Faith

XXVII.

Clarke pov

Egy barna hajzuhataggal az arcomban ébredtem, ami jelenleg a világ legboldogabb emberévé tett. Közelebb húztam magamhoz Lexát a derekánál fogva, mire kelletlenül nyögött egyet.
Felébresztettem.
Összeszorította a szemeit, jelezve hogy még aludna, de nem zavartattam magam. Arcomat a nyakába fúrtam, nem érdekelt hogy így alig kapok levegőt. Nem bírtam betelni vele.
-Clarke, valaki itt aludni próbálna.-szólalt meg a reggeli érces hangján mire még jobban hozzábújtam.
-Elvonási tüneteim vannak. Már majdnem elfelejtettem hogy milyen az illatod...-suttogtam a hajába mire ellágyult szorítása a vállamon.
Nyomott egy puszit a homlokomra és lemosolygott rám.
-Mostmár nem lesz szükség rá hogy megjegyezd. Itt leszek hogy bármikor szagolgathass.-mondta félig nevetve ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.-húzott vissza magához és az eltűnése óta először éreztem magam újra teljesen nyugodtnak és boldognak.
Lexa nélkül már nem tudnám ugyanezt érezni.

-Azért még maradtak kérdéseim.-mondtam miközben az ágyamon ültünk és filmet néztünk a laptopomon.
-Na halljuk.-mondta fel se nézve a filmből.
-Hol voltál eddig? Miért nem láttalak a kampuszon egyszer se? Volt valakid közben?-tettem fel minden kérdésemet ami nyomasztott egyszerre.
-Lassíts, Clarke.-Nevetett fel-Először is, nem volt senkim, csak a tied vagyok. Másodszor, Lincoln befogadott, akitől amúgy jó lenne elhozni a cuccaimat. A kampuszon pedig azért nem láttál mert Raven és Octavia mindig beszámolt arról hogy hol vagy. Kerültelek, féltem hogy ha csak egyszer is meglátsz...Féltem a reakciódról. De én láttalak, nem egyszer. Például ahogy Wellsel csókolózol az ajtónk előtt. Egy nappal azután hogy elmentem...-éreztem a sértettséget a hangjában és nem hibáztattam érte.
-Sajnálom, Lexa. A te helyedben nem is tudom mit csináltam volna...Odamentem volna beverni a srác arcát. De az én helyzetemet is érted, ugye?-kérdeztem és bizakodóan néztem rá.
Fájdalmas tekintettel nézett oldalra rám. Behajolt és lassan megcsókolt. Lassabban mint eddig bármikor. Éreztem hogy Lexa minden fájdalmát és szeretetét beleadja ebbe a csókba.
Mikor elfogyott a levegőnk, homlokomat az övéhez érintettem és közel tartottam magamhoz.
-Csak téged szeretlek, ezt jegyezd meg. Wells nem jelentett semmit. Végig olyan volt mintha megcsalnálak...Borzalmas érzés volt.-suttogtam neki. Bólintott.
Egy ideig csak a mutatóujjával köröket rajzolt a combomra, de aztán megszólalt:
-Elloptam a párnádat. Nem tudtam volna az illatod nélkül aludni.-olyan halkan mondta, hogy nem is voltam biztos benne hogy tényleg jól hallottam, de a bűnbánó arca elárulta.

Nem tudom miért, de ez a kijelentése olyan melegséggel töltött el, mint még semmi. Talán mert ez bizonyíték volt hogy pont ugyanannyira van szüksége rám mint nekem rá.
Fejemet a vállára hajtottam és úgy próbáltam koncentrálni a filmre, de Lexa egyenletes levegővétele, szívdobogása, és már önmagában a jelenléte is elég bódító volt ahhoz hogy elterelje a figyelmemet.