Túl késő...[BTS ff.]

24.fejezet:Küzdeni kell

Jobb kacsómmal arcára simítottam,közben pedig ajkaimat hívogató párnácskáihoz nyomtam.Nem érdekelt,mi lesz tettem következménye,csak a pillanat édes mámora hajtott.

Ahogy Yoongi puha bőre enyémhez ért,gerincemen jóleső bizsergés futott végig.A mindig kemény,pimasz fiú szinte eltűnt köztem,s a fa törzse közt.Egy gyámoltalan,remegő testű sráccá változott.Így felfedte rejtett oldalát is,végre.

Legalább már húsz másodperce ízlelgettem ajkait,mire kiszabadította csuklóit szorításomból,majd minden erejét bevetve ellökött magától.
Őszinte meglepettség ült ki arcomra,amit egy jól irányzott bal egyenessel letörölt képemről.Ennek hatására orrom vére rögvest megeredt,s szédülni kezdtem.

-Te,mégis mit képzelsz magadról?!-kezével üvöltve törölte le száját.-Hogy gondoltad ezt?!-torka szakadtából ordította.-Nem vagyok buzi!-fintorogva köpködte felém.

Fájt.Még a maflásnál is nagyobbat ütöttek szavai.Minden kiejtett mondata,tovább mélyítette a szívemben tátongó ürességet.Hibáztam.Várnom kellett volna még ezzel,ám nem bántam meg.Ha lehetne,újra,s újra elkövetném.Felülmúlhatatlan érzés volt párnácskáit táncoltatni.Ajkaink tökéletesen összeillettek,mint a kirakós egy-egy darabja.

-Mi bajod,Suga?-véremet törölgetve kémleltem arcát.

-Az,hogy lekaptál!Nem tudom,el jutott-e az agyadig,de Én egy férfi vagyok,és Te is az vagy!

-Tudom.-finoman biccentettem egyet.-Miért baj ez?

-Miért?Miért?!MIÉRT?!-idegesen megrázkódott.-Mert ez nem normális!

-Ez az egyetlen probléma?Semmi más?-meglepetten cikázott tekintetem zavart ábrázatán.

Válaszul csak aprót bólintott,Én pedig gigantikus mosolyra húztam a szám,majd ismét a fához passzíroztam.

-Yoongi.-álla alá nyúltam,s óvatosan megemeltem kobakját,így szemkontaktust felvéve vele.-Megcsókoltalak.Ugye tudod,mit jelent?-arcélén végigsimítottam jéghideg ujjaimat.

-Megütöttelek.Ugye tudod,mit jelent?-fejét elhúzta,kezemet pedig elcsapta.

-Tudom.-bólogatva feleltem,mire elégedetten elmosolyodott.-Azt,hogy félsz.-fizimiskájáról egy röpke pillanat alatt letöröltem a vigyort.

-Miért félnék?Egyáltalán mitől félnék?-tekintetét lesütötte.-Hülye vagy!-morogva támasztotta a fa törzsét.

-Félsz attól,hogy elítélnének az emberek,ha tudnának rólunk.

-Nincsen olyan,hogy ,,rólunk"!-ujjaival macskakörmözött a levegőben.-Vagyok Én...-magára mutatott.-Na,meg Te.Teljesen függetlenül egymástól.-felém biccentett.

-Ennek nem így kellene lennie.-búskomoran vizslattam még mindig pirult orcáit.

-Ennek így kell lennie!

-Csak azért,mert ez a helyes?!-elkeseredettségemben megemeltem hangomat.-Emiatt titkolod az érzéseidet?!-ismét arra kényszerítettem,hogy a szemembe nézzen.-Mert elmondom neked,Min Yoon Gi...-mélyen barna íriszeibe meredtem.-Szeretlek...!-félve ám,de csak kinyögtem.-Nem a Hyung-od akarok lenni,hanem az Oppa-d!

Kölyökfóka szemei kikerekedtek,s még a lélegzete is elakadt.Ez egy teljesen érthető reakció ilyen esetben,szóval nem lepett meg.

-Na,és Te?Te is el mered mondani?-felhúzott szemöldökkel közelebb hajoltam,s feje mellett megtámaszkodtam.