Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./1.

Angela:
Félév telt el a vámpírok óta, Theo két hónapja úgy döntött, hogy eltűnik. Nem adott életjelet magáról. Dühös voltam és szomorú, annyiszor elképzeltem, hogy mit fogok mondani neki, ha egyszer varázslatos módon hazajön. Még mindig nála laktam, de mióta eltűnt, ez csak rontott a lelkiállapotomon, hogy kinyitottam a szemem, éreztem az illatát, de ő nem volt mellettem. Minden este álomba sírtam magam és minden este vele álmodtam. Már kezdtem elfogadni, hogy elment és nem jön vissza és ez a tudat, csak még jobban fájt. Nem mondtam senkinek, hogy hogy vagyok, de mindenki tudta a választ, Malia pedig érezte is, megpróbálták tartani bennem a lelket. Félév, rengeteg idő, két hónap pedig túl sok egy szeretett ember nélkül.

Feküdtem az ágyban és vártam, hogy elnyomjon az álom, de egyszercsak hangokat hallottam lentről. Pár percig még vívódtam, hogy lemenjek e, de amikor újra hallottam a hangokat, összeszedtem magam és lesétáltam. Tök sötét volt, ezért felvillantottam vörös szemeimet és besétáltam a konyhába. Nem láttam semmit, ami nem volt oda való, aztán egyszercsak egy ismerős szívverést hallottam és egy ismerős illat csapta meg az orrom, nem mozdultam.
-Hiányoztam Angi?-Kérdezte a szívveréshez tartozó ismerős hang.
Kirázott a hideg, megfordultam és elindultam felé, amikor elég közel értem hozzá, felpofoztam, majd elkezdtem verni a mellkasát, de ő elkapta a kezeimet.
-Hát, nem erre számítottam.-Mondta a féloldalas mosolyával.
-Mégis mire számítottál Theo Raeken?-Kérdeztem külön hangsúlyt fektetve a Theo Raeken-re.-Mit hittél? Eltűnsz két hónapra, fogalmad sincs, mennyi fájdalmat okozva ezzel nekem, nem írsz, nem hívsz, semmi életjelet nem adsz, majd két hónap után megjelensz az éjszaka közepén!-Annyiszor végig gondoltam, hogy mit mondok majd, ha újra látom, de most a szavak maguktól ömlöttek belőlem.-Mire számítottál? Hogy majd rád vetem magam, leveszem rólad a pólód és egy jót csevegünk, hogy milyen volt a kiruccanásod?-Emeltem meg a hangom.-Ennél a pofonnál és amiket kaptál, sokkal rosszabb dolgokat érdemelsz!-Mondtam, mire Theo kék szemébe könnyek szöktek, majd a földrezuhant.
Nem lélegzett! Fogtam magam és letéptem róla a pólót, ekkor láttam, hogy van egy kötés rajta, ami már tiszta vér. Leszedtem róla a kötést és láttam, hogy a jobb kulcscsontjától a bal medencéjéig egy hatalmas karmolás éktelenkedik és vérzik. Nem lélegzik! Szedd össze magad Angela Hale! Szedd össze magad! Parancsoltam magamra, majd odahjoltam hozzá és elkezdtem szájon át lélegeztetni. Úgy az ötödik próbálkozás után Theo nyelve a számba került, ujjai círógatni kezdték az arcom, ezzel jelezve, hogy újra az élők közt van. Ahogy telt ajkai az enyémre tapadtak, nehezemre esett ellöknöm magamtól.
-Mégis levetted rólam a pólót.-Mondta félmosollyal.
-Gyűlöllek!-Üvöltöttem, felpofoztam és sírva felrohantam a szobába.
Amikor hallottam, hogy Theo utánam jön, bezártam a szoba ajtaját, lekuporodtam a sarokba és sírtam.
-Angi!-Próbált benyitni, de az ajtó nem akarta.-Engedj be, kérlek!-Mondta, mire én hangosabban és jobban kezdtem sírni.-Angi, ha nem nyitod ki az ajtót, rádtöröm.-Mondta elcsukló hanggal.
Tudtam, hogy komolyan gondolja és tudtam, hogy tényleg megtenné, ezért felálltam, odamentem az ajtóhoz és ráhelyeztem a kezem a kilincsre, de az megremegett, nem álltam még rá készen, féltem, hogy kinyitom az ajtót és nem lesz ott. A lábaim remegtek és nem bírtak el, lekuporodtam az ajtó elé, mert tudtam, hogy úgy nem töri rám az ajtót.
-Angi, könyörgöm, nyitsd ki azt a rohadt ajtót.-Könyörgött, mire belőlem megint előtört a sírás.
Hallottam, ahogy az ajtó túloldalán, lekuporodik úgy, mint én, hallottam, ahogy sír, hallottam a szívverését és bár egy ajtó választott el minket, éreztem a melegét a hátamon, éreztem, ahogy összeér a hátunk és a karunk és ettől a tudattól, csak jobban kezdtem sírni.
-Kérlek!-Suttogta magaelé.

Nem tudom, mennyi idő telt el. Nem tudom, mennyi ideig sírtunk egymás mögött egy ajtóval elválasztva, de egy idő után, elnyomott az álom.