Faith

XIII.

Lexa pov

Amint kiléptem az ebédlőből és beértem a könyvtárba, elárasztott a nyugalom. Szerettem Clarke-al lenni de a magány is fontos volt nekem. A könyvtárban pedig ez megvolt.

De nem aznap. Leültem a kedvenc sarkomba és felnyitottam a könyvem. Már épp belemerültem volna, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
-Mit látnak szemeim. A pszicho néni Clarke nélkül. Hogy bírod hogy már 10 perce nem másztatok egymásra?-lépett mellém, majd az előttem lévő székre huppant.
-Finn. Te mit keresel itt? Nem is ide jársz.-csaptam be a könyvemet és szikrázó szemmel bámultam rá. Minden erőmmel próbáltam a tudtára adni hogy nem vagyok kíváncsi se rá, se a véleményére. Nem jártam sikerrel.
-Én kérdeztem előbb.-mondta fapofával amitől bennem mégjobban felment a pumpa.
-Semmi közöd a kapcsolatunkhoz Clarke-al. Most pedig ha megbocsájtasz...-összepakoltam a cuccomat, felálltam és már elindultam kifele, mikor utánam szólt.
-Ne dőlj be neki ahogy én tettem.-mondta. Nem akartam hallgatni rá, de volt valami a hangjában ami arra késztetett hogy visszaforduljak.
-Hogy tessék?-kérdeztem mint aki nem is hallotta.
-Jól hallottad. Én bedőltem a kis trükkjeinek, neked nem ajánlom. Mentsd magad amíg még megteheted. -Te meg miről beszélsz?-kérdeztem hitetlenül és visszaültem elé. Erre egy diadalittas mosoly jelent meg az arcán.
-Clarke mindig ugyanazt játsza. És mindig nyer. Elhiteti hogy különleges vagy, hogy veled kivételezik. Fontossá teszi magát, nélkülönözhetetlenné. Eléri hogy csak őt akard. Majd amikor már teljesen bedőltél neki, megfektet és keres egy új játékszert.-mindezt olyan nyugalommal mondta hogy már majdnem hittem neki. Lassanként, minden mondatában, egyre jobban magamra ismertem és a szívem darabokra tört. Szerettem Clarkeot. Nem mertem magamnak bevallani, neki meg még kevésbé, de így volt.
De valamiért hittem Finnek. Belegondolva, bolond is voltam hogy elhittem hogy Clarke valaha is szerethet. Nem vagyok hozzá való. Finn biztosan látta az arcomon ezeket a gondolatokat és halkan felnevetett.
-Jól sejtettem. Hittél neki, igaz? Hát Lexa...Átvertek.-egy pillanatra még szemügyre vett, ahogy az arcom lassan eltorzul a fájdalomtól, és láttam ahogy az ő arcára kiül a döbbenet-Na ne! Te beleszerettél igaz? Ez egy új rekord lehet nála! Feltétlen mondd el neki, így még büszkébb lehet majd magára. További kellemes napot, rám már várnak.-felállt, rámkacsintott és elsétált. Otthagyott engem a gondolataimmal. Féltem még lábraállni is, a testem mintha zseléből lett volna. Összetörtem, több millió darabra. Legszívesebben elszaladtam volna, vissza se nézve, soha többé.

Clarke pov

Beléptem a szobánkba, de Lexa nem volt sehol. Gondoltam még biztosan tanul a könyvtárban, ezért nem is aggódtam. Leültem az ágyára és a párnáját szorongatva vártam rá.

Alig fél órával később nyílt ki az ajtó. Háttal állt nekem, így csak figyeltem ahogy felakasztja a kabátját, majd leveszi a cipőjét. Amint felém fordult, felpattantam az ágyról és közelebb léptem hogy átöleljem, de ő távolságtartóan hátrébblépett egyet. Azonnal tudtam hogy baj van, és még egyett léptem előre, mire ő velem együtt hátrált.
-Lexa. Mi történt?-kérdeztem, mire végre felnézett rám. Ekkor láttam meg a nagy, vörös szemeit. Sírt. Elöntött az aggodalom, a szavam elakadt.
-Clarke. Kérlek hagyj békén.-mondta a kinézete ellenére magabiztosan, mire a kezeimet feltartva előre léptem.
-Nem, amíg nem válaszolsz a kérdésemre. Mi történt, Lexa?-ismételtem meg magam, mostmár idegesebben.
-Azt mondtam hagyj!-csattant fel, én pedig teljesen lefagytam. Soha nem emelte még fel rám a hangját. Persze hallottam már ahogy másokon használja ezt, de rajtam még sose.
Szó nélkül visszaültem az ágyamra, és az este további részében csak ez az egy mondat hagyta el a számat:
-Hoztam neked vacsorát. Tudom hogy szereted a kínait. És...a virág. Az csak ajándék.-mondtam. Láttam ahogy Lexa állkapcsa megfeszül, majd nem várt dolgot tesz.
Fogta a zacskót a virággal és a kajával, majd egy mozdulattal a kukába sodorta.

Értetlen, dühös, csalódott és összetört voltam. Egy szót sem szóltam, csak felálltam az ágyról, felvettem a cipőmet és kiléptem az ajtón,!magam mögött becsapva azt.

Először nem tudtam hova menjek, de végül Octavia és Raven szobája előtt kötöttem ki. Bárhol jobb lett volna, mint Lexával egy helyiségben.
Hármat kopogtam, és hallottam ahogy O zörög a kulccsal a másik oldalon.
-Clarke...Minden rendben?-kérdezte aggódva, mikor végre ajtót nyitott. Látta hogy nincs rendben semmi. Egy percre voltam a hisztérikus sírástól.
Nem szóltam semmit, csak a karjaimat nyaka köré tekertem, és egy szoros ölelésbe húztam. Döbbent volt egy másodpercre, de amint megérezte hogy rászkódok a sírástól, rögtön viszonozta az ölelést.
-Gyere beljebb.-utasított és leültetett az ágyára.-Gondolom ma itt alszol.-nem kérdésként tette fel, ami miatt hálás voltam. Erőm sem lett volna elmagyarázni neki a helyzetet amit én sem értek.