Faith

XV.

-Clarke, te mit csinálsz itt?-kérdezte Finn, mikor kivágtam a szobája ajtaját a saját házában. A tekintetemből kivette hogy nem barátságos szándékkal jöttem, és láttam rajta ahogy egyre félénkebb lesz. Közelebb léptem hozzá, és szinte kiabálva tettem fel a kérdésemet:
-Mit mondtál neki?
-Miről beszélsz?-adta az ártatlant mire még idegesebb lettem.
-Erre nekem nincs időm...-mondtam és a háta mögé léptem. Kiszedtem a székéből és a kezét hátracsavarva vezettem ki a szobából, majd az emeletéből.
-Engedj már el!-mondta mire csak nevetni tudtam.
-Nem, most szépen helyreteszed amit elcsesztél.-mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, amitől végre befogta.

A 10 perces séta a kampuszra csendben telt. Csak akkor problémázott amikor a lányok részlege felé vezettem, de nem hatott meg.
A szobánk elé érve kinyitottam az ajtót, és belöktem Finnt. Pont Lexa lába elé érkezett. A szobában mindhárom lány szeme Finnre, majd rám vándorolt.
-Clarke? Ez meg mi?-kérdezte Lexa valamivel finomabban mint reggel.
-Ez a rohadék most elmondja mindannyiunknak hogy mit művelt. Gyerünk Finn. Mit mondtál neki?-kérdeztem mire Finn felült és körbenézett, a lehetőségeit mérlegelve. Mikor rájött hogy egyik se végződne jól számára, inkább belekezdett.
-Csak az igazságot Clarke. Hogy veszélyes vagy, és vigyázzon veled.-mondta egy pimasz mosollyal Lexára nézve, akiből sugárzott a düh és szomorúság.
-Ennél kicsit részletesebben.-szűrtem ki a fogaim között, ökölbe szorított kézzel. Nem terveztem megütni, de rendesen felidegesített.
-Elmondtam neki a játékodat. Hogy mit hitetsz el az emberekkel, mielőtt megfekteted és otthagyod őket.-mondta nyugodtan, mostmár engem nézve.
A szemem Lexára tévedt, aki szintén engem bámult, válaszra várva.
-Hiszel neki?-kérdeztem tőle halkan, Finnre mutatva.
Lexa teljesen össze volt zavarodva. Nem tudta mit tegyen, ezért Ravenhez fordult.
-Igaz amit mondtál?-kérdezte tőle, mire Raven megszorította a kezét, és magabiztosan bólintott. Lexa kifürkészhetetletlen tekintettel nézett rám. Talán a remény volt az amit leolvastam róla.
-Hittem.-mondta végül, de ettől csak vegyes érzéseim támadtak.
-És most?-a szívem a torkomban dobogott.
-Most azt akarom hogy ez az idióta eltűnjön.-nem kellett kétszer mondania, felhúztam Finnt, és a pólójánál fogva kilökdöstem az ajtón, majd becsuktam utána. Innentől az ő baja hogy hogyan jut ki anélkül hogy észrevegyék.

Egy percig néma csend volt a szobában. Octavia és Raven egymásra néztek, majd rám. Éreztem a tekintetüket, de csak Lexára figyeltem. Minden mozdulatát úgy néztem, mintha még sose láttam volna. Kerülte a tekintetem, ami érthető volt. Végül Octavia mellém lépett, kezét a vállamra tette.
-Khm. Mi azt hiszem most megyünk. Ravennel még...sokat kell tanulnunk.-mondta, láthatóan azért, hogy kettesben hagyjon minket.-Gyerünk Raven.
Nem szívesen, de ő is felállt, és elindult O után, ki az ajtón.

Amikor hallottam hogy becsukódik az ajtó, szinte azonnal leblokkoltam. Sose voltam jó a feszült helyzetek megoldásában. Leültem a földre, a labaim már nem tudtak megtartani.
-Clarke. Nézz rám.-felnéztem. Már Lexa is a földön ült, közvetlenül előttem, a szemembe nézve.
-Sajnálom Lexa. Én...Finn nem véletlenül mondta amit mondott. Szörnyű ember vagyok.-A torkom kapart, és gyorsan letöröltem egy könnycseppet mielőtt több követte volna.
-Clarke, miről beszélsz?-kérdezte kétségbeesett hangon. Elkapta a kezét az enyémről, mintha megint falat húzott volna maga köré.-Kérlek ne mondd,?hogy Finn igazat mondott.
Belenéztem a szemeibe. Nem mondhattam neki, hogy Finn-nek egy szava sem volt igaz. De róla hazudott. Ő tényleg más volt.
-Én tényleg ezt csináltam, Lexa. Ilyen voltam. Néha észre se vettem hogy játszok velük. Aztán jöttél te. És Finn nem bírja elviselni, hogy ennyire könnyen lecseréltem. Szerelmet vallott nekem miután eltűntél. De én már akkor is téged akartalak. Valószínűleg most próbálja megbosszulni hogy nem viszonzom az érzéseit.-mondtam ki az igazságot, és Lexa fellélegzett. Felemelte a fejem az államnál fogva, hogy a szemünk egy vonalban legyen. Nem szólt semmit, csak közel hajolt, és összeérintette a homlokunkat. Annyira hiányzott az érintése.
-Bocsáss meg, Clarke.-mondta és megölelt. Megszorítottam, hogy tudassam vele, nem akarom elengedni.
-Csak...felejtsük el. Kérlek.-kértem, mire bólintott.
-Nemsokára pedig elviszlek ebédelni. Hacsak nem akarod kienni a kínait a kukából.-mondtam mosolyogva mire ő félig nevetve, félig bűnbánóan bólintott.

A délutánunkat csöndben töltöttük, de éreztük egymáson, hogy egyikünk sem akar elmozdulni a másik mellől. Ebédnél láthatóan minden barátunk megnyugodott, mikor kézenfogva ültünk le melléjük. Nehézkes volt az evés, mert Lexa nem volt hajlandó elengedni a kezem. De nem bántam.
-Mi a program estére?-kérdezte Lincoln, mire én csak rámosolyogtam Lexára. Ő még nem tudta mit terveztem.
-Még nincs igazán se...-Kezdte Lexa de félbeszakítottam.
-Elviszem valahova és kicsit együtt leszünk.-jelentettem ki mire furcsán nézett rám.-Ne is próbálj kiszedni belőlem semmit. Majd meglátod.
Ravenre kacsintottam, mert ő tudott a dologról. Sőt, ő hozta össze. Már mindent megbeszéltünk, csak a megvalósítás volt hátra.
-Túl jó vagy hozzám.-mondta Lexa döbbent arckifejezéssel de csak felnevettem és adtam egy puszit az arcára.
-Én most elmegyek egy kis időre, addig a többiek szórakoztatnak majd. Este találkozunk.-mondtam és újra lehajoltam de mostmár mélyen megcsókoltam. Láttam hogy mindjárt kérdezni kezd, így már előtte rászóltam.-Nem. Csak semmi kérdezősködés. Majd jövök. Raven, segítesz?-kérdeztem aki már fel is pattant és követett, ki a parkolóig.

Lexa pov

Clarke már órákkal ezelőtt eltűnt. Izgatott voltam, hisz soha senki nem csinált nekem meglepetéseket.
Ebéd után Lincoln és Octavia próbált lefoglalni, de mindannyian tudtuk hogy nem nagyon sikerül elterelni a figyelmemet. Csak Clarkeon járt az eszem.
-Lexa néha ide is figyelhetnél.-mondta Octavia egy apró mosollyal, mikor a kampusz hátsó felében ültünk egy kis tó mellett. Elég abszurd látványt nyújtott ahogy Lincoln a kacsákat eteti, de el kellett ismernem hogy Octaviával tökéletes párt alkottak. Elgondolkodtam hogy az emberek vajon hogy látnak engem és Clarkeot.
Octavia mintha csak olvasott volna a gondolataimban, megszólalt:
-Tudod nagyon jó páros vagytok. Lenyugtatod őt. Ő pedig kimozdít téged. Nem tudom hogy ezelőtt mennyire jártál el másokkal, vagy hány barátod volt, de az biztos hogy más vagy, mint amikor megismertelek. Már nem zárod el magad annyira.-erre a kijelentésére elmosolyodtam, és igazat kellett hogy adjak neki. Clarke mindent felborított az életemben.
-Clarke tényleg megváltoztatott. Mindent.-nem tudtam abbahagyni a mosolygást amikor eszembejutott a találkozásunk. Ott is elzárkóztam. De úgy éreztem hogy az a két kék szem úgyis átlát rajtam.
-Tudja hogy szereted?-kérdezte hirtelen, mire kivert a víz.
-Mi? Hogy én? Hát...-Octavia elnevette magát a bénázásomon, és inkább hagyta hogy összeszedjem magam.
-Tudod ő is pont így reagált. Majdnem megfulladt.-nevetett fel újra, és az agyam újra máshova vitt.

Clarke pov

Mikor végre készen lettünk, Raven és én visszamentünk a kampuszra. Olyan 6 óra lehetett és már lassan sötétedett. Visszafelé még gyorsan megálltam egy gyorsétteremnél és vettem néhány burgert mert tudtam hogy a kínai kaja mellett ez Lexa kedvence. Neki nem rózsa kellett, inkább sültkrumpli. Ez volt az egyik indok amiért szerettem.

Mikor visszaértünk felhívtam Octaviát, aki mondta hogy a tónál ülnek és Lexa elaludt a fűben. Elmosolyodtam a gondolatra és egyre gyorsabban sétáltam, nem törődve Ravennel aki mögöttem próbált kiabálva lépést tartani.
-Haloo Clarke! Én is itt vagyok! Lexa megvár, te is megvárhatnál engem. Clarkee!-kiabálta de már ő is nevetve. Ez most túl fontos volt a lassú sétához.

A tóhoz érve Lexa pont úgy nézett ki ahogy azt elképzeltem. Fehér kabátja a feje alatt, térdeit felhúzta a hasáig és így feküdt az oldalán. Feje Octavia felé nézett így csak a hátát láttam. Mellé léptem, leguggoltam és elsimítottam a haját. Adtam egy puszit a fejére mire mocorogni kezdett. Még mindig kirázta a hideg ha hozzáértem.
-Csak még 5 percet...-nyöszörögte de én könnyedén felkaptam az ölembe, mire felsikoltott-Clarke mit művelsz? Megijesztettél!-mondta de csak elnevettem magam, és vittem tovább az ölemben a kijárat felé.
-Most elviszlek oda ahova megígértem. Kaja is van úgyhogy ne hisztizz.-mondtam és intettem a többieknek akik csak mosolyogva figyelték a jelenetet. A kaja szóra lenyugodott és inkább nézte az eget amíg eljutottunk a kocsiig. Beültettem és elindítottam a motort.
-Na gyerünk, lepj meg.-mosolygott. Nem kellett többször kérnie.