Faith

XXIII.

Lexa pov

Kopogtatásra ébredtem délelőtt. Semmi erőm nem volt reggelizni menni, féltem hogy Clarke is ott lesz, hogy összefutunk és nem bírom majd távoltartani magamat.
-Szabad.-mondtam mire Lincoln egy zacskóval lépett be. Végignézett a kinyúlt testemen, ahogy láthatóan meg se mozdultam reggel óta, és kissé megrázta a fejét.
-Tessék, itt a reggelid. És ezt nem folytathatod. Álljál fel szépen és csinálj valamit. Menj futni, sétálni vagy mit tudom én, csak ne feküdj egész nap.-elgondolkodott majd újra megszólalt-Meg is van. Elmész a délutáni előadásodra. Ne is tagadd, láttam az órarendedet. Gyerünk, öltözz, egy órád van.-csapta össze a két tenyerét és lehúzta rólam a paplant.
Nem is ellenkeztem, tudtam hogy felesleges, inkább ahogy kiment, szó nélkül öltözni kezdtem.

Végül be is ültem a délutáni órámra. Úgy gondoltam hogy ha már ott vagyok, beugrok Ravenhez, megtudni hogy van-e bármi fejlemény, vagy inkább megtudni hogy Clarke hogy viseli. Vagyis hogy mennyire utál...
A szobájuk fele csöndben sétáltam, benézve minden folyosóra mielőtt befordulnék, nehogy Clarke meglásson. Épp a közös szobánk folyosójára néztem be mikor olyat láttam amit nem akartam elhinni. A gyomrom összeszorult és a szédülés kerülgetett. Clarke a falnak tolva állt, előtte Wells, aki épp a száját az én gyönyörű kék szemű barátnőméjére tapasztotta. Harag töltött el, a féltékenységem mint egy hurrikán söpörte el minden másik érzelmemet, és csak az utolsó pillanatban tudtam magam megállítani hogy ne rohanjak oda egy hatalmas pofont lekeverni neki. Tartanom kellett magam a tervhez, vagy Clarke bánta volna.

Amint a két alak eltűnt, mély levegőt vettem és tovább haladtam Octaviáék szobájához. Bekopogtam és egy perc alatt ki is nyílt az ajtó.
-Lexa? Gyorsan gyere be, nem szabadna itt lenned!-húzott be Raven az ajtón, mire tehetetlenül követtem.
-Tudni akartam hogy mi történt azóta. Hogy van Clarke? Találtál már valamit? Miért csókolózott Clarke Wellsel?-tettem fel a kérdéseimet és az utolsónál Raven felkapta a fejét.
-Mi? Hogy Clarke és Wells? Jesszusom, máris?-döbbent le de erre nem volt időm.
-Válaszolj a többi kérdésre.-követelőztem mire sóhajtott.
-Nem, nem találtam még semmit, Clarke pedig úgy viseli mint ahogy gondolod. Rosszul. Ha nem lökdösnénk akkor ki se mozdulna. Egész nap feküdne a takaródat szagolgatva. Elég beteg látvány...-mondta de én elmosolyodtam. Hiányzom neki. Pont úgy mint ő nekem.
-Értem. Valami amiről tudnom kéne?-fordultam vissza az ajtóból kifele menet, de megrázta a fejét.-Akkor majd még találkozunk.-köszöntem el és kisétáltam.

Visszaérve Lincolnhoz ott találtam Octaviát, ahogy a kanapén feküdtek, egymást ölelve és filmet néztek. Nem akartam megzavarni őket, így csak intettem nekik, majd csöndben a szobámba mentem. Elővettem egy párnát a táskámból és a fejem alá tettem. Nem voltam rá büszke, de Clarke párnája volt. Elloptam, mert az illata megnyugtat. Nem tudtam volna aludni nélküle. Ezért nyugtatott meg hogy ugyanez kell neki is.
Így már a tegnapinál nyugodtabban aludtam el, nem gondolva Wellsre és az undorító kis játékára. Csak Clarke illatára koncentráltam.