XXVIII.

1.1K 52 0
                                    

Lexa pov

Nem hiszem el hogy Clarke mennyit tud aludni. Délután kettő volt és az ágyon terpeszkedve feküdt, csukott szemmel, alig hallhatóan szuszogva. Még így is gyönyörű volt.
Úgy döntöttem hogy ideje elhozni a cuccomat Lincoln házából, viszont Clarkeot nem akartam felébreszteni, így hagytam neki egy üzenetet, majd elgondolkodtam hogy hova tegyem.
Végül a hűtőre raktam. Az evés lesz az első gondolata ahogy felkel.

Lincolnhoz érve kissé bűntudatom lett. Még csak nem is hívtam fel este, hogy elmondjam neki mi történt. Reméltem hogy Octavia beszélt vele.
-Szia Lexa.-köszöntött egy mosollyal majd behúzott egy ölelésre.-O mesélte a tegnapi akciótokat. Örülök nektek.-mondta még mindig mosolyogva mire kiengedtem az eddig benttartott levegőmet.
-Köszönöm Lincoln. Mindent köszönök. Gondolom nem meglepő hogy a cuccaimért jöttem.
-Valahogy sejtettem. Gyere, már néhány dolgot összeraktam neked. A személyesekhez nem nyúltam. Addig csinálok egy kávét.-mondta és egyedül hagyott a vendégszobában, ami az ideiglenes szobám volt.

Mikor mindennel kész voltam, kimentem hozzá a nappaliba. Miközben megittuk a kávét, a téma Clarkera és Octaviára terelődött.
-Nem kérdezte meg mivel zsarolt Wells? Mármint hogy mi az a titkod?-tette fel a jogos kérdést Lincoln.
-Nem, ezen én is meglepődtem. Talán érezte hogy ez nem olyan téma amiről beszélnünk kéne. Most még biztosan nem.-mondtam ki az egyetlen logikusnak tűnő választ.
-Igen, lehet. De ha megkérdezi...-várakozóan rámnézett, biztosan azt akarta tudni hogy mit válaszolnék Clarkenak, de én csak beleittam a kávémba.
-Akkor elmondom neki az igazat. Nem engedem hogy újra közénk álljon valami.
Lincoln először lenézett a földre, majd vissza rám.
-Ezt jó hallani. Clarke meg fogja érteni.
Bólintottam majd az üres csészét az asztalra tettem.
-Azt hiszem mostmár megyek.-álltam fel, és a táskámat a vállamra dobva az ajtóhoz sétáltam. Lincoln követett és kinyitotta nekem az ajtót.
-Tudod...Nem beszéltünk sokat Clarke előtt, de még én is látom higy mennyit változtál. És azok alapján amit Octavia mesélt Clarkeról, őt is megváltoztattad.-itt egy pillanatra megállt és kényelmetlenül toporgott néhányat az ajtó mellett.-Amit mondani akarok az annyi, hogy jó páros vagytok, és szeretném hogy még sokáig együtt legyetek. Vigyázz Clarkera, mert mind látjuk hogy mennyire szeret. És azt is hogy te őt.-fejezte be egy bíztató mosollyal, mire csak annyit tudtam reagálni hogy közelebb léptem és átkaroltam.
-Köszi, Lincoln. Ez sokat jelent. És ez rátok is igaz Octaviával.-mondtam a karomat visszahúzva és kiléptem az ajtón.-Holnap találkozunk ebédnél?
-Persze, holnap.-tartotta fel az egyik kezét elköszönés képpen.
-Holnap.

-Lexa!-ugrott valaki hátulról a nyakamba ahogy beértem a szobába. A hirtelen becsapódástól mindketten a földön kötöttünk ki, és a fejemet rázva próbáltam kisöpörni a hajam az arcomból.
-Clarke, beléd meg mi ütött?-ültem fel, vele az ölemben. Nem volt hajlandó elengedni, így csak hagytam hogy az arcát a nyakamba fúrja.
-Csak úgy eltűntél, megijjedtem.-mormogta.
-Dehát még üzenetet is hagytam!-nevettem fel kissé mire bambán nézett rám.
-Tényleg?
-Igen, a hűtőn.-mutattam a cetli felé és felhúztam Clarkeot a földről.
-Oh.-mondta a távolba meredve mire felnevettem és adtam egy puszit a homlokára.
-Olyan bolond vagy.-mondtam a fejemet csóválva a csillogó szemén amivel engem nézett.
-A te bolondod.-vigyorgott és megfordult a gyomrom a kifejezésre.

-Gyerünk Clarke, induljunk!-kiáltottam a fürdőbe.-Már fél órája bent vagy, nyolcra az étterembe kell érnünk vagy elveszítjük az asztalt!
-Jólvan, jövök már, nyugi.-kiabált vissza. Szuper, akkor már csak 20 perc...
Egész nap hajtogattam neki hogy készüljön el, de tudtam hogy ez lesz.

Mikor végre kilépett, tátott szájjal néztem végig rajta. Egy rövid, combközépig érő, világoskék ruha volt rajta, pont olyan színű mint a szeme. A haja kivasalva omlott a vállára, és ahogy felém lépett, észrevettem a fekete sminket a szeme körül. Gyönyörű volt.
-Tudod élvezem a figyelmet, de amint mondtad, indulni kéne.-hajolt hozzám egy félmosollyal amitől az egész testem libabőrös lett.-Gyönyörű vagy.-tette hozzá és már el is indult az ajtó felé.
Egy pillanat alatt visszahúztam a karjánál fogva és megcsókoltam. Beharapta az alsó ajkam mire akaratlanul is felnyögtem amit Clarke túlságosan is élvezett.
-Ha most nem hagyjuk abba akkor sajnos sose jutunk el abba az étterembe.-súgta a fülembe pontosan azt amire én is gondoltam, így gyorsan elengedtem és megigazítottam a hajamat amit alig fél órája göndörítettem be.
Clarke végigmért ahogy egy fekete, térdig érő ruhában álltam, majd az arcomat, amin az övéhez hasonló, fekete smink volt, kiemelve a zöld szemeimet.
-Gyerünk.-mosolyogtam rá és megfogva a kezét, kivezettem az épületből.

FaithHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin