Faith

X.

Már egy hete nem aludtam az ágyamban. Lexa nélkül nem megy. Mindig megígérem magamnak hogy nem tehetem ezt kettőnkkel, és hogy mostmár visszaköltözöm a sajátomba, de aztán csak forgolódom és meggyőzöm magam hogy ez lesz az utolsó alkalom. De sosem az.
Lexa sem könnyíti meg a dolgomat. Általában már alszik mikor bemászom mögé, de mindig kirázza a hideg ahogy hozzáérek és automatikusan körbefogja a lábamat a sajátjával, hogy még közelebb legyünk egymáshoz.

Egyre kevesebbet megyek Octaviáékkal bulizni. Amint kiszabadulok az utolsó órámról, csak arra vágyom hogy Lexa ágyában feküdjek és együtt nézzünk valami rémes filmet amit szeret.

Így volt ez egy januári délutánon is, mikor visszaértem az utolsó előadásomról. Lexa már az ágyában ült egy kakaóval és egy tál gumicukorral, másik oldalán pedig a laptop pihent. Sorozatot nézett. Már ültem volna le, mikor kopogtak. Idegesen felálltam és Ravent találtam az ajtóban.
-Raven...-kezdtem bele de megállított.
-Nem, Clarke most azért jöttem hogy elcipeljelek Lincolnékhoz. Ha tetszik, ha nem. Sajnálom, de mostanában teljesen elzárkóztál-itt jelentősségteljesen Lexára nézett a vállam felett-és kezdünk aggódni érted. Egy buli az egész. Gyerünk, menjünk.
Hirtelen Lexához fordultam.
-Eljössz velem?-kérdeztem és szinte biztos voltam a nemleges válaszban. Elgondolkodó arcot vágott majd felnézett a kakaójából.
-Legyen. Egy perc és átöltözök.

Fél órával később már egy vodka narancson voltam túl és a tömeget néztem, mellettem Lexával. Rámnézett és olyat kérdezett amitől teljesen ledöbbentem.
-Táncolsz velem?-kérdezte és nemtudtam eldönteni hogy viccel-e. Vártam a csattanót, de amikor nem jött, csak kézen fogtam és a tömeg közepébe vezettem.
Láttam rajta a kétségbeesést, de nem hagytam hogy elbizonytalanodjon. Karommal vezettem a testét és irányítottam a mozgását. Mégjobban elbűvölt. A mozdulatai, a szenvedély amivel csinál mindent, a haja, a mosolya...És a lista csak egyre nőtt.
Látta rajtam hogy elkalandoztam így megfordított és a testét az enyémhez nyomta. Hasa a hátamhoz ért, én pedig már azt se tudtam hol vagyok. Az emberek megszűntek létezni mellettünk, csak ő volt, én, és az egyre emelkedő pulzusom. Most ő vezetett, de én már nem is tudtam volna magamtól mozogni. Feje a vállamon nyugodott és csukott szemmel hallgattam a zene ütemét amire mozogtunk. Tudtam hogy az emberek figyelnek minket, éreztem a tekinteteket, de az volt az utolsó dolog ami érdekelt.
-Igyunk egyet.-javasoltam, ő pedig bólintott.

A konyhába érve átadtam neki egy bontatlan sört, majd magamnak is elvettem egyet. Csöndben megittuk, de közben végig egymást figyeltük.
Sokáig voltunk a buliban, főleg mert úgy egy órával a táncunk után a tömeg nagyrésze átment egy közeli klubba. Csak a baráti körünk maradt, így leültünk felelsz vagy merszezni. Lincolni kiitta a sörös üvegét hogy legyen mit pörgetni, majd körbe ültük. Megforgatta az üveget ami megállt Octavián. Mivel mert, így három rövidet kellett lehúznia. Nem aggódtam érte, Lincoln nagyon odaadó volt, folyton vigyázott rá.
A játék ment még néhány körön keresztül, majd az üveg Lexán állt meg.
-Oh jaj...-szólalt meg és próbálta kihúzni magát a feladatok alól.
-Nem, nem, Lexa mindenki megcsinálja amit adunk neki. Most pedig válassz. Felelsz vagy mersz?-kérdezte Raven és amíg a többiek nem figyeltek, rámkacsintott. Na ebből tudtam hogy a feladat nem fog tetszeni.
-Najó, felelek.-sóhajtott Lexa és Raven elmosolyodott.
-Rendben. Nézz körbe és mondd meg kivel feküdnél le.-utasította Raven egy alattomos félmosollyal, Lexa pedig elsápadt.
-Én...én...Nemtudom. Nem válaszolok erre.-mondta idegesen és a pulcsijának szélét gyűrögette.
-Merhetsz ha szeretnél. De akkor azt meg kell majd csinálnod.-Vont vállat Raven mire Lexa felnézett rá.
-Legyen. Merek inkább.-Raven elmosolyodott.
-Pompás. Csókold meg Clarkeot. Itt és most.-mosolya még szélesebb lett.
-Mi?-kérdeztem mostmár én is falfehéren.
-Hallottátok.-mondta Octavia aki pont ugyanolyan nagy mosollyal nézett ránk mint a többiek.-Amúgy is folyton egymást bámuljátok, egyszer úgyis eljött volna az idő.
Összenéztünk Lexával, aki végül megköszörülte a torkát és a szemembe nézve így szólt:
-Hát...Azt hiszem nem halunk bele egy csókba.-elmosolyodtam a szavain, ő pedig az ölébe nézett.
-Nem, tényleg nem.-mondtam és mellé ültem.
A többiek türelmetlenül vártak, de én már egyikükre sem figyeltem. Csak Lexa szeme és szája között cikázott a tekintetem, nem tudtam eldönteni hogy kezdeményezzek-e. Végül nem kellett, mert alig néhány másodperc után Lexa behajolt és összeérintette az ajkainkat. Automatikusan közelebb húzódtam és egyik kezemet a tarkójára, másikat a derekára tettem. Lassan és lágyan csókolt, de kis idő múlva elmélyítettem. A hasamban mintha egy egész állatkertnyi pillangót engedtek volna el. Beharaptam az alsó ajkát és nyelvemmel bejutást kértem. Megadta, majd ő is körbefogta a derekam, mindkét kezével. Azt kívántam bár sose lenne vége, de egy idő után muszáj volt elválnunk, miután az összes levegő elfogyott a tüdőnkből. Összeérintettem a homlokunkat és lassan kinyitottam a szemeimet. Engem nézett, és én elvesztem a tekintetében. Még mindig elbűvölt hogy mennyire zöld.
Nem bírtam megállni mosolygás nélkül és mielőtt észbe kaptam volna, visszahúzott még egy csókra. Amint rájöttem mi történik, visszacsókoltam, de ez most több volt mint az előző. Ez tele volt érzelmekkel, mély volt de lassú, és ezt már magunk miatt tettük, nem a játék miatt.
Ez a többieknek is feltűnt, mert ujjongani kezdtek, amitől nekem újra felébredtek a hasamban a pillangók.

Úgy 10 perccel később még mindig játszottunk de akárhányszor rám vagy Lexára nézett az üveg, a többiek feltűnés nélkül elfordították, hogy ne kelljen elmozdulnunk egymás mellől. Lexa feje a vállamon volt, én törökülésben ültem, és az ujjaival játszottam. Ezekben a nyugodt percekben jöttem rá hogy milyen fontos is nekem. Minden nappal egyre jobban. És a tény hogy talán ő is hasonlót érez, megbabonázott. Olyan örömöt éreztem mint még soha, és nem is hittem hogy valaha elérhetem.
Lexa felemelte a fejét mire ránéztem és összeérintettem az orrunkat.
-Menjünk haza, fáradt vagyok.-suttogta hogy csak én halljam, én pedig bólintottam.
Felálltunk, elköszöntünk a többiektől és 20 perccel később már a szobánk ajtajában álltunk. Amint becsuktam magunk mögött, Lexa furcsán nézett rám.
-Jól vagy?-kérdeztem és összekulcsoltam az ujjainkat. Kissé rideg volt az arckifejezése de reméltem hogy csak én látom így.
-Igen. Azthiszem...
-Nem győztél meg.-leültettem az ágya szélére és felemeltem az állát hogy a szemembe nézzen. Kitágult a pupillája ahogy a szemembe nézett. Imádtam hogy ilyen hatással vagyok rá.
-Én nem tudom mi történik közöttünk. Teljesen elbizonytalanítasz, elveszed az eszem. Soha nem voltam még ilyen boldog, de semmi sem tart örökké. Egyszer úgyis otthagynál és én nemtudom hogy kibírnám-e...

Nem lepődtem meg a bizonytalanságán, de azt akartam hogy tudja hogy az egyetlen célom hogy biztonságban legyen, és jól érezze magát. Vigyázni akartam rá, amíg csak tudtam.
-Lexa...-mosolyogtam rá-Semmit nem fogunk elsietni, csak addig megyünk el amíg neked is jó. De tudnod kell hogy én komolyan gondolom az egészet, nem játszok veled. Már akkor is megmondtam neked amikor megismertelek, de most elmondom újra. Különleges vagy és az elmúlt néhány hónapban csak az járt a fejemben hogy hogyan tehetnélek boldoggá. Folyton rád gondolok, bármit csinálok, és nem tudod elképzelni milyen boldoggá tettél azzal hogy veled alhattam, ma pedig az a csók...Én el se tud...-nem engedte hogy befejezzem, a csókjával elhallgattatott. Lassan és puhán mozgott az ajka az enyémen, mintha mondani akarna vele valamit. Belemosolyogtam a csókunkba mire közelebb húzott és lefektetett az ágyra. Csípőmre ült és úgy hajolt le hozzám. Kezem a hátán és a tarkóján pihent. Mikor elfogyott a levegőnk, mosolyogva elhajolt. Vártam hogy mondjon valamit miközben mellém feküdt és az arcomat fürkészte. Nem telt bele sok idő és meg is szólalt:
-Hazudtam neked, Clarke.-ijedten néztem rá mire helyesbített.
-Mármint...Aznap reggel. Nálatok. Aztmondtam hogy nem érzek irántad semmit. Ez hazugság volt. De tudtam hogy el kell majd jönnöm. Azt akartam hogy ne kötődjünk egymáshoz, azt hittem így egyszerűbb lesz, de így is a fejemben jártál hetekig.
Bármilyen halkan is mondta az utolsó néhány mondatot, én hallottam, és a szívem kihagyott egy ütemet.

Magamhoz húztam egy csókra. Mikor elváltunk a karjaimmal átöleltem és úgy aludtunk el.