Faith

XLIII.

Clarke pov

Visszaérve ledobtam a könyvet az ágyamra és csak akkor vettem észre hogy hányan is vannak a szobámban.
Bellamy és Murphy a kis tv előtt ugrálva Just Dance-eztek, Octavia Raven ágyán ülve nézte a laptopját, míg Raven maga az ágya mellett ült és pop cornnal tömte magát.
-Pontosan mi folyik itt?-fordultam feléjük, érezve hogy a nap történései miatt lassan elfáradok.
-A fiúk részlegén valaki felgyújtott valamit, úgyhogy Murphy és Monty nem tudnak hol aludni. Monty a barátnőjénél lesz, Murphy pedig nálunk. Bellamy meg itt van, mert nincs jobb dolga.-magyarázta Raven.
-Murphy miért nem megy a barátnőjéhez?-kérdeztem felhúzva az egyik szemöldökömet. Semmi kedvem nem volt még valakivel osztozni a szobán, főleg úgy hogy elég valószínű hogy szabályellenes.
-Mert összevesztek, és ez a hülye nem képes beszélni vele.-dobta meg egy párnával a fiút, aki tettetett fájdalommal, drámaian a földre vetette magát.
-Ki gyújtotta fel a fiúk szobáját?-hajoltam közelebb, tudva hogy valamelyik idióta barátom lesz a tettes. Raven felhorkant, majd a szemét forgatva válaszolt.
-Monty és Jasper ki akartak próbálni valami újabb pranket. Csak egy szikrának kellett volna lennie, de ismered őket. Nem úgy ment mint kellett volna.
Nem tudtam mást mint felnevetni. Octavia is csatlakozott hozzánk, és a következő percben már meg is bökte a vállamat hogy mondjon valamit.
-Ma este Lincolnnál leszek, szóval Lexa egyedül marad. Ha szeretnél ezen változtatni, tudod a szobaszámot.-vigyorgott mire felderült az arcom. Így megúszom hogy hárman aludjunk itt, és Lexával lehetek egész este. Két legyet egy csapásra.
-Ki nem hagynám, köszi O.-öleltem át, majd mikor eszembe jutott, Costiára tereltem a témát.
Mikor elmeséltem nekik hogy mi történt a boltban, mindketten máshogy reagáltak. Raven dühödten szorította ökölbe a kezeit, Octavia viszont csak hümmögve bólintott.
-Érthető a reakciója.-tette hozzá végül, de Raven láthatóan nem értett egyet.
-Érthető?! Eldobta Clarke könyvét! Milyen alapon van kiakadva rá? Nem tett semmit!-mondta pont olyan hangosan hogy csak ők hallják.
-Nem azt mondtam hogy logikus, hanem hogy érthető. Clarke is vakon gyűlölte Costiát, csak azért mert Lexa barátnője volt.
Ezt átgondolva Raven is lenyugodott és végül mindhárman egyetértettünk abban, hogy Costia a múlt, és nem tartunk haragot egy ilyen dolog miatt.
-Majd ő is rájön hogy ami közted és Lexa között van, az nem olyan dolog amit ő megállíthatott volna.-mondta O és leporolva magát felállt a földről.-Na de most megyek. Lincoln már vár.-kacsintott ránk és kiment a szobából.
Egy kis idővel később én is követtem a példáját, egyedül hagyva Ravent a fiúkkal. A folyosóra érve nagy levegőt vettem.
Nem tudtam miért voltam ilyen izgatott, de Lexa ezt hozta ki belőlem. Még nem is állt előttem, de már hevesebben vert a szívem.
Az ajtó elé léptem és bekopogtam.
Mozgolódást hallottam a szobából, majd Lexa dugta ki a fejét az ajtórésen.
-Clarke? Mi a baj, miért nem alszol még?-kérdezte szélesebbre tárva az ajtót majd aggódva végigmért.
-Volt egy kis probléma a fiúkkal, úgyhogy sokan vagyunk a szobámban. Octavia viszont elmegy ma estére, gondoltam kihasználhatnánk.-léptem be mellette, Lexa pedig becsukta mögöttem az ajtót.
Egy féloldalas mosollyal követett az ágyáig amibe gondolkodás nélkül belevetettem magam.
-Gyakrabban is megtelhetne a szobátok...-morogta a hajamba miután lehetetlenül közel húzódott hozzám az amúgy is kicsi ágyán.
Egyetértően hümmögni kezdtem, és nem sokkal később már félálomban csavargattam Lexa egy tincs haját az ujjam köré.

Reggel egy párnára ébredtem, ami egyenesen az arcomban landolt.
-Muszáj így kelteni?-fordultam át a másik oldalamra, de nem várt hang szólított meg az ágy mellől.
-Tekintve hogy Lexa már egy órája elment, csak nem volt szíve felébreszteni, igen, muszáj.-Octavia állt ott, csípőre tett kézzel.
Egy morgással visszafordultam a fal felé, de újabb párna landolt a fejemen.
-Clarke, kelj már fel! Ugye nem felejtetted el Lexa szülinapját?-erre már kipattantak a szemeim és hihetetlen sebességgel ültem fel az ágyban, folyamatos káromkodások közepette.
Octavia meg sem lepődött. Csak rácsapott a karomra és mindenttudóan elémdobta a már előre odakészített ruháimat.
-Tudtam. 5 perced van hogy elkészülj, aztán megyünk vásárolni hogy valami elviselhető ajándékot szerezzünk a barátnődnek, aki nem is értem hogy viseli el a lusta és feledékeny seggedet.-mondta és ezzel távozott a szobából.