Túl késő...[BTS ff.]

27.fejezet:Elvakult bizalom

Nem akartam elhinni,hogy ez történik velem.A tabletták nélkül végem.
Hogy hagyhatott itt?

Kínkeserves gyötrelmek árán kikúsztam a folyosóra,és erősen ütni kezdtem a szomszéd ajtaját.Ez volt az egyetlen reményem.

-Ki az?-egy vékony hangú kislány szólt ki a lakásból.

-MinHee vagyok,a szomszéd...-köhintettem egyet.-Ké...kérlek...nyisd ki az ajtót...!-levegő után kapkodva könyörögtem.

-Nem tehetem.-szomorkásan felelt.

-Kérlek...az életem múlik ezen...

Esedezésemet a gyermek apjának üvöltése zavarta meg.Kegyetlenül a sorsomra hagyott.Mondván,nálam mindig dráma van,ezért nem foglalkozik jelentéktelen dolgokkal.

Jelentéktelen dolog?!Idióta...

Igaz,hogy voltak kisebb-nagyobb nézeteltéréseink,de azért mégsem hagy az ember meghalni senkit sem.

Feladtam.Már mozdulni sem bírtam.Minden erőm elfogyott.Utolsónak hitt perceimet pedig arra pazaroltam,hogy a Taehyung-gal töltött időkre gondoltam.Akármennyire is a lelkembe gázolt,szeretem...A szívem teljes egészében az Övé.Viszont minket talán nem egymásnak szántak...

Reményvesztetten hörögtem a mocskos talajon,mikor tőlem nem messze két fekete lábbelit pillantottam meg.Szemeim kikerekedtek,tekintetemet pedig felvezettem az illető fekete farmernadrágba bújtatott lábain át,egészen világos bőrű orcájáig.Hosszúkás arcát,és sötétbarna íriszeit látva ébredtem rá,hogy ki is rohan felém.Fel akartam ugrani,de a testem nem engedte.Féltem,mi lesz.

-Kérlek...ne bánts...KunWoo...!-nehézkesen összegömbölyödtem.

-Mi történt?!-ijedten mellémtérdelt.-Mid fáj?-félve megérintette a karomat.

-Mindenem...-ismételten levegő után kapkodtam.

-Hogy segítsek?

-Vigyél...kórházba...gyorsan...!-remegve utasítottam.

Kérésemet készségesen teljesítette.
Igaz,rettegtem tőle,mégis hagytam,hogy a karjaiba vegyen,becsapja a bejárati ajtómat,majd az autójához rohanjon velem.Nem volt sok veszíteni valóm.Felő volt,hogy kihasználja a helyzetet,viszont bíznom kellett benne.

-Ne félj,minden rendben lesz!-a hátsó ülésre fektetett,majd bepattant a helyére.-Tarts ki,MinHee!-beindította a motort,és tövig nyomta a gázpedált.

-Nah...-köhintettem.-Nem...akarok...idő előtt meghalni...!

-Ne aggódj,tudok vezetni...!

Körülbelül félúton tartottuk,mikor ténylegesen nem bírtam tovább.Mázsás súlyú pilláim már-már leragadtak.Ezt észrevéve a fiú próbált szóval tartani.Folyamatosan kérdésekkel bombázott,amik segítették éberségem megőrzését.
Néhány perc elteltével a kórházhoz értünk.KunWoo rögvest kiugrott a gépjárműből,majd oly' könnyedén a karjaiba vett,mint egy rongybabát.Aztán erősen magához szorítva besprintelt az épületbe.

***KunWoo***

MinHee-t megvizsgálása után elhelyezték egy üres kórteremben,és bealtatózták.Az orvosok jobbnak látták,ha a mai napot,és éjszakát a kórházban tölti megfigyelésen.