srác kezéből Raven a kontrollert és ő kezdte irányítani a mario kartot.

Octavia a kanapéról figyelt minket és mindig az épp nyerésben lévőnek szurkolt.
-Lexát hogy hogy nem hoztad?-kérdezett rá O végül. A kérdés miatt leblokkoltam és a kocsink kipördült, mire Jasper idegesen kivette a kezemből a kontrollert. Szitkozódott néhányat és a nyelvét kidugva koncentrállt a vezetésre.
Felültem Octavia mellé a kanapéra és beavattam a történtekbe.

-Tehát anyád miatt szétmentetek?-húzta össze a szemöldökét.
-Nagyon úgy fest...-mondtam csalódottan.-De még fel se fogtam igazán.
-Ez jó nagy baromság. Szeretitek egymást, és Clarke, azt kell mondjam hogy ezt jelen pillanatban is épp elcseszed. Minél előbb meg kéne beszélnetek ha meg akarod tartani a csajt.
Igazat adtam neki, de csökönyös voltam. Lexa nem látja be hogy nem volt igaza, miért én kérjek bocsánatot?
Octavia még mindig a válaszomra várt mikor visszahuppantam a földre és visszavettem a kontrollert.
-Táncolni akarok, valaki Just Dance?-kérdeztem mire körülöttem 3 kéz repült a magasba.

Hajnalban sétáltam vissza a szobánkba, amilyen halkan csak tudtam. Megkönnyebbülésemre Lexa vagy túl feldúlt volt hogy hozzám szóljon, vagy tényleg aludt. Mindenesetre én az ágyamba dobtam magam és néhány perccel később már aludtam is.

Néhány nappal később, szombat reggel, izgatottan ébredtem. Betöltöttem a 20-at. Kipattantam az ágyból és egy cetlit találtam az éjjeli szekrényemen. Azonnal felismertem Lexa kézírását.

Jó reggelt Clarke!

Tudom hogy nem beszélünk mostanában, de attól hogy nem vagyunk együtt, még remélem jó napod lesz, és az ajándékodat azért megkapod. Találkozunk este, addig is boldog szülinapot!