Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./16.

Angela:
-Kicsim, mit láttál?-Fogta két keze közé az arcom.
-Csak...csak kérlek bízz bennem.-Néztem szemébe.
Tekintete egyszerre volt nyugodt és ideges, egyszerre volt aggódó és heves.
-Az életemet is rád bíznám.-Mondta végül, lassan és hosszan.
Ajkai elkezdtek közeledni enyéim felé, majd lágyan rátapadtak számra.
Lassan, lágyan csókolt, mégis érzékien. Telt ajkai nyugtató és üditő hatással voltak rám. Szívverésem felgyorsult, bőröm bizseregni és égni kezdett, ahogy hozzámnyúlt.
-Szeretlek.-Suttogta ajkaimra csók közben.
-Szeretlek.-Suttogtam én is, miközben hátulról hajába túrtam.
Kezeit arcomról végigsimította egész testemen, majd derekamon pihentette meg, közelebb húzva magához. Felugrottam az ölébe, lábaimat köré fonva, de ajkaink egy pillanatra sem váltak el.
Épp elindult velem a kanapé felé, amikor meghallottam Bri fájdalmas nyögését. Lassan elhajoltam tőle, végignéztem mosolygó arcán, mire én is elmosolyodtam. A fülemhez hajolt és lassan belesúgta.
-Ha nálam leszünk nyugalomban, folytatjuk.
Kellemes borzongás futott végig rajtam, ahogy mentolos, hűs lehellete megcsikizte a nyakam, amiről tudta, amúgy is gyengepontom.
-Már alig várom.-Suttogtam fülébe kacéran, majd megharaptam azt.
Újabb nyögést hallottam, ezúttal Liv volt az. Theo finoman letett, nyomott egy csókot nyakamra, összefonta ujjainkat, majd elindult mellettem barátnőim felé.
-Angi, annyira sajnálom, nem tudom mi történt.-Kelt fel Bri a fejét fogva.
-Nem történt semmi.-Álltam meg pár méterre tőlük.
-Én is sajnálom, meg....megölhettünk volna.-Nyögte Liv és a megölhettünk szónál hangja elcsuklott.
-De nem tettétek.-Mondtam rezzenéstelen arccal.
-Sajnálom.-Indult felém Bri, de a berkenye megakadályozta ebben.
-Bezártatok minket?-Nézett fel idegesen Liv.
Tekintete elborult volt, szeme villámokat szórt.
-Bezártatok, mint egy állatot?-Morogta vicsorogva.
-Majdnem megöltétek Angit. Mit kellett volna tennünk?-Lépett elém Theo védelmezőn.
-Mintha állatok lennénk!-Üvöltötte Liv, majd elkezdte ütni a berkenyéből készült falat, hogy megpróbáljon kijutni.
-Liv, kérlek nyugodj meg.-Néztem ki Theo válla mellől.
-Te csak ne mondd, hogy nyugodjak meg!-Rivalt rám.
Szemembe könnyek szöktek, ahogy láttam szenvedni Livet, lábaim remegni kezdtek és éreztem, ha nem kap el valaki, menten összeesek. Kapkodni kezdtem a levegőt és látásom homályosulni kezdett, nem tudtam, hogy könnyeimtől, vagy az oxigén hiánytól.
Mintha valaki olvasott volna a gondolataimban, két erős kéz kulcsolódott mindkét karomra, majd felhúztak Derek szobájába.
Leültettek egy puha felületre, gondoltam Derek ágyára, majd valami hideget éreztem arcomon.
Ahogy kezdtem magamhoz térni, látásom kezdett kitisztulni és éreztem, hogy a hideg felület, amit éreztem, egy nedves törülköző volt.

Körbenéztem a szobában, ahol aggódó tekintetekkel találtam szembe magam. Nem tudtam mit mondhatnék, a lelkiismeret furdalás miatt a gyomrom görcsbe rándult, ajkaim megremegtek. Érezni lehetett a szobában a dühöt, ami mindenkiből áradt.
-Nézzétek el Livnek, nem bírja a bezártságot.-Szólaltam meg végül, kezemet nézve, miközben körmeimet tépkedtem.
Újra érezni kezdtem a fémes ízt a számban, amit előbb Theo elvett a csókjával.
-Igen, azért akart megint rád támadni.-Jegyezte meg Derek keserűen.
-Mért, te hogy reagálnál, ha bezárnának?-Pattantam fel az ágyról, de megszédültem a hírtelen mozdulattól és a vérhiánytól.
-Hát nem úgy, hogy rátámadok az állítólagos legjobb barátnőmre.-Köpte a szavakat.
-Derek, Cora mit csinált?-Emeltem meg hangom, mire a szobában mindenki megrezzent.
-Akkor telihold volt.-Szólt közbe finoman Scott.
-Akkor mondok mást. Isaac hogy reagált, mikor Aidenék bezárták a szertárba Allsionnal? Hm?
-De Isaac klausztrofóbiás.
-Hát képzeljétek Liv is! Nem tudtok róluk semmit, pedig már elég sok ideje itt vannak velünk!
Remegtem. Annyi érzés volt bennem, hogy nem tudtam eldönteni pontosan melyiktől remegek. A dühtől? Az igazságtalanság érzésétől? A félelemtől, ami attól volt, hogy elveszítem a családomat? Nem tudtam, csak azt tudtam, hogy remegek és reszketek, kívül-belül.
Sebemre kaptam a kezem, ahogy a kötés hírtelen túl szorosnak bizonyult. Isaac egy pillanat alatt termett mögöttem, kezeit a vállamra és a csípőmre tette, hogy megtartson és eszméletlenül hálás voltam neki. Visszasegített az ágyra, Theo szívverése felgyorsult, én pedig egy pillantást küldtem felé, azt üzenve: Nyugi, tudod, hogy csak barát.
Sóhajtott egyet, majd kezeit keresztbefonva mellkasa előtt, nekidőlt a falnak.

Csend telepedett a szobára, a feszültség szinte látható volt. Nekem szemembe hol könnyek szöktek, hol visszanyeltem azokat, miközben hallgattam, ahogy Liv lent szenved. Aidennel szemmel kommunikáltunk, tekintete aggódó volt, miközben lefelé tekintgetett Liv felé. Brett sem tett másképp, szeme folyamatosan a lentről jövő hangokra siklott. Tudtam, Brett attól fél, hogy Liv Briben tesz kárt, miközben kitörni próbál, ez az eshetőség nekem is megfordult a fejemben, vagy kismilliószor.

***

Két óra múlva, mikor a hangok továbbra sem csendesedtek, határozottan álltam fel az ágyról, majd indultam lefelé.
-Mit csinálsz?-Kapta el kezem Liam.
-Szét szedem a berkenyét!-Válaszoltam, majd kirántottam kezem a szorításából és meg sem várva a reakciókat lesiettem a lépcsőn.
Liv és Bri tekintete rám siklott, Livé villámokat szórt felém, míg Brié, mintha megnyugvást tükrözött volna.
-Angi, állj meg!-Hallottam meg Stiles hangját.
Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet neki, remegő kézzel nyúltam egy könyvért, amit aztán a berkenyének csúsztattam.
Liv óriási lendülettel indult felém, karmait feltartva.
-Liv! Ne!-Üvöltött rá Bri, de Liv nem hatódott meg ennek hatására.
Amikor lesújtott kezeivel, fel sem fogtam, mit csinált.