Faith

XXIX.

Lexa pov

Az ágyamon ültünk, törökülésben, és egyikünk se tudta hogy elkezdeni a beszélgetést.
Én azért nem, mert bár nem tudtam hogy kikkel is találkoztam az étteremben, az rögtön egyértelművé vált, hogy fontosak Clarkenak. Gyanítottam hogy a nő az anyja, de azt tudtam hogy az apja meghalt, így Marcus gondolom egy régi barát, vagy az anyja új pasija.

Amikor leült elém az étteremben, nem tudtam mit csináljak, de olyan közvetlen és barátságos volt hogy nem is kellett. Elmondta a nevét és hogy egy pár percig kettesben kellett hagynia Clarkeot és a nőt, de nem hagyta hogy kínos csendben üljünk, helyette gyerekkori történeteket mesélt Clarkeról, mindegyikkel megnevettetve. Azonnal megkedveltem.

De most Clarke nem találta a szavakat, csak ült előttem, és az ujjaimmal játszott. El akartam mondani neki hogy nem kell beszélnie róla, hogy majd ráérünk ezzel, de úgy éreztem hogy neki is jobb lenne ha elmondaná.

Végül egy sóhaj után megtörtem a csendet.
-Figyelj beszélhetünk erről máskor is, de ha túl akarsz rajta lenni most, akkor itt vagyok. Tudod hogy elmondhatsz bármit.-mondtam és felemeltem az állát hogy egy vonalban legyen a szemünk.
-Köszönöm, Lexa.-adott egy apró puszit az arcomra majd visszatért az ujjam fogdosásához.-Nem a reakciódtól félek, csak épp még mindig nem akarom elhinni amit anyám mondott...
-Tehát jól sejtettem hogy az anyád.-mondtam inkább magamnak. Bólintott és összehúzta a szemöldökét.
-És a férfi aki vele volt? Marcus?-kérdeztem hogy könnyebbé tegyem a helyzetet.
-Ő apa és a család régi barátja, emellett anya kollégája. Mostanában pedig...több mint barát és kolléga.-forgatta meg a szemét.-Bár igazából nem tudok dühös lenni rájuk emiatt, ha bárkivel össze kell jönnie anyámnak, akkor Marcus a legjobb választás. Hisz láttad milyen...-mosolyodott el ami engem is erre késztetett.
-Akkor elmondod mi történt?-kérdeztem, ügyelve hogy ne tűnjek erőszakosnak.
Clarke beharapta a száját. Egy percig azthittem hogy otthagy, de végül, a tekintetét az összefonódott ujjainkon tartva, belekezdett.
-Anya szerint csak egy lázadó tinédzser vagyok aki bizonyítani akar valamit. Azt mondta hogy nem vagyok szerelmes beléd, csak neki akarok visszavágni.-amint meglátta az arckifejezésem, rögtön megválaszolta a még fel sem tett kérdésemet.-nem, nekem sincs ötletem arról hogy mégis mire akarnék visszavágni. Csak nem akarja elfogadni hogy veled vagyok, vagyis inkább hogy egy lánnyal vagyok, így kitalált magának egy mesét amiben hihet.-nevetett fel, de ez inkább szomorú nevetésnek hatott.

Kérdés nélkül átöleltem és addig tartottam, amíg nem éreztem hogy elálltak a könnyei amik időközben utat nyertek.
-Marcus megígérte hogy beszél vele-mondta mikor a légzése újra egyenletes lett és felnézett rám.-de nem tudom hogy ezen ő segíthet-e.
-Nem, ezen nem fog tudni. Ezen csak az idő segít, Clarke.-mondtam, de azért reménykedtem hogy Marcus mégis hat valahogy Abbyre.
Clarke bólintott és rádőlt a mellkasomra, ezzel engem is ledöntve az ágyra.
Néhány perccel később már mindketten aludtunk, nem törődve a ruhákkal amik még mindig rajtunk voltak.

2 héttel később

Clarke pov

Az éttermi találkozásunk óta, semmit nem hallottam az anyám felől, annak ellenére hogy elvileg engem akart meglátogatni. Már azt se tudtam hogy ez igaz-e egyáltalán. Lehet hogy csak ezzel az indokkal leplezte hogy Marcussal jött ide. Még azt sem említette sose hogy összejöttek.

Néha hiányzott a kapcsolat ami közöttünk volt. Amíg ott laktam, szinte elválaszthatatlanok voltunk. Most pedig mintha egy falat raktak volna közénk.

Lexának próbáltam minél kevésbé mutatni hogy fáj az anyám véleménye, de persze észrevette. Ahányszor meglátta hogy egy picit is megváltozik az arckifejezésem, szavak nélkül megtalálta a módját hogy megvigasztaljon. Ez még egy indok volt a sok közül amiért szerettem. Neki nem kellett magyarázkodni, ő csak ott volt.