Faith

XVI.

Lexa pov

Egy ideig próbáltam kiszedni belőle hogy merre megyünk, de végül feladtam. Helyette figyeltem a tájat, ahogy egyre messzebb kerültünk a kampusztól. Békés és szép környék volt. Szerettem ezt a nyugodtságot.
-Megjöttünk.-mondta Clarke és kicsatolta az övét egy mosollyal. Hátulról kivette a kajás zacskókat, majd átjött az én oldalamra. Kinyitotta nekem az ajtót amit megmosolyogtam. Mintha magamtól nem menne...

Körbenéztem és máris imádtam a helyet. Egy kis parkolóban álltunk meg, szinte az erdő közepén. Bármerre néztem csak fák és bokrok voltak, sehol egy ember. Clarke megfogta a kezem és elindult velem egyenesen a fák közé.
-Tudod egyáltalán merre megyünk, Clarke?-kérdeztem de közben a fákat és a gyönyörű tájat néztem.
-Shh, tudom mit csinálok.-csitított el.

Néhány perc múlva megláttam. Egy gyönyörű kis rét, mellette egy pici vízeséssel. Elállt a szavam a látványtól. A pataknál egy puha lepedő volt leterítve egy kis sátorral mellette.
-Clarke...Köszönöm-mondtam neki döbbenten.-Azt se tudom mit mondjak...Ez fantasztikus...
-Lexa, nem is kell többet mondanod. Megérdemled.-mondta egy szeretetteljes mosollyal mire szorosan átöleltem.-Csak várd ki amíg besötétedik. Akkor lesz az igazi.-tette hozzá mire újra felcsillant a szemem.

Leültünk megenni amit Clarke hozott, majd hátradőlve hallgattuk az erdőt. Soha nem mondtam neki hogy mennyire imádom az erdőt, de mégis tudta. Foggalmam sincs hogy honnan.  Szorosan mellé feküdtem és mellkasán pihentettem a fejem.
-Besötétedett.-mondtam, mire lenézett rám.
-Igen. Akkor mostmár feloltom a fényeket.-erre gyanakvóan néztem rá és felültem. Ő is követte a példámat de lassan fel is állt, besétált a sátorba és gyertyákat szedett elő. Körbejárt a patak melletti kis sziklán ahol a lepedőnk is volt, majd letette a gyertyákat. Mindet meggyújtotta majd visszaült mellém.
-Honnan tudtad?-kérdeztem.
-Mit?
-Hogy imádom az erdőt. És a gyertyákat.
Megvonta a vállát.
-Emlékszel amikor először elhívtalak a buliba? Elvittél egy kis rétre. Láttam ahogy körbenéztél. A gyertya pedig...Csak egy tipp volt.
Közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Lassan és érzelemdúsan. Karjával átölelt mire körbefogtam a nyakát. Ott akartam maradni örökre.
-És most? Itt alszunk?-kérdeztem.
-Hát...ha szeretnél.
-Akkor maradjunk.

Mikor már alig bírtam nyitvatartani a szemem, bemásztunk a sátorba ami meglepően nagy volt. Clarke kitett magáért, volt bent takaró, víz és rengeteg gyertya. A kintieket eloltottuk, majd magunkra húztuk a takarót. Egymás felé fordulva feküdtünk, csukott szemmel. Clarke a kezét a derekamon tartotta védelmezően, én pedig összekötöttem a lábainkat.

Hallgattam ahogy egyenletesen szuszog, velem egyszerre. Biztosan azthitte hogy elaludtam mert már nem rajzolt köröket a derekamra és nem játszott a hajammal.
-Szeretlek Lexa. Mindennél jobban.-suttogta, mire felgyorsult a szívverésem.

Tényleg kimondta? Nem csak álmodom? Visszamondjam? Vagy csak tegyek úgy mint aki alszik?
Késő volt mert Clarke megérezte a szívverésemet és az egyenlőtlen légvételemet.
-Lexa? Te ébren vagy?-pánikolt be, de megszorítottam a kezét. Minden félelmem elúszott mikor kinyitottam a szemem és a világ legmegnyugtatóbb kékje volt előttem.
-Én is szeretlek Clarke.-mosolyodtam el mire behajolt és megcsókolt.

Ezt a csókot nem lehet leírni. Olyan volt mintha ez lenne az első, mintha mindig erre vártunk volna. Mintha eddig nem kaptunk volna levegőt.

Reggel Clarke karjaiban ébredtem. Nem akartam felébreszteni, így egy ideig csak figyeltem ahogy alszik. Nem telt el sok idő mire mocorogni kezdett.
-Lexa, bámulni amíg alszik a másik elég ijesztő...-suttogta egy édes mosollyal. Még ki se nyitotta a szemét, de már tudta hogy nézem.
-Jobb mintha felébresztettelek volna, nem gondolod?
Erre kinyitotta a fél szemét és elgondolkodó fejet vágott rám.
-Hm...meggyőztél.-bújt közelebb. Átölelt és teste az enyémhez nyomódott. Forró volt a hideg bőrömön.
-Mit csinálunk ma?-suttogtam a fülébe mire megborzongott. Kinyitotta a szemeit és hosszasan engem vizslatott.
-Az attól függ.
-Mitől?
-Hogy engeded-e amit én csinálnék veled.-perverz mosolyra húzta a száját mire éreztem hogy elvörösödök.
Észrevette rajtam a pánikot és arckifejezése megbánást tükrözött.
-Lexa nem kell olyat csinálnunk amire nem állsz készen, semmit nem fogok ráderőltetni. Nyugodj meg.-két keze közé vette az arcomat és úgy tartotta hogy közben a szemébe nézhessek.
Szavai megnyugtatóak voltak és tudtam hogy tőle nem kellene hogy tartsak. De mégis így éreztem.
Próbáltam elnyomni ezt az érzést és lassan sikerült is. Rámosolyogtam Clarkera aki láthatóan megnyugodott tőle.
-Mi lenne ha elmennénk egy vidámparkba?-kérdezte vidáman mire felcsillant a szemem.
-Imádnám.-mondtam gyerekes boldogsággal és gyorsan felültem. Lassan Clarke is követett és összepakoltuk a cuccainkat.

Dél körül már a kocsiban ültünk. Mekis kaját ettünk és zenét hallgattunk max hangerőn az autópályán haladva. Átnéztem Clarkera a vezető ülésbe aki épp a dal refrénjét énekelte nem épp halkan. Gyönyörű látvány volt. Szőke haja a vállára omlott, kék szeme az utat pásztázta. Arca kisimult és nyugodt volt. Szerettem benne hogy neki nem kellett maszk ami mögé bújhatott. Ő kimutatta az érzéseit és nem érdekelte hogy mit gondolnak mások.
Hátradöntöttem a fejem és őt figyeltem, egészen addig amíg a sötétség el nem lepte a látóterem.

-Lexa, megjöttünk.-simított végig egy puha kéz az arcomon.
Lassan kinyitottam a szemem és belenéztem a két kék íriszbe ami előttem guggolt a nyitott kocsiajtó mellett.
-Cuki ahogy alszol, mondtam már?-kérdezte mosolyogva. Idegesen felnevettem látva az arckifejezését.
-Rosszul hazudsz, Griffin.-mondtam és kiszálltam a kocsiból.
Most hogy egy magasságban volt velem, gondolkodás nélkül magamhoz húztam és összeérintettem az ajkainkat. Ha rajtam múlik sose engedem el, de egy idő után eltolt magától.
-Gyerünk, nem azért vezettem ennyit hogy a bejárat előtt töltsük a napot.-nyomott egy utolsó gyors puszit a számra-ezt otthon is tudjuk majd csinálni.-elmosolyodott majd a karomnál fogva magával húzott.

Már 5 óra is elmúlt mire minden játékot kipróbáltunk. Egy kivételével. Akárhogy könyörögtem, Clarke nem volt hajlandó felülni velem az óriáskerékre.
-Clarke kérleek! Nagyon szépen kérlek. Csak egyszer próbáld ki velem. Megvédelek, foglak is, nem eshet bajod ígérem.-erőlködtem még egy picit, hátha beadja a derekát.
Végigmért egy hosszú percig majd nagyot sóhajtott.
-Nem hiszem el hogy ilyen ellenálhatatlan vagy...-mondta mire felugrottam örömömben.
-Köszönöm Clarke, esküszöm nem bánod meg!-mondtam és szorosan átöleltem.

Miután az egyik dolgozó becsatolt minket és elmondta hogy mit és hogyan csináljunk, a kerék lassan elindult. Éreztem Clarke kezeinek szorítását a vas mindkét oldalán, mire átnyúltam hozzá és a kezemet megnyugtatólag a combjára raktam.
Clarke légzése kissé lelassult de még mindig sápadt volt. Kezemmel köröket kezdtem el leírni a lábán mire tényleg megnyugodott és a tájat kezdte figyelni.
-Najó, ez csodálatos.-mondta tátott szájjal mire büszkén elmosolyodtam.-mondjuk nélküled nem lenne ugyanilyen.-tette hozzá én pedig úgy éreztem elolvadok.
-Túl jó vagy hozzám.-Mondtam neki újra mire felkuncogott. Váratlanul áthajolt hozzám és megcsókolt. Gondolkodás nélkül viszonoztam és eldöntöttem magamban hogy minden napomat így akarom tölteni. Clarkeal.