Túl késő...[BTS ff.]

10.fejezet:Közös titok

Kíváncsian magamhoz vettem a borítékot,majd kiszedtem belőle a félbe hajtott papírt,s olvasni kezdtem azt.Már az első sor lesokkolt.Kiejtettem a kezemből a bögrét,s a földrerogytam.

Ennek hatására ébredt fel igazán Tae.Egy ideges ,,Jézusom" hagyta el a száját,majd kapkodva mellémrohant,azaz a üvegszilánkmentes padlórészhez.

Körülöttem minden tea,pohárdarab s vér volt.Igen,sikeresen belezuhantam egy szilánkba,ami elvágta a lábamat.Ám mindez nem érdekelt.Tovább kellett olvasnom a levelet.

~Üdvözöllek drága,egyetlen kapcám!
Két év,az hosszú idő.S most végre rádleltem!Azt hitted,elengedlek...?Nem,soha!Te az én kicsike lányom vagy,akivel sok-sok csodálatos emlékem született.
Ahogy kérted,nem felejtettelek el!
Hiányzol.Hiányoznak a játékaink.
Azóta anyáddal játszadozom,de az nem kielégítő,veled az igazi.Ő nem bírja,s túlságosan szeretem.Ám ne feledd,miattad szenved!
Szóval vigyázz!Előlem nem menekülhetsz!Hamarosan ismét találkozunk,s szórakozhatunk.Addig is ügyesen tartsd a szád!Hiszen az ostoba kis barátnőd nagyon óvatlan...
Élvezet volt írni ezt a levelet!
Puszil,apuci!~

Nem lehet igaz!Mi lesz most velem?Félek,sőt rettegetek.Hogy talált rám?Bántani fog.Biztosan bosszút áll.S anya is miattam szenved.Ezt nem hagyhatom,tennem kell valamit!De mit?Újra tönkre teszi az életemet!

Míg' én zokogva olvastam az iromány,addig V feltakarította a padlót,majd elszorította a sebemet egy konyharuhával.

-MinHee,mi áll abban a levélben?-bal kezét a vállamra helyezte.

Viszont én meg sem bírtam szólalni.Csak apám pofonjai,bántalmazásai jártak az eszemben.Pánikba estem.

Taehyung a konyharuhát a lábamra kötötte,majd nedves arcomat az államnál fogva finoman megemelte.

-Ne sírj,kérlek!-szomorúan pislogott.-Had olvassam el!-a papírlap felé nyúlt.

Remegve a hátam mögé dugtam az irományt.Nem láthatja!

-Bízol bennem?-kedvesen érdeklődött,mire a fejemmel bólintotam egyet.-Akkor add ide!-kikapta a kezemből a levelet.

-Ne,ne olvasd el!-kezét megragadtam.-Kérlek,add vissza!

Szavaimat meg sem hallotta.Hatalmasra kerekedett szemekkel olvasta el azt a papírt,amit én kaptam.Majd miután a végére ért,szótlanul állt egyhelyben.

Felálltam,s idegesen közelebb sétáltam hozzá,de ő dühösen ellökött magától.

-Undorító vagy!-teli torokból az arcomba üvöltötte.

Mivan?Mit tettem?Hogy mondhat ilyet?

-Miről beszélsz?-elcsuklott hangon értetlenkedtem.

-Mondom,undorító vagy!-ismételte meg.-Komolyan,a saját apáddal?!-megvetően nézett rám.-Mindjárt elhányom magam!

-Te mégis miről beszélsz?!-ingerülten emeltem meg a hangom.

-Miről?!-megemelte a szemöldökeit.-,,Hiányoznak a játékaink!Az nem kielégítő."-idézte.-Erkölcstelenek vagytok!Rohadtul szégyeld el magad!

Tessék?!Hát,ezt nagyon félreértette.Amire gondol,az rosszabb,mint az igazság!

-Tae,félreérted a dolgokat!-kínos magyarázkodásba kezdtem.

-Ezt,hogy lehet félreérteni?!-hangja mélyével riogatott.-A levél magáért beszél!-gyilkos pillantást vetett rám.

-Ahj,Taehyung!-durván letöröltem a könnyeimet.-Ne gondolj semmi olyasmira!