Túl késő...[BTS ff.]

43.fejezet:💁💕💁

Annyi minden kavargott bennem.
Annyi kérdésem volt és mondanivalóm.
Annyi kétségem és reményem.
Annyira féltem, hogy rosszul sikerül majd a műtét...

***Írói szemszög***

A szükséges vizsgálatokon szinte egyszerre átesett MinHee, az operáció dátumát pedig ki is tűzték egy pénteki napra.
Ezután összességében bő két hetük maradt, amit biztosra vehetett a családdá kinőtt társaság.
Próbáltak a lehető legtöbbet együtt lenni, de az élet nem állhatott meg.
Taehyung egyetlen percre sem akarta egyedül hagyni Kedvesét, ami olykor már-már igencsak fullasztóvá vált a lány számára, ám mégiscsak jól esett neki a fiú törődése.
Így teltek napjaik, a vártnál sokkalta gyorsabban.
Mire mindenki észbekapott, addigra MinHee gondosan összerendezett táskája már csak arra várt, hogy másnap valaki a hóna alá kapja s elvigye a dormból.
JungGi-t pedig akkor látták utoljára, mikor MinHee testvérének állította magát.
Úgy eltűnt, mintha sosem lett volna.
Senki sem értette a lányt. Megjelent, kétségeket ébresztett az emberekben, aztán továbbállt, ezzel a ,,nővérében" és Hoseok-ban mély nyomot hagyva.
Mert mondhatnánk, hogy alig egy napig kommunikált Hobie a titokzatos JunGi-val és így nem alakulhatott ki köztük szorosabb viszony, de ez nem lenne igaz.
J-Hope első látásra beleszeretett a rövid hajú szépségbe.
Azóta is várja, hogy a lány visszatérjen és mindent elmagyarázzon, mert hisz a jóságában és nem tudja elfogadni, hogy a Szerelme esetleg egy hazug némber.

Az műtét előtti estén Tae párjával sétálni indult.
Lassú léptekkel, összekulcsolt ujjakkal haladtak a sötét utcákon.
A kezdeti néma csend ideje alatt mindketten mélyen gondolataikba merültek el.
V félt, sőt, rettegett a másnaptól.
Pusztán Szerelme elveszítésének gondolata is óriási fájdalommal töltötte meg arany szívét. Azt a szívet, mely' határtalanul szeret és végeláthatatlan vágyat érez Kedvese érintése után.
Valójában el sem tudja képzelni az életét párja nélkül.
Kora reggeli első gondolata MinHee és az utolsó is egyaránt.
Ő a fénye, amely beragyogja legzordabb napjainak szörnyű óráit is. Szüksége van rá, szinte lételemévé vált a lány.
MinHee viszont cseppet sem tartott a műtéttől.
Tudta, hogy akár meg is halhat.
Tisztában volt azzal, hogy meglehet, az az utolsó éjjele Taehyung-gal.
Ennek ellenére tudott mosolyogni. Nem a negatív tényezőkre koncentrált, hanem a jelenre, legfőképpen a számára mindenséget jelentő Tae-re.

- Életem - a fiú hangja mosolyt csalt MinHee arcára. - Úgy szeretnék valamit mondani - már-már suttogva kezdett bele - valami mélyreható tanácsot, vagy bármit, amivel segíthetnék neked - egy padra húzta Kedvesét - de nem megy - szégyenkezve hajtotta le kobakját. - Olyan kuszák a gondolataim, a torkom pedig összeszorul, ha arra gondolok.

- Tae - vékony kezeit a másik arcára csúsztatta - nem kell semmi ilyesféléről magyaráznod nekem - bíztatólagos mosollyal mustrálta a holdfényben ragyogó bőrű és csillogó szemű bájos srácot. - Csak szeress, erre van szükségem.

- Egyedül erre?

- Ezzel együtt rád - V homlokának döntötte a fejét.

- Nos, Én itt vagyok - aprón somolygott - és elmondhatatlanul szeretlek.

- Akkor nagyon figyelj most minden egyes szavamra! - erre bólintott a hallgatóközönség egyedüli tagja. - Ha esetleg nem leszek veled - ezzel utalt a lehetséges tragédiára - gyászolj meg, de ne roskadj bele a bánatba - párja kezére fogott. - Ez kissé önzőn hangzik, ám az emlékem ne merüljön feledésbe. Őrizd meg a szíved egyik legeldugottabb zugában - a feledés volt talán az egyik legnagyobb félelme a lánynak. - Viszont hagyj helyet másnak is ott bent - V szívére tette a jobb kezét. - Szeress valakit, aki viszont szeret és légy' nagyon boldog vele! - a könnybelábadt szemű dalos pacsirta alig tudta magába fojtani sírását. - Ezt vedd az utolsó kívánságomnak.