Túl késő...[BTS ff.]

37.fejezet:Ébrenlét + 8K

Felfogván Jimin szavait, rögvest lelöktem magamról, és hiányzó ruháimba sietve belebújtam.
Közben a vattacukorfelhő fejű Chim-nek is melegen ajánlottam, öltse magára a lekerült szöveteket.

Néhány perc múlva már úton voltunk a kórház felé.
A zuhogó eső a jelenlegi sofőr dolgát megnehezítette, gyorsaságunkat pedig csökkentette, viszont így is fél órán belül megérkeztünk.

A már jól megszokott útvonalon végigrohanva jutottunk el MinHee kórterméig.
Kopogás nélkül vigyorogva berontottunk, ám már csak hűlt helyét találtuk.

- Hol van MinHee? - hatalmasra kerekedett szemekkel bámulta Jiminie a lány üres ágyát. - Van valami baj? - ijedten Taehyung-ra kapta tekintetét.

- Nincs - mosolyogva felelte a fiú. - Csak a rutinvizsgálatokat végzik el, és vissza is kapjuk.

- Beszéltetek vele? - kíváncsiságomat nem leplezve érdeklődtem.

- Nem - kobakját megingatva válaszolta meg kérdésemet Hoseok.

***Taehyung***

Behatárolatlan idő elteltével arra eszméltem, hogy MinHee rezzenéstelen arccal ül a helyén, és szemeit le sem veszi meggyötört énemről.
Valamilyen okból kifolyólag senki sem merte megszólítani a lányt, pedig már mind tűkön ülve vártunk erre a pillanatra.

- Mi ez a némaság? - kínosan nevetni kezdtem. - MinHee felébredt! - lelkesen felugrottam, és szoros ölelésbe vontam az említettet.

Elmondhatatlanul jóleső érzés volt újra hozzáérni, és a karjaimban tartani törékeny testét.
Összezuhant szívem kertje ismét virágba borult.

- Annyira hiányoztál - elérzékenyülten suttogtam. - Féltem, hogy elveszítelek.

- Na! - J-Hope izgatottan arrébb lökött. - Nekünk is hiányoztál~! - végül mindenki Szerelmem köré gyűlt, és boldogan ecsetelték neki, milyen nagyon szeretik.

Úgy láttam, kezd visszatérni a barátaim jókedve.
A lány felébredése életet lehelt belénk.

- Nos -  Moonie komolyra vette a szót - ennyivel nem zártuk le ezt az egészet - MinHee-re pillantott. - Majdnem meghaltál - egyetlen másodperc erejéig sem vette le szemeit az imént felébredtről. - Te is a Bangtan családunk tagja vagy - széttárta kezeit - méghozzá nagyon fontos tagja - mancsait zsebeibe csúsztatta. - Szinte teljesen szétestünk nélküled - fejét ingatva közölte. - Ezért sem fordulhat elő ilyen soha többé! - a hatásosság kedvéért kihangsúlyozta a soha szót. - Így hát, arra a döntésre jutottam, hogy végérvényesen hozzánk költözöl - ezzel mindenkit meglepett a leader.

- Namjoon, nekem van egy saját lakásom! - felháborodva ellenkezett a lány.

- Ahol ChanHee, és a húgom él - mosolyogva bólogatott. - Neked nálunk van a helyed, nekik pedig ott tökéletes lesz.

- A húgod? - zavarodottan pislogott.

- Pontosan - bólogatva helyeselt a fiú. - Lemaradtál pár dologról, míg' kómában voltál.

- Na, igen, már tavaszodik - jobbnak láttam, ha közbe szólok. - Viszont ugyanott folytathatunk mindent, ahol abbamaradt - vigyorogva bámultam MinHee-t.

- Nem! - rögvest rávágta az Életem. - Hibáztam, és sajnálom, hogy miattam szenvedtetek - szemeibe könnyek gyűltek - de próbáljatok megérteni, legalább egy kicsit! - egy makacs könnycsepp végiggördült gyönyörű arcán.