Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./3.

Angela:
-Nahát, Angela Hale. Mindenkit átvertél a vadászok közül, de én tudom a titkod. Lássuk ki mellé állsz. A vadász családodhoz? Vagy a termeszetfeletti éned nyer?-Suttogta egy ismerős hang a sötétben.-Nézd, milyen gyönyörű.-Mondta, a női hang, majd felkapcsolta a lámpát mögöttem és szembe találtam magam Theoval, aki kivolt kötve egy rácsra, félmeztelen volt és áramot vezettek belé.-Fiatal, erős, jóképű, soroljam még?-Lépdelt oda a nő lassan Theohoz.-Erős agyarak és karmok.-Húzta végig a kezét Theo testén, majd mosolyogva megfordult.
Barna, hullámos haja lágyan omlott a vállaira, barna szemei a lelkembe láttak és rögtön rájöttem ki az.
-Kate.-Suttogtam magam elé.
-Bizony, édesem. Nem irónikus, hogy az, aki felgyújtotta a családodat, az áll most melletted?
-Bántod az embert, akit szeretek, mégis hogy állsz mellettem?
-Milyen vicces, a történelem ismétli önmagát, nem igaz?-Kérdezte, miközben jókat mosolygott a reakciómon.
-Engedd el!-Üvöltöttem és elindultam Theo felé, de Kate egy sokkolóval a földre kényszerített.

***

Amikor magamhoz tértem, a kanapén feküdtem és mindenki felettem állt. Tudtam, miről van szó, ez egy újabb látomás volt. Hirtelen, egy terv kezdett kirajzolódni a fejemben.
-Braeden, beszélhetünk?-Pattantam fel a kanapéról.
-Hó, jól vagy?-Kapott el Scott, amikor megszédültem.
-Igen. Jössz?-Néztem Braedenre és elindultam fel a lépcsőn.

Stmo en zzkérde itsemm, akcs ddmon, gyho szsegíte, ah zta omír, gyho zzFede! Akcs rjí ntige.-Most ne kérdezz semmit, csak mondd, hogy segítesz, ha azt írom, hogy Fedezz! Csak írj igent.-Írtam neki a jelnyelven, amit még akkor fejlesztettünk ki, amikor Theo lelépett.
Enig.-Válaszolta nekem.
-Mért írtál és nem mondtad?-Suttogta a fülembe.
-Mert tudtam, hogy Theo hallgatózni fog.-Súgtam vissza, alig hallhatóan, hogy ezt se hallja Theo.

Amikor visszamentünt a többiekhez, sok kérdő pillantást kaptam.
-Kate.-Néztem Allisonra.
Senki nem szólt semmit, megpróbáltuk feldolgozni az információkat.
Én képzeletben újraéltem, mindent, amit a látomás alatt. Kate Argent, hogy lehet vadász, ha közben vérjaguár? Gondolkoztam magamban, de nem jutottam semmire.

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el csöndben, amikor kinéztem az ablakon, már sötét volt.
-Azt hiszem, jobb ha megyünk.-Törtem meg a csendet a szobában.
-Holnap innen indulunk a tóparti házhoz.-Mondta határozottan Derek, mire én bólintottam.
Ránéztem Theora, aki rögtön ugrott és elindultunk kifelé az ajtón, magunk mögött hagyva a csendet, az aggodalmat és a félelmet, legalább agy kis időre.

***

Amikor hazaértünk, nem volt kérdezősködés, nem volt beszélgetés, csak elkészültünk és lefeküdtünk aludni.

Este, szerenecsére nem volt semmi extra, nem volt rémálmom, nem volt Bansheeség, semmi, csak egy nyugodt éjszaka.

Reggel korán keltünk, összeszedtük magunkat, majd vártuk, hogy a többiek hívjanak, hogy menjünk.
Még mindig lelkiismeret furdalásom volt a tegnapi miatt, de a csók óta, nem hallottam a vihogást.

-Theo én, annyira saj.....-Nem hagyta, hogy befejezzem, átszelte a köztünk lévő távolságot és határozottan megcsókolt.
Kezdődött a játékunk, amit már oly rég csináltunk, ki csókol tovább. Már percek teltek el és alkg kaptunk levegőt, de nem érdekelt, végre megint abba a világban voltunk, ami csak a miénk, senki másé. A versenyt egy üzenetet szakította félbe.
-Semmi baj, de nyertem.-Mondta, miközben kisimított egy hajtincset az arcomból.
-Ugyan, mért nyertél?
-Mert a szemeid olyan vörösek, mint a rózsa.
-Nem ér! A telihold miatt van.-Mosolyodtam el, és nekidöntöttem a homlokom az övének.
Egy újabb üzenet szakította meg az idilt.
-Mennünk kell.-Mondtam, miután elolvastam az üzenetet.
-Baj van?
-Nem, csak már várnak ránk.-Mondtam mosolyogva, adtam neki egy puszit, majd elindultam kifele.

Amikor megérkeztünk, nem beszélgettünk, fogtuk magunkat és rögtön indultunk a házhoz.

***

Mire megérkeztünk, már sötétedett, ránéztem a többiekre és megkérdeztem ingerülten a hold miatt.
-Akkor most csináljuk, vagy nem?
Lementünk a pincébe, leültem az egyik sarokba és nyújtottam a kezem a többieknek. Stiles kivette a láncokat a táskából, majd egy szomorú pillantással odalépett elém.
-Azokat tényleg rá akarjátok rakni?-Kérdezte Theo könnyes szemekkel.
-Theo, nem gáz, nem kell itt lenned.-Mondtam, miközben Stiles és Scott rárakták a láncokat a kezeimre.
-Nem foglak itt hagyni.-Mondta és leült pár centire tőlem.-Stiles, Scott, menjetek csak, nem hagyom magára.
Éreztem, hogy átváltozom, szemeim felvillannak, karmaim és agyaraim kinőnek, arcom átalakul. Mikor felnéztem, csak gyűlöletet éreztem, az ember iránt, aki előttem állt, de emberi énem küzdött az állati ösztöneimmel, ezért tudtam, hogy nem akarom bántani.
-Theo, menj innen.-Mondtam, miközben megpróbáltam megszabadulni a láncoktól, amik ennek hatására a bőrömbe vájtak.
-Nem hagylak itt!
-Akkor maradj, hogy rádtámadhassak és megölhesselek, hogy érezd, amit én éreztem, miközben te isten se tudja hol voltál.-Mondtam és legszívesebben sírtam volna a szavaimat hallva, de valamilyen szinten komolyan gondoltam.-Engedj el, hogy neked eshessek, szétverjem azt az önelégült arcod és utána letéphessem! Engedj el, hogy kitéphessem a torkod, hogy addig verhesselek, amíg mozogsz!-Üvöltöttem és abban a pillanatban komolyan gondoltam.
A testem lángolt és iszonyatosan fájt, ahogy a láncok belvájtak a bőrömbe.
-Tudom, hogy szörnyű dolog volt, hogy itt hagytalak, életem legnagyobb hibája volt és nekem is fájt, hidd el, ugyanannyira, mint neked. Miattad jöttem vissza és tudom, hogy ezek nem mentségek....
-Nem mentségek! Ezek kifogások!-Szakítottam félbe.
-De én szeretlek és soha nem bántanálak önszántamból.-Mondta, miközben elkezdett közelebb lépdelni hozzám.-Soha. És, ha most megölsz és attól jobban érzed majd magad, akkor tedd meg! Megérdemelném és megérteném!-Folytatta.
-Ne gyere közelebb!-Üvöltöttem, amikor márcsak pár centi választott el minket.
Nem hallgatott rám, közelebb hajolt, megsimította az arcom és megcsókolt. A csók alatt, minden közös emlékem vele, felelevenült, amikor először megláttam, amikor először hozzámszólt, amikor aggódott, amikor először megcsókoltam, amikor először megsimította az arcom, amikor megmentett a vámpíroktól, amikor veszekedtünk a rendelőben, mert majdnem meghaltam, amikor be voltunk zárva az öltözőbe és majdnem meghaltunk, amikor becézni kezdett, amikor először pillantottam meg féloldalas mosolyát, amikor először éreztem leheletét a nyakamon, amikor beleszerettem. Mikor elváltunk, már emberként néztem rá. Megint megmentett.
-Ne szedd le rólam!-Szóltam rá, amikor a láncokért nyúlt.
-Nem hagyom rajtad. Tudsz uralkodni magadon.-Mondta és leszedte rólam, először a jobb, majd a bal kezemről a láncokat, megfota a csuklóm és amikor elengedte a lánc okozta sebek, eltűntek.
-Amiket mondtam, az....
-Shhh.-Mondta és finoman ráhelyezte ujjait az ajkamra.-Semmi baj!-Ölelt át szorosan.
-Jobb lesz, ha felmegyünk.-Morogtam a mellkasába, mire ő összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk felfele.

-Ezek meg kicsodák?-Léptem be a nappaliba, ahol négy fiatal farkas állt.
-A harmadik falka.-Fordult felém Scott.
-Angela Hale, micsoda megtiszteltetés.-Lépett felém egy vörös hajú fiú, szemei sárgán világítottak.-Jasper vagyok, ők pedig Henrietta, Haley és David az alfánk egy hónapja halt meg.-Mutatta be a mellette álló másik három fiatalt, majd kezetnyújtott.
Amikor megfogtam a kezét, beugrott egy kép, egyszercsak egy kés állt bele a fiú nyakába, mire én ijedtemben, elrántottam a kezem. Kapkodtam a levegőt, Isaac lépett mellém.
-Angela, minden oké?
-Igen. Kimegyek egy kis friss levegőt szívni.-Mondtam és kirohantam az ajtón.
Felpattantam a motoromra és kezdetét vette a terv, ami végre összeállt a fejemben. Gyorsan írtam egy üzenetet Braedennek.
Zzfede!-Fedezz!
Vaho észm?-Hova mész?-Jött a válasz rögtön.
Kómexi.-Mexikó.-válaszoltam, majd beindítottam a motort és vissza se néztem.