Faith

XXXV.

3 hónappal később

Clarke pov

Anya, Marcus én és Raven beültünk a kocsiba, majd gyomorgörccsel vártam hogy anya ráadja a gyújtást.

Mikor ez megtörtént, szinte azonnal éreztem hogy rezegni kezd a telóm.

Siessetek, Lincolnnal már nemsokára ott vagyunk.

-Ki írt?-fordult felém Raven.
-Octavia. Mindjárt ott vannak Lincolnnal.
-Akkor belehúzunk.-szólt hátra anya és nyomatékot adva a szavainak, rátaposott a gázra, ezzel minket többieket az ülésbe paszírozva.
Elfehéredett ujjakkal kapaszkodtam az előttem lévő ülésbe, és úgy figyelmeztettem anyát hogy elég ha egy darabban odaérünk, akkor is ha fél órával később.

Raven látta az elfehéredett arcomat, és reméltem hogy azt hiszi hogy csak az anyám hirtelen gyilkossági kísérlete okozta, de bíztatóan rámmosolygott, így szinte biztos voltam hogy átlát rajtam.

Az úton többnyire Raven beszélt anyáékkal hogy én fel tudjak készülni lelkileg a visszatérésre.

Egész nyáron próbáltam lefoglalni magam rajzolással, festéssel vagy írással. Többnyire sikerült is, de volt hogy csak akkor vettem észre hogy egy zöld szempárt rajzoltam le, mikor már másfél óra rajzolás után letettem a ceruzát.

Egyszer se beszéltem vele. Egy üzenetet se kaptam tőle, azt se tudom mikor jött vissza Spanyolországból.
Nagy levegőt vettem, tudva hogy most majd eldől minden, és tudat alatt reméltem hogy ugyanaz a szobatárs vár majd a szobámban.

A kampuszra érve egyenesen a beosztásunkért szaladtunk Ravennel, de ahogy megláttuk egymás számait, leesett állal néztünk össze.
-Hali szobatárs.-vigyorgott rám és lepacsiztunk.
-135-ös, gyere az majdnem ott van mint az előző szobám.-vezetett fel a régi emeletünkre, alig pár ajtónyival távolabb.
-O kit kapott?-kérdeztem de csak megrántotta a vállát.
Lepakoltunk és küldtem egy smst Octavianak.

-Azt írja menjünk a 130-ashoz.-szólaltam meg miután a legfontosabb dolgokat kiszedtük.
Felpattantunk és az említett szobához sétáltunk. Bekopogtam és Octavia nevét kiabáltam.
-O, nyisd már ki azt a hülye aj...-a torkomon akadt a szó amikor kinyílt az ajtó, de a másik oldalán nem a várt személy állt. Ugyanaz a zöld szempár bámult rám mint ami egész nyáron kísértett.
-Lexa.-suttogtam.-Visszajöttél.
Elmosolyodott és behúzott egy ölelésre. Még mindig fahéj és erdő illata volt.
-Szia, Clarke.-mondta még mindig szorítva mire boldogan visszaöleltem.
-Octavia a szobatársad?-kérdeztem őt kicsit félretolva, de még mindig nem a barátnőmet találtam az ágyon ülve. Egy elég szép lány ült ott, sötét barna hajjal, mandula alakú szemekkel és sötétebb bőrrel.
Kérdőn Lexára néztem, ő pedig közöttünk pislogva rájött hogy mire várok.
-Oh, tényleg. Clarke, ő itt Costia. Már találkoztatok csak...Épp kicsit részeg voltál.
Éreztem hogy elvörösödök a megalázó emlékre, de inkább odasétáltam a lányhoz és kezet fogtam vele.
-Akkor te leszel Lexa szobatársa?-kérdeztem egy kicsivel több éllel a hangomban mint terveztem. Megrázta a fejét.
-Nem, én a barátnője vagyok.-mondta mosolyogva.
Na itt az összes vér a fejembe szállt, nem kaptam levegőt, és muszáj volt belecsípnem magamba hogy meggyőződjek róla ez nem egy rossz álom.
-Értem.-egyenesedtem fel és Lexához fordultam. Pontosan láttam a bocsánatkérő arckifejezését, és mire megszólalt volna, újra feltettem az előző kérdésemet.
-Octavia lesz a szobatársad?-ezúttal minden érzelem nélkül álltam meg előtte, keményen a szemébe nézve.
-Igen. Épp az órarendjéért ment el mikor jöttetek.-válaszolta halkan de nem érdekelt hogy mennyire bántja meg a stílusom. Örüljön hogy nem folytom meg a barátnőjét helyben.
-Én megyek, Raven jössz?-fordultam felé, ő meg bizonytalanul rólam Lexára nézett.
-Persze...Menjünk.-mondta és követett a folyosóra.
-Clarke, várj!-jött utánam Lexa. Idegesen hátrafordultam, ő meg ahogy beért, Ravenre pillantott. Rögtön tudta mire akar kilyukadni és inkább visszament Lexáék szobájába hogy kettesben hagyjon minket.
-Kérlek ne csináld ezt.-nézett rám könyörgően.
-Ne csináljam? Mégis mit? Ne akadjak ki azon hogy 3 hónapig egy árva szót se hallottam felőled, aztán visszajövök, remélve hogy egyáltalán itt talállak, erre megjelensz, egy lánnyal. Egy gyönyörű lánnyal, aki nem mellesleg a kicseszett barátnőd! Szóval mondd meg nekem, melyik részén ne akadjak ki?-fakadtam ki, ő meg csak tehetetlenül végighallgatta ahogy már majdnem kiabáltam vele.
-Megmondtam amikor elmentem, hogy az lenne a legjobb ha külön töltenénk a nyarat. Nem terveztem bele Costiát, de így alakult, sajnálom.-mondta kicsit megemelve a hangját.
-Én is sajnálom.-csattantam fel újra és ezzel lezártnak tekintettem a veszekedést. Elfordultam és a lépcsőn lefele haladva belefutottam Octaviába.
-Clarke!-ugrott a nyakamba, de nem volt erre energiám. Visszaöleltem, de érezhette hogy baj van mert szó nélkül követett vissza a szobánkba. Raven is csatlakozott, így hárman ültünk le az ágyam melletti padlóra.
-Gondolom találkoztál Lexával és Costiával.-mondta Octavia.
Raven helyettem is bólintott miközben én a földet bámulva próbáltam elfojtani a haragomat.
-Hogy tehette ezt velem? Én egész nyáron miatta emésztettem magam míg ő Costiával enyelgett kitudja mióta?-kérdeztem dühösen. Mindkét barátnőm a két oldalamra ült és átkaroltak.
-Talán most az lenne a legjobb ha néznénk egy filmet.-javasolta Raven és meg se várta a válaszunkat, elővette a laptopját és berakott valamit.

Mellettem rezegni kezdett Raven telója és felvidultam kicsit amikor Luna nevét láttam meg a kijelzőn.
-Ki az a Luna?-nézett Octavia is a kijelzőre. Egy perverz mosoly jelent meg az arcomon, erre O izgatottan nézett a kijelzőre, majd a fejével a még mindig a laptopot beüzemelő Raven felé intett. Bólintottam, mire tátott szájjal bámulni kezdett.
-RAVEEEN!-kiáltott oda neki, amitől a barátnőnk előreesett ijjedtében.
-Jézusom Octavia! Mivan?!-fordult fektében hátra. Meglátta a telefont a lány kezében és falfehér lett.
-Magyarázatot! Ki az a Luna?-tartotta el a telefont Raventől, mert a lány azonnal kapálózni kezdett hogy elérje.
Néhány perc veszekedés és egymást ütögetés után Raven feladta és felült elénk. Ugyan én végig ott voltam, mégis izgatottan mocorogtam ültömben és vártam a történetet.
-Tudod hogy mindig meg akartam tanulni egy küzdősportot.-kezdte, Octavia pedig egy kis hezitálás után hevesen bólogatni kezdett.-Hát júniusban beiratkoztam egy kick-box edzésre. Az edzőm egy bunkó volt, mintha élvezte volna hogy szenvedek. Folyton beszólogatott nekem, ha visszaszóltam akkor plusz feladatokat adott. Ott akartam hagyni. De valamiért meggyőzött hogy jöjjek el újra. A következő néhány hétben még minden ment ugyanúgy, de én elkezdtem megkedvelni. Azt hittem egyoldalú, de egyik este amikor már csak mi voltunk, hát volt egy pillanatunk...
Felhorkantam a kifejezésre, és Octaviához fordultam hogy magyarázatot adjak.
-Az a 'pillanat' elmondanám hogy miből állt...
-Ott se voltál!-szólt bele Raven de a kezemet felemelve elcsitítottam.
-Tehát. Raven ott áll, ütögeti a boxzsákot, jön Luna, hátulról átfogja hogy mutassa neki hogy csinálja, Raven beszól neki, Luna visszaszól. Veszekedni kezdenek, aztán Luna odalép, lesmárolja Ravent aki nyilván, viszonozza. Boom, azóta pedig tökéletes kapcsolatban élnek.-fejeztem be, Octavia pedig nagy szemekkel nézett mindkettőnkre.
-Én nem is tudtam hogy bi vagy.-tette karba a kezeit, Ravennel pedig összenéztünk.
-Én se.-mondta végül egy vállrándítással.
-Amúgy ő mikor jön? Átjelentkezett, nem?-fordultam én is Ravenhez.
-Holnap. Még volt néhány elintéznivalója.

Mikor órákkal később Raven elaludt, Octavia hozzám fordult.
-Jófej ez a Luna?-kérdezte de tudtam hogy itt nem csak arra gondol hogy én jól kijövök-e vele. Raven mindig nagyon fontos volt neki, úgy vigyázott rá mintha a nővére lett volna. És ha én elfogadom a barátnőjét, akkor az neki is elég.
-Megnyugodhatsz, imádom Lunát. Majd te is látni fogod hogy összeillenek.-mosolyogtam rá. Bizonytalanul bólintott, de mást nem kérdezett.

Lassan éreztem hogy el fog nyomni az álom, így kényelmesebb pozícióba feküdtem, nem foglalkozva azzal hogy Octavia így alattam feküdt, és lehet még vissza akart menni Lexához.

Lexa pov

Ha azt mondom hogy a nyaram nem úgy alakult mint terveztem, akkor azzal nem mondok semmit.

A terv annyi volt, hogy kimegyek Európába, megtanulok valamennyire spanyolul, és közben élvezem hogy szinte minden ingyen van.
Ezután úgy volt hogy hazajövök, egy hónapig dolgozok, így szerzek magamnak egy kis pénzt, és lefoglalom magam.

Az első része jól is ment, de mikor augusztusban visszatértem, egy nap összefutottam Costiával. Beszélgetni kezdtünk, majd meghívott egy kávéra. Először nem gondoltam bele semmit, de a furcsán sok fizikai és szemkontaktus után egyre nyilvánvalóbb lett hogy egy randinak szánta.

Persze azonnal Clarke jutott eszembe. De akkor már két hónapja nem láttam, nem is voltunk együtt, és kedveltem Costiát.

Így hát belementem. És nem igazán bántam meg, csak akkor tudtam nem Clarkera gondolni ha vele voltam. Nélküle valószínű hogy egész augusztusban csak feküdtem volna, anélkül hogy bármi hasznosat csinálnék.

Most pedig elkísért a szobámig, és egész nap beszélgettünk. Csak késő este aludtam el vele, azelőtt minden erőmmel arra koncentráltam hogy ne fussak át Clarke szobájába és kitudja mit csináljak.

Costia átölelt álmában, de én nem éreztem ugyanazt mint Clarkeal. Nyugodt lettem, de semmi több. Amikor megcsókol, átjár a melegség és nem mondhatom hogy rossz, de...Nem ugyanaz.

Ma pedig reméltem hogy Clarkeot látni nem jelent majd semmit. És azóta is ezt próbálom elhitetni magammal. De nem változott semmi. Mintha a három hónap meg se történt volna, a látványa felébresztett bennem valamit. Többet akartam, de erre még csak nem is szabadna gondolnom, hisz a barátnőm itt fekszik mellettem.

Clarke a múlt, én Costiával vagyok. Csak bírjam ki nélküle...