Faith

XVIII.

Clarke pov

Idegesen könyököltem fel az ágyon mikor meghallottam az ébresztőmet a szoba másik oldalán, a saját ágyam mellett.
Szó szerint legurultam az ágyról, végig a földön, majd egy nyögéssel felemeltem a karom és kinyomtam az órát.
Mire visszafordultam, Lexa kérdő tekintete nézett le rám.
-Mi az? Lusta voltam felállni...-mondtam és felnevetett.
-Értem. És mikor szándékozol visszagurulni mellém?-kérdezte mire eszembe jutott hogy mit is keresek a földön. Egy sóhajtással felültem.
-Ma van egy vizsgám, muszáj felöltöznöm. Naaa, ne vágj ilyen csalódott képet, este csak a tied leszek.-mondtam mikor megláttam a kiskutya szemeit. Halványan elmosolyodott de ezzel a válasszal se volt teljesen megelégedve.
-Legyen. Addig elmegyek a könyvtárba, befejezek néhány beadandót.

Bement a fürdőbe míg én átöltöztem. Mikor kiért, megvártam hogy felöltözzön és együtt indultunk az ebédlő fele.

Vettem magamnak egy kávét, ő viszont egy egész hadseregnek való kaját hozott el. Leültünk egy asztalhoz ahova néhány perc múlva Raven is megérkezett, mögötte Octaviával és Lincolnnal.
Beszélgetni kezdtünk de nekem lassan el kellett indulnom a vizsgámra. Octavia és Raven összesúgott, mire gyanakvóan végigmértem őket de nem tettem szóvá. Inkább felálltam és Lexa székéhez léptem. Megdöntöttem hogy az arca feljebb legyen és lehajoltam egy hosszú csókra. Tudtam hogy aznap még órákig nem látom, és máris hiányzott.
-Szeretlek.-súgtam hogy csak ő hallhassa de a csodálkozó tekintetekből amit barátaimtól kaptunk, sejtettem hogy nem voltam elég halk.
-Én is téged.-mondta vissza majd beharapta az alsó ajkam. Egy másodpercre meggondoltam hogy be se megyek a vizsgámra, nem éri meg itthagyni Lexát.
-Este találkozunk.-mondtam neki majd a többiekhez fordultam-kívánjatok szerencsét!-mosolyogtam rájuk és ők bátorítóan visszamosolyogtak.

Az ebédlő kijáratánál még utoljára visszanéztem rájuk és elöntött a nyugalom. Lexa beilleszkedett közéjük, most is épp együtt nevettek valamin. Boldog voltam, évek óta először.

Lexa pov

Miután Clarke elment, Raven felém fordult.
-Lexa én nemtudom milyen szert adtál Clarkenak de nekem is adhatsz.-mondta mire értetlenül vártam hogy pontosítson.
-Ötleted sincs mit csináltál vele igaz?-kérdezte mostmár Octavia mire lassan megráztam a fejem.
Mindketten sóhajtottak, én pedig tekintetemet Lincolnra vezettem segítséget kérve, de ő is pont olyan tudatlan fejjel nézett vissza rám.
-Tudod tavaly miután elmentél...-kezdett bele végre Octavia-...Clarke eléggé lezuhant egy lejtőn. Kisiklott az élete, és bármennyire próbálta helyrerakni, amint valami sikerült, egy másik dolog tönkrement. Végül úgy döntött hogy a tanulásra koncentrál, így megromlott a kapcsolata az anyjával, a szociális élete is eltűnt. Azthittük ha ide jövünk az majd egy új kezdet. De ő folytatta amit elkezdett, csak épp most a tanulást hagyta el. Ivott, bulizott és nem törődött semmivel...-mondta csalódottan.
-...De aztán jöttél te.-tette hozzá Raven, Octavia pedig helyeslően bólogatott.-Nem tudjuk mit csináltál, de lenyugtattad. Olyan mintha végre elhinné hogy az életének van értelme.-fejezte be, én pedig már éreztem a folytogató érzést a torkomban. Visszafogtam a könnyeket és üres tekintettel meredtem a tálcámra.
Bezárva éreztem magam. Nem kaptam levegőt. Muszáj volt egyedül lennem.
-Én most...Elmegyek a könyvtárba.-mondtam akadozva és remegő lábbal felemelkedtem a székből. Tálcámat a kezembe vettem és a kuka felé indultam, de a hátam mögött még elkaptam ahogy Octavia Ravenhez fordul és kissé emelt hangnemben megszólal:
-Megijjesztetted! Mindketten megijjesztettük! Basszus, Clarke ki fog nyírni...-mondta, Clarke nevére pedig önkéntelenül is elmosolyodtam.

Már egy ideje a könyvtárban ültem mire egy sötét alak ült elém. Egy percig fel sem néztem, de amikor láthatóan várakozott, ráemeltem a teknitetem. Wells ült előttem. Clarke már mesélt róla, okos, megbízható és odaadó, igazi vezér jellem. Nem csoda, az apja a polgármesterünk, volt honnan örökölnie.
-Wells.-mondtam gyanakvóan. Wells komor arckifejezése és fenyegető beállása nem volt se megbízható, se odaadó jelenleg.
-Lexa.-bólintott és egy ideig mindketten egymást fürkésztük. Ő sem bízott bennem.-Tehát te lennél Clarke barátnője.-bólintottam, mire grimaszba torzult az arca.-Tudja mégis hogy kivel van együtt? Hogy mit tettél?-kérdezte mire lesápadtam és azonnal védekezni akartam.
-Wells én nemtudom mit tettem ellened hogy így utálsz, de kérlek...Ne mondj neki semmit. Amit tettem... annak semmi köze a kapcsolatunkhoz, meg kell értened hogy elrontana mindent.-mondtam szinte könyörögve de nem hatotta meg igazán.
-Hát nem érted? Ez a lényeg. Hogy tönkremenjetek. Clarke velem kellene hogy legyen. Nem veled. Hisz már egyszer cserben hagytad. Miért lenne ez máshogy a jövőben? Szeretem Clarkeot, és megígértem magamnak hogy egyszer megszerzem. És most eljött az idő.-falfehér arccal bámultam rá mire gonosz mosoly terült szét az arcán. Nem tudtam mit mondhatnék még neki, így csak vártam hogy kinyögje amiért igazából jött.
-Konkrét leszek veled. Tűnj el Clarke mellől, és akkor senkinek nem esik baja. Ha nem teszed meg, akkor Clarkekal együtt mindenki megtudja a kis titkodat. És ne félj, róla is tudok olyat ami tönkreteheti az életét. Az ő titkait is kiszivárogtatom. Most minden rajtad múlik, Lexa. Adok neked 2 napot. Élvezd ki Clarkeal mert utána én jövök, és az már nem fog tetszeni.-mondta majd ahogy végzett, fel is pattant és kisietett a könyvtár ajtaján.
Én az asztalra bámultam és ma már másodjára éreztem magam egy kis bezárt dobozban, levegő nélkül, a sírástól kaparó torokkal.