Faith

XXI.

Clarke pov

Benyitottam a szobánkba. Ahogy beléptem, láttam hogy valami nincs rendben. Üres volt. Körbenéztem és nem hittem a szemeimnek. Eltűnt. Először azthittem kiraboltak, de ahogy jobban megnéztem, csak Lexa cuccai nem voltak ott a szokásos helyein.
-Lexa?-néztem be a fürdőbe ahonnan szintén ki volt pakolva. Nem értettem hogy mi történik és próbáltam kizárni az egyetlen logikus magyarázatot.
-Lexa, ez nem vicces.-próbálkoztam még egyszer, de hiába. A szoba ugyanolyan csendes maradt. Fájdalmasan csendes.
Úgy öt percig ültem az ágyán,magam elé bámulva, várva hogy betoppanjon és mindent elmagyarázzon, de mikor nem történt meg, hirtelen felálltam, feltéptem az ajtót és Octaviáék szobájáig meg se álltam. Válaszokat akartam és ők bizonyultak azoknak akik talán tudnak valamiről.
"Szeretlek. Bármi is legyen, ezt mindig tudd"
Ez az egy mondata visszhangzott a fejemben. Már ott is olyan volt mintha búcsúzkodna.
Kezdtem összerakni a képet de mégsem értettem semmit.
Hangosan kopogtam be Raven és Octavia szobájába, talán egy kicsit túl erőteljesen is.
-Szia, Clarke.-nyitott Raven ajtót, szinte túl nyugodtan. Mint aki tudta hogy hamarosan jövök. De az nem lehet. Nem tudhatott róla.
-Baj van, Raven.
Várakozóan nézett rám, de mikor tőlem is ugyanazt a tekintetet kapta, rákérdezett.
-Mégpedig?-túl nyugodt volt.
-Lexa. Lexa eltűnt. Az összes cuccával együtt.
Octavia épp időben lépett ki a mosdóból hogy végighallgassa a problémámat. Egymásra néztek, mintha a másiktól várnák a választ.
-Ülj le, Clarke.-mondta O, én pedig meg is tettem.
-Tehát eltűnt...Nemtudom ilyenkor mit kéne mondani, és tudom hogy ez most fájni fog, de...úgy néz ki hogy csak egy logikus magyarázat van, és az te is tudod hogy mi.-Nézett Raven a szemembe, tekintete tele empátiával.
Octaviára néztem, vártam hogy közbeszóljon, hogy azt mondja hogy ez az egész egy vicc, egy átverés, hogy Lexa otthon vár. De nem mondott semmit, ugyanúgy nézett rám mint Raven.
-Nem...Lexa nem...nem tenné ezt velem-ráztam a fejem, magamat is átverve.-Azt mondta szeret. Ma mondta. És...én...nem...-éreztem ahogy az első könnycsepp megjelenik az arcomon mire mindkét barátnőm mellém lépett és átölelt.
-Minden rendben lesz Clarke, erős vagy.-szorított rám O, de ez engem csak még erősebb zokogásra késztetett.
Soha nem éreztem még magam ilyen sebezhetőnek. Bolond voltam. Hittem neki. Minden szavát elhittem. De csak arra várt hogy teljesen átadjam magam neki hogy aztán otthagyhasson. Két érzelem tombolt bennem Lexa iránt: végtelen harag és szeretet. Mert bármit is tett, nem tudtam csak utálni. Az a szeretet amit eddig éreztem, ottmaradt.
-Miért?-tettem fel a költői kérdést a két lánytól, de nem vártam hogy választ is kapok. Vagyis csak egy fél választ.
-Hamarosan megtudod, Clarke. Ígérem.-súgta nekem Raven mire remény töltött el, magam sem értettem miért.

Nem bírtam visszamenni a szobánkba...vagyis a szobámba, így Raven átadta nekem az ágyát, és bebújt Octavia mellé. Hálás voltam nekik, de nem tudtam kifejezni a bennem tomboló fájdalomtól és ürességtől. Órákig csak a falat bámultam, majd a fáradtságtól lassan lecsukódott a szemem és álmatlanul aludtam egész éjjel.

Lexa pov

-Hálás vagyok neked Lincoln. Egy életre az adósod vagyok.-mondtam mikor csomagjaimmal elhelyezkedtem az új, remélhetőleg ideiglenes szobámba.
-Semmiség Lexa. Látom mennyire fontosak vagytok egymásnak, bármit megteszek hogy segítsek nektek.-mondta a konyhapultnak támaszkodva.
-Én azthiszem elmegyek aludni. Hosszú napunk volt. Még egyszer köszönöm.-mondtam.
-Jó éjt.
-Neked is.
Becsuktam a szobaajtómat és ekkor törtem meg. Megígértem magamnak hogy nem fogok, de nem ment. Lecsúsztam az ajtó mentén a földre és fejemet a lábaim közé szorítva sírtam. Hagytam hogy elárasszon a fájdalom és a kétségbeesés.
-Lexa, jól vagy?-hallottam kopogást magam mögül. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és megköszörültem a torkomat.
-Persze. Minden oké.-mondtam magabiztosan és felkeltem a földről. Hallottam hogy Lincoln pár másodpercig még bizonytalanul áll az ajtó másik oldalán de aztán inkább egyedül hagyott. Tudta hogy ebben most nem segíthet.

Órákig néztem a falat mire végre sikerült álmatlanul ugyan, de elaludnom.