Faith

XXII.

Clarke pov

-Clarke, ideje felkelni. Lemegyünk reggelizni és te is velünk jössz. Nem hagyom hogy egész nap a szobában poshadj.-rázott meg Octavia amivel annyit ért el hogy egy mordulással a fal felé fordultam.
-Hagyjál O, nem vagyok éhes.
-Nem is kérdeztem hogy éhes vagy-e. Gyerünk, ha nem akarsz pizsamában jönni, akkor felkelsz, átmész a szobádba és felöltözöl.-lehúzta rólam a takarót és ülő helyzetbe lökdösött.-Ha már itt tartunk egy tusolást is megejthetnél...-mondta fintorogva.
-Jólvan, jólvan megyek már...-adtam meg magam és elvonszoltam magam az ajtóig. Becsaptam magam mögött és átsétáltam a szobámba.

Zuhanyzás után felvettem egy egyszerű fehér pólót és shortot majd elindultam az ebédlőbe. Amint azt sejtettem, Raven és Octavia egymás mellett ültek, O másik oldalán Lincolnnal aki szokatlanul sok kaját vett magának.
-Sziasztok.-ültem le velük szembe egy kávéval és fánkkal mire szomorúan elmosolyodtak.
Lincoln végignézett csapzott külsőmön amiből leszűrtem hogy Octavia már be is avatta mindenbe. Elgondolkodtam hogy reggel a tükörben valóban nem ugyanaz a lány nézett vissza rám akit ismerek: Lapos haj, vöröses, csillogó szemek alatta párnákkal, és persze sápadt bőr.
Ez mind egy éjszaka műve volt. Egy éjszaka Lexa nélkül.

Egy ideig a többiek beszélgettek mellettem, majd rákérdeztem a sok ételre Lincoln előtt, aminek kb a fele csomagolva volt.
-Ja, oh, hát csak hazaviszem a többit. Tudod, csak tanulok és nem akarok visszajönni enni.-kissé zavarba jött, amit nem értettem, de nem is kérdezősködtem tovább.

Mikor végeztünk én a könyvtár felé indultam. Magányra vágytam és ez tűnt a legmegfelelőbb helynek. Belépve rögtön megcsapott a papír kellemes illata ami annyi szép emlékemet hozta vissza. Apa gyerekkoromban mindig elvitt a helyi könyvtárba, mert tudta mennyire szeretek olvasni. De vele együtt, meghalt a vágyam az olvasásra. Viszont most ideje volt hogy lefoglaljam magam valami hasznossal.
Az egész napomat ott töltöttem, többnyire egy eldugott sarokban olvasgatva.
Beléptem a krimik sorába, új könyvet keresve, mire egy ismerős hang szólított meg.
-Clarke, te vagy az? Rég beszéltünk.
Megfordultam és Wells alakja magasodott felém. Egymásra mosolyogtunk, és örültem neki hogy ő zavart meg a könyvek között.
-Hello Wells. Miujság?-próbáltam udvarias lenni, de alig vártam hogy tőlem is feltegye a kérdést és kipanaszkodjam magam neki. Bíztam benne, és ő volt az egyetlen akivel beszélni akartam Lexáról.
-Velem semmi, viszont rádnézve neked biztos van mesélnivalód szóval kezdj csak bele.-mondta egy mosollyal és le is ültünk egy asztalhoz. Elmeséltem neki hogy tegnap az üres szobára mentem haza és hogy aggódok, hogy Lexa egy üzenetet se hagyott hogy miért tette. Hogy felszívódott a lány akit szeretek.
Szomorú arccal hallgatta végig a mondandómat majd egy megnyugtató kezet helyezett az enyémre.
-Tudom hogy most nem úgy tűnik, de minden rendben lesz Clarke. És én nem hagylak úgy ott mint az a ribanc már másodjára...-mondta mire összeszorult a gyomrom. A támogatása jól esett, de az a megvetés amivel Lexáról beszélt...Az nekem sok volt.
-Kérlek...Ne beszélj így róla. Még mindig szeretem.
-Elhagyott, Clarke. Sajnálom, de ez az igazság. Nem fog visszajönni.-lassan bólontottam és elszakítottam a tekintetem az asztalról. Ránéztem és egy apró mosollyal felálltam.
-Én most visszamegyek a szobámba, majd még összefuthatnánk.-jegyeztem meg, már félig elondulva de visszahúzott.
-Elkísérlek.-mondta mire nem ellenkeztem. Tetszett Wells közelsége. Jól esett a támogatása.

A szobám elé érve háttal az ajtónak támaszkodtam és nagyot sóhajtva Wellsre néztem. Ő csak mosolygott, és vészesen közel állt meg hozzám. De nem toltam el. Szükségem volt valakire, és Wells megbízható volt.
Mikor már a testünk összeért, tudtam miért kísért vissza. Kissé aljasnak gondoltam de még mindig nem léptem el. Majd bekövetkezett amitől tartottam már évek óta. Wells behajolt és megcsókolt.
Annyival másabb volt mint Lexa csókjai. Az övé puha volt és szenvedélyes, olyan amitől összerándult a gyomrom.
Az övé gyors és kissé durva volt.
Visszacsókoltam, gondolván hogy akkor majd jobb lesz, de csak rosszabb lett. Nem tűnt helyénvalónak, nem éreztem azt a bizsergést. Nem éreztem semmit.

Végül elfogyott a levegőnk és elhúzódtam. Nem akart elengedni, de lassan mégis megtette. Egy mosoly terült szét az arcán, és én is magamra erőltettem egyet. Még mindig helytelennek éreztem az egészet.
-Holnap találkozunk.-mondtam mert jobb dolog nem jutott eszembe, és kinyitottam a szobaajtót.
-Ne aludjak itt?-kérdezte mire gyorsan megráztam a fejem.
-Nem, megleszek.
Bólintott majd beléptem a szobámba. Becsuktam az ajtót és leültem Lexa ágyára. Vajon hol lehet most? Gondol rám? Miért mondta hogy szeret, ha utána alig pár órával elhagy?
Túl sok kérdés kavargott a fejemben, így ledőltem az ágyra. Csak arra nem gondoltam hogy az Lexa illatát fogja árasztani. Tehetetlenül magam köré csavartam a takaróját és beszívtam az erdő illatot. Annyira vágytam az érintésére hogy belesajgott a szívem.

Elalvás előtt csak lerugdostam magamról a nadrágomat és leszedtem a pólómat, majd fehérneműben feküdtem tovább, várva hogy elnyomjon az álom.