Túl késő...[BTS ff.]

19.fejezet:Elszíjazva

Tudtam,mi vár rám...

Apám,szürke nyakkendőjét,meglazította,majd kihúzta az inggallérja alól.Ezt követően a nyakamba akasztotta,s olyan erősre kötötte,nem kaptam levegőt.Remegve próbáltam ellökni magamtól a férfit,s megszabadulni a nyakkendőtől,hiába.Gyenge voltam,Ő viszont szörnyen kemény,s erőszakos.

-Engedj el!-tenyereimet mellkasára csúsztattam,majd szívósan távolabb taszítottam.

-Ostoba Kapca!

Elüvöltötte magát,majd visszakézből arcon vágott,s tettét egy elégedett mosollyal díjazta.

A kanapéra csapódtam,vérem pedig a fehér bőrre fröccsent.Feleszmélni sem tudtam a hirtelen kapott maflásból,mikor apa,kezét meglendítette,s fekete övével egy egetrengetően nagyon csapott a hátamra.Testem ívbe feszült.Azt hittem,darabokra hullok.

-Ez már annyira hiányzott.-kacagva ingébe törölte a szíjat borító,életet adó nedűt.

Erőt véve magamon,felálltam,s megpróbáltam ellökni apámat.Nem is tudom,mit képzeltem...Természetesen nem ment,csak feldühítettem.Egy hatalmasat behúzott nekem,ennek hatására pedig a kisasztalra estem.Ezt követően karját ismét meglendítette,de még éppen időben félregurultam,ezzel a földre zuhantam.

-Ó,Kapcám...-jobb lábával a hasamra nehezkedett.-Imádlak így látni.-beharapta alsó ajkát,majd hunyorogva végigvizsgált.

Könnyben ázó szemeimmel alig láttam,ám a fejemtől pár centire lévő okulárét észrevettem.Kilátástalan helyzetemből nem láttam kiutat,ezért minden adandó alkalomon kapva kaptam.Így hát,megragadtam a szemüveget,s apám arcába hajítottam.Emiatt hátrahőkölt,Én pedig a lehető leggyorsabban felpattantam,majd megpróbáltam az anyámhoz rohanni.Persze,nem volt elég időm,s mikor hátat fordítottam a doktornak,belemarkolt dús loboncomba,s a földre lökött.

-Te ocsmányság!-üvöltve,sorozatosan az oldalamba rúgott.-Meg ne próbálj még egyszer ellenkezni!-utolsó rúgását követően a hasamra fordultam,s zokogva fogtam a fájlalt ponton bordáimat.-Megértetted?!-hajamba kapott,hátrarántotta a kobakomat,s kimérten a fülembe suttogott.

-M...meg...-elcsuklott hangon feleltem,mire elengedett,Én pedig elterültem a világos műpadlón.

-HyunWoo,hagyd már!-legnagyobb meglepettségemre felszólalt az anyám.

Nem hittem volna,hogy ki meri nyitni a száját.Ilyet eddig csak egyszer mert csinálni,akkor is megbűnhődött miatta.Ezért soha sem állt mellém.

-Nem!-erősebben rámarkolt a szíjra,majd már majdnem rám vágott azzal,mikor anya megragadta a kezét.

-Ne csináld ezt!Hagyd a lányunkat!

-Meg akarod mondani,mit tegyek?-felhúzott szemöldökkel felesége felé fordult.

-Erről szó sincs!-a nő riadtan megemelte kezeit.-Mindössze csak azt tanácsolom,ne bántsd MinHee-t.-mutogatva magyarázta.-Pontosabban,azt akarom,ne érj hozzá a lányomhoz!Azt mondtad,soha többé nem viselkedsz így!Azt állítottad,neked is hiányzik!-magabiztosan szembe szállt a férjével,ám túlságosan bátor volt.

-A lányodhoz?!-ingerülten megindult anyám felé.-Ő az Én lányom is!S azt csinálok vele,amit akarok!-remegő kézzel közeledett az asszonyhoz.