Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./ 22.

Angela:
Nem tudom hányadszorra vágott a lábamra a baseball ütővel, ezáltal törte még apróbb szilánkra az amúgyis törött csontom Josh, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy sírni, vagy üvölteni lásson. Összeszorított állkapccsal próbáltam leplezni a fájdalmat, ami őket nagyon jól szórakoztatta.
-Hol van most az a bámulatos gyors gyógyulás, amit a fajtátok produkál?
-Dögölj meg.-Nyögtem ki nagy nehezen.
-Nem, előtte még szórakozom.-Ült le elém.-Mondd, ez fáj?-Tette kezét a térdemre, mire összeszorítottam a szemem a fájdalomtól.-Jajj, annyira sajnálom.-Csúsztatta egyre feljebb a kezét.
Felékaptam, mire nevetve elhajolt, nekem pedig arcom megvonaglott a fájdalomtól.
-Még mindig tüzes vagy.-Nevetett.-Na nézzük mi van itt.-Nézegette a késeket.
-Még csak nem is kedveltétek Jacket. Akkor miért?-Néztem a szemébe.
Nem azért kérdeztem, mert gyáva vagyok, csak szimplán érdekelt mért fogják Jackre a dolgot, mikor mégcsak nem is voltak jóban. Josh szívverése megugrott, majd felgyorsúlt a dühtől.
-Jelenleg nem vagy olyan helyzetben, hogy te kérdezz.-Próbált normális hangszínt megütni, de a szívverése elárulta, ahogy a farkashallásommal azt is jól hallottam, hogy remeg a hangja.
-Mégis megtettem.-Néztem mélyen a szemébe.
Lábamban a csontok lassan forrtak össze, a lelki gyengeség nem volt elég nagy mértékű, hogy ne gyógyuljak, így igyekeztem húzni az időt.
-Idefigyelj te szuka!-Pattant fel, s kiabálni kezdett, amitől összerezzentem.
-Josh.-Szólt rá Troy.
-Nem!-Kiabált rá, majd rám mutatott.-Fogd be a pofád, vagy addig verlek, amíg könyörgni nem fogsz, hogy álljak le, vagy talán még rosszabbul is jársz!-Borított fel egy széket.
-Josh!-Rángatta ki a pincéből Josht Troy.
Nevetve dőltem hátra a székbe, mikor Will mögém lépett, egy késsel a kezében.
-Na márcsak te hiányoztál.-Néztem a késre.
-Tudod Angela, én mindig csodáltam a kitartásod.-Kezdte el masszírozni a vállam, de a kést nem tette le.-És ez a kis trükk, hogy felhúzod Josht, hogy legyen időd meggyógyulni, ez megint zseniális lépés volt.
-Kösz a bókot.-Mosolyodtam el önelégülten, de csak próbáltam magabiztos lenni.
Lassan elém sétált és leguggolt elém.
-Szabad?-Mutatott a késsel a lábamra.-Csak megvizsgálom.
Nem reagáltam, csak előre felkészültem a fájdalomra, amit okozni fog nekem, úgysem számított volna a véleményem. Elmosolyodott, megvillantva tökéletes fogsorát, majd a gatyámból, rövidnadrágot csinált. Persze a lábam sem úszta meg vágás nélkül. Pont akkora volt a vágás, hogy az rendesen vérezzen, de ne tudjak belehalni, ha mégis, akkor el tudják látni, hogy megakadályozzanak a meghalásba.
-Tudod, az biztos, hogy a külsődet nem kell szégyelned.-Mondta még mindig vigyorogva.-Viszont a töréstől való lila foltok eléggé megcsúfítják ezt. Most szólj, ha fáj. Oké?-Kezdte el nyomkodni a foltokat.
Próbáltam tartani magam, de amikor már nem csak a kezével, hanem egy kisebb kalapáccsal ütötte meg a lábam, nem bírtam ki, hogy ne üvöltsek fel.
-Jajj, ne haragudj.-Játszotta az ártatlant.
-Ti nem vagytok normálisak. Sose voltatok.-Néztem a szemébe, de ő csak vigyorgott.

Theo:
Maliaból újabb fájdalmas üvöltés szakadt fel, ahogy Angi fájdalmait érezte. Egy napja tűnt el és azóta Malia csak szenved. Ahogy végignéztem a többieken, mindenkin ugyanaz látszott. A meggyötörtség, a fájdalom, a félelem, a fáradtság. A véreres szemek jól tükrözték mennyire kikészítette ez az egész a falkát. Meglepetésemre még Jacksonon is az aggódás jeleit lehetett látni. Eleinte azt hittem, hogy a Jasperék féle garnitúra vitte el Angit, de ők csak szimplán végeztek volna vele. Bár amilyen szochiopaták, lehet, hogy előtte még kiélvezték volna a debil hajlamaikat, viszont aztán felmerült bennem az elmebeteg ápoló, aki belehabarodott Angibe, míg önszáműzetésbe bevonult az Eichenbe, de az a féreg meghalt a "háború" alatt.
-Ezzel nem segítesz.-Szólt rám Stiles, mikor már a negyedik kört tettem a szobában.
-Próbálok gondolkozni!-Túrtam idegesen a hajamba.
-De ne járkálj fel-alá, mert kinyírlak.-Meredt idegesen magaelé Derek.
-Mert amúgy ti sokkal többet tesztek azzal, hogy bámultok az asztalra!-Szóltam vissza.
-Mi legalább gondolkozunk!-Indult felém Derek.
-Mért, szerinted én nem?-Indultam meg én is felé.
-Hé!-Kiabalt ránk Scott, miközben Stiles Dereket, Liam pedig engem húzott vissza.-Ezzel semmit nem érünk el.
Mindannyian ránéztünk Scottra, majd összenéztünk Derekkel és bolintottunk jelezve, hogy visszafogjuk magunkat.
-Mind fáradtak vagyunk, idegesek és aggódunk, de meg kell őriznünk a józan eszünket, Angiért.-Mondta, s bár egyértelműen érződött rajta mennyire ki van borulva, hangja higgadt volt.
Ránézett Maliara, aki újabb üvöltést hallatott és mind tudtuk, ez számára nem csak Angiről szólt, ahogy valójában egyikünknek sem.
Ahogy néztem Malia szenvedését, a mellkasomban fájdalom keletkezett. Szörnyű volt látnom szenvedni a lányt, akit egykor szerettem. Ugyanúgy nézett ki mint Angi, egy-két apró eltéréssel és bár különböző természetűek voltak, mindketten fontos szerepet töltöttek be a szívemben. Lassan, mikor a többiek nem figyeltek, odamentem Maliahoz, s megfogtam a kezét.
-Hé. Malia, tudom hogy képtelenség, de próbálj meg aludni egy kicsit. Jó?-Simítottam ki az arcából egy tincset.
Félreértés ne essék, nem szerettem már őt szerelemmel, de tényleg fontos volt nekem, mint egy testvér. Irónikus. Testvérhez hasonlítom, mikor én megöltem a sajátomat.
-Kínozzák őt.-Mondta erőtlenül.
Szemében könnyek csillogtak és erősebben szorította a kezem.
-Meg fogjuk menteni.-Próbáltam erős maradni, holott belül rettegtem, hogy mi van, ha kifutunk az időből.
-Fáj. Mint a pokol.-Hangja gyenge volt és rekedt.
Mélyen a szemébe néztem, amiből leírhatatlan fájdalom és félelem tükröződött. Malia bátor lány volt és amit a szemében láttam, megijesztett. Emlékeztem, hogy egyszer Scott enyhíteni tudott Malia fájdalmán, amit Angin keresztül érzett, így két kezembe vettem a kezét és elkezdtem elvenni a kínját. Izmaim megfeszültek, ahogy a fájdalom feketére színezve az erem végig száguldott a karomon, eltűnve a pólóm alatt, majd felfutva a nyakamon. Malia egy megkönnyebbült sóhajt hallatott, ahogy a kín egy része eltűnt belőle. Miközben szemeimet összeszorítva igyekeztem nem mutatni az általuk érzett fájdalmat, azon gondolkoztam, hogy vajon ezzel Angi fájdalmát is enyhítettem e. Malia légzése lelassult, ahogy szép lassan álomba merült, ami egy apró megkönnyebbülést okozott, hogy legalább most nem bántják Angit, viszont ez hamar tovaszállt, ahogy eszembejutott, hogy mi van, ha rosszabbat művelnek vele?!