Túl késő...[BTS ff.]

9.fejezet: ,,Dadák"

Tudtam,hogy jelentéktelen vagyok,de hogy ennyire?

Mit is hittem?Túl szép volt ahhoz,hogy igaz legyen.Nem lehetek boldog.Szenvedni születtem.

Egy újságot magamhoz vettem,majd kifizettem a gumicukorral együtt,s végül hazasiettem.

Magam mögött becsapva az ajtót arra lettem figyelmes,hogy Tae és MinSeo vidáman játszadoznak.Annyira aranyosak.Viszont ez a helyzet csak mégdühösebbé tesz.Hogy tudja ilyen jól megjátszani magát?

-MinHee!-boldogan átkarolta a lábaimat a kislány.-Hol a gumicukor?-édesen felnézett rám.

Mosolyogva leguggoltam,majd átnyújtottam neki az édességet.

-Megehetem?

-Igen,de ne egyszerre!Elromlanak a gyönyörű fogaid.Ezt ugye nem akarjuk?

Fejét megrázta,majd felmászott a kanapéra,ügyesen kibontotta a gumicukrot,és enni kezdte azt.

-Van valami baj?-felhúzott szemöldökkel közelebb sétált hozzám a fiú.

-Maradj itt,s egyél nyugodtan,de ne csinálj semmi rosszat!Oké?-MinSeo elé térdeltem.

A kislány vigyorogva bólogatott,ezzel jelezve,hogy megértette.

-Gyere utánam!-V felé fordultam,majd a szobámba mentem.

Ott becsuktam magunk mögött az ajtót,majd leültem az ágyam szélére.

-Mire fel ez a nagy elzárkózás?-értetlenül kérdezte TaeTae.

-Miért csinálod ezt?-fejemet megingattam,térdeimre könyököltem,majd kobakomat lehajtottam.

-Miről beszélsz?

-Utálsz?

-Mi van?!

-Mi van?!-dühösen felálltam.-Ez van!-hozzávágtam az eddig a kezemben szorongatott újságot,majd visszaültem.

Meglepetten futotta végig szemeivel a sorokat.

-MinHee,én nem mondtam ilyet!

-Tae!Ha utálsz,mondd meg,s hagyj nyugodtan élni!-könnybe lábadt szemekkel bámultam rá.-Miért játszadozol velem?!Hisz' én csak egy átlagos ismerős vagyok,s semmit sem jelentek számodra.-legördült egy könnycsepp az arcomon.

-Kérlek,ne higyj ennek az ostoba újságnak!-féltérdre ereszkedett,s az arcomat bámulta,mire fejemet ismét lehajtottam.-Tudod,milyenek az újságírók,valótlanságokat hordanak össze!-folytatta a magyarázkodást.-Esküszöm,hogy soha sem mondtam olyat,amit leírtak!-félénken megfogta a kezeimet.

-Akkor mit mondtál?-remegve,könnyes orcákkal érdeklődtem.-Ha ilyet nem,akkor mit mondtál?

-Azt,hogy a tegnapi nem egy szerelmi vallomás volt...-nagyot nyelt,majd kimondta.-Egyenlőre még nem az volt.-teljesen elvörösödött,s én is elpirultam.

Mit akar ez jelenteni?

-Ámde olyat egy szóval sem mondtam,hogy semmit sem jelentesz számomra!Mert ez hazugság lenne...-bátortalanul suttogta a végét.-Ugye nekem hiszel?-reménykedve pislogott.

Hinni akarok neki.Viszont félek.Nem szeretnék még egyszer csalódni.

-Mondd,hogy nekem hiszel!Bízz bennem!Kérlek...-finoman megszorította kézfejeimet.

Pár perc habozás után sem bírtam válaszolni.

-Értem...-arcára kiült a fájdalom.-Ne feledd,itt voltam neked,de te elengedtél!-kezeimet eleresztette,felállt,s az ajtó felé sétált.-Azt hittem,ennél többet jelentek neked...-kezét a kilincsre helyezte.