Faith

XX.

Lexa pov

-Tehát a lényeg hogy megtaláljuk a gyengepontját. Szerencsédre egy számítógépes zseni áll előtted. Fel kell törnünk a gépét hogy találhassunk valamit ellene amivel elérjük hogy kicsapják, vagy legalább titeket békén hagyjon. Ehhez viszont idő kell. Több mint 2 nap. Remélem érted mire célzok...
Bólintottam. Azt akarta hogy eljátszuk Clarkeal hogy szétmentünk. Még szerencse hogy évekig tartottam bent az érzéseimet ezelőtt. Néhány hétig most is menni fog.
-Nem tudom hogy jó ötlet lenne-e szólnunk Clarkenak...Kockázatos lenne. Annyira szeret hogy nem bírná távol tartani magát tőled.-mondta egy büszke és egyben aggódó félmosollyal ami belőlem is ugyanezeket az érzéseket váltotta ki.
-Nem. Nem lenne jó ötlet.-mondtam végül, mire Raven sóhajtott.
-Sajnálom. De igyekszem majd minél gyorsabb lenni hogy aztán újra halálra idegesíthessetek a tökéletes kapcsolatotokkal...-mondta mostmár egy őszinte mosollyal.
-Köszönöm Raven. De most visszamegyek a szobánkba...Ki akarom használni legalább ezt a 2 napot.
-Menj, én addig el is kezdem a felkészülést. Oh és még valami...Lexa, hol fogsz lakni ha letelik a 2 nap?-erre még nem is gondoltam. Hirtelen elöntött a pánik. Aztán Raven mellém lépett.
-Na igen, sejtettem hogy ötleted sincs...Figyelj beszélek Lincolnnal. Mondanám hogy gyere ide, O is szívesen látna, de Clarke biztosan ide fog először jönni, amint eltűnsz. De ne aggódj. Vigyázunk majd rá. Csak kapcsold ki az érzéseidet egy időre-mondta egy kínos nevetéssel. Mindketten tudtuk hogy ez nem így megy.
-Köszi Raven. Újra. Te vagy a nap hőse.-mondtam és hirtelen magamhoz húztam egy ölelésre. Meglepődött de visszaölelt.
-Nincsmit. Csak légy erős. Beavassam Octaviát?
-Még egy ideig ne. Csak ha nagyon muszáj lesz. Ha Lincoln befogad, akkor szólj neki. Joga lesz tudni róla hogy valaki a pasijánál lakik-mondtam mire bólintott.

A szobánkba visszaérve próbáltam kizárni a fájdalmat ami rám és Clarkera vár. Hisz azt se fogja tudni hogy az egész csak egy színjáték. El fogja hinni hogy elhagytam. Összetörné a szívem ha úgy látnám ahogy hamarosan fogom is.

Nem volt időm tovább gondolkodni mert kinyílt az ajtónk, és Clarke lépett be. A szobánk közepén álltam és amikor becsukta az ajtót, gondolkodás nélkül, két lépéssel előttem termett és a falnak tolt. Hevesen csókolt meg, amit egy másodperc alatt viszonoztam. Néha észre sem vettem a hiányát, csak akkor amikor újra éreztem a puha ajkait a sajátjaimon.
-Hiányoztál-súgta a számtól miliméterekre mire elmosolyodtam.
-Te is nekem-mondtam és összeérintettem a homlokunkat.-el se hinnéd mennyire.-tettem hozzá és éreztem ahogy bőre felforrósodik. Akart engem, jobban mint eddig. A gondolatra elvörösödtem amit azonnal észrevett.
-Miért érzem hogy olvasol a gondolataimban?-búgta a fülembe amitől kirázott a hideg.
-Nem nehéz Griffin. A szomszédban is hallani a piszkos gondolataidat.-mondtam és most rajta volt a sor hogy elvörösödjön.

Nem tudom mi ütött belém de a gondolataim elködösültek és csak az a vágy maradt bennem hogy a lehető legközelebb legyek Clarkehoz. Éreztem ahogy a saját testem is felforrósodik és fordítottam a helyzetünkön. Most Clarke volt a falhoz préselve. Testünk között alig egy centi rés volt amit hamar be is zárt ahogy behajolt egy csókra.

Megfogtam mindkét combját és rögtön megértette mit akarok, mert egy ugrással az ölembe került. A csókunkat egy percre se szakítottuk meg, még akkor sem amikor lassan az ágy fele vittem. Rádobtam a matracra, ő pedig magával húzott. Lehúzta rólam a pólóm, majd magáról is leráncigálta. Végigmérte a felsőtestemet és a szeme elsötétült. Beszívtam a levegőt és levettem a nadrágomat is. Követte a példámat, így már csak alsóneműben voltunk.
-Biztos vagy benne?-kérdezte hirtelen, mire mosolyogva nyomtam egy gyors csókot a homlokára.
-Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos.-mondtam és a háta mögé nyúltam hogy kicsatolhassam a melltartóját.
Felült hogy megkönnyítse a dolgomat és ő is mögém nyúlt. Egyszerre esett le mindkettőnkről a ruhadarab és egy kis ideig csak csöndben ültünk hogy befogadhassuk a látványt.
Mielőtt bármit csinálhattam volna, Clarke rámdobta a testsúlyát, így én kerültem alulra. Nem bántam, amikor ajkai számról a nyakamra, onnan pedig le a hasamra vándoroltak. Nehezen vettem a levegőt és azthittem a szívem kiugrik a helyéről.