Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./17.

Angela:
Ahelyett, hogy rám sújtott volna le, kezét a tégla falba verte, amitől abból nagyobb darabkák repültek szét a szobában, majd hangos, mégis tompa puffanással a földre zuhantak. Liv megtörten a földre roskadt.
-Semmi baj.-Öleltem át.-Ígérem soha többet nem hagyom, hogy ezt tegyék veled.
-Megölhettelek volna! Nem lehetsz ilyen hülye!-Fúrta fejét a mellkasomba, mint egy kisgyerek.
-De nem tetted, nem lett baj, nyugodj meg.-Simogattam a hátát.
Hírtelen két kéz húzott el Livtől, a szoba másik végébe.
-Majdnem megölt!-Állított talpra Derek.
-De nem tette!-Néztem a szemébe mérgesen.
-Ilyen hülye vagy, vagy csak naív? Netalántán szeretsz meghalni?! Vagy ezt tanították mexikóban?!-Emelte meg a hangját.
Először úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit leszídnak valami apróságnak tűnő dologért, de Derek szavai mintha pengék lettek volna, amik a lelkemet vágták meg. Éreztem, hogy lesápadok, de a düh elöntött és nem gondolkoztam rajta, mit mondok.
-Nem én hemperegtem egy nővel, aki közben fel akarta áldozni a barátaim szüleit, akit mellesleg az élesztett fel, hogy megöltem a csajom, hogy ne szenvedjen tovább, mert gyenge volt a harapás túléléséhez!-Üvöltöttem vele, majd felviharzottam a tetőre.
Míg rohantam fel a lépcsőn, csak a düh vezérelt és remegtem miatta, de ahogy felértem, mintha minden dühöm elillant volna és csak akkor jöttem rá, mit is mondtam Dereknek. Ahogy becsaptam az ajtót, amin kijutottam a tetőre, lépni akartam egyet, de a rámtörő sírástól térdem, ahogy ráhelyeztem a test súlyom, összerogyott, én pedig szám elé kapva zokogtam. Sarkamon ültem, előregörnyedtem, remegtem a sírástól, remegve vettem a levegőt és ajkaim is remegtek. Éreztem, hogy a sebem a hasamon vérezni kezd és a karomon lévő lövés után maradt seb sem tett másképp.
Mindennek lehordtam magam, amiért így beszéltem Derekkel. Hiába haragudtam rá, tudtam, hogy csak engem akart védeni és amit a fejéhez vágtam, övön aluli ütés volt.

Egy idő után könnyeim elapadtak, elgémberedetten támaszkodtam az ajtónak, térdeimet felhuztam, egyik kezem rájuk helyeztem, másikkal beletúrtam hajamba, hogy hátra dobjam őket arcomból. Számat elhagyta egy remegő sóhaj, kezem, miközben átfésülték enyhén kócos fúrtjeimet, remegett, szipogva döntöttem fejem az ajtónak, arcom égett és tudtam, hogy a többieknek egy másodperc alatt le fog esni, sírtam. Ilyenkor ugyanis arcom mindig kipirosodott, amitől kék szemeim jobban rikítottak és szeplőim jobban látszódtak, az egyetlen dolgok, amikben nem hasonlítok Maliara. Ajkaim enyhén megduzzadtak és orrom is pirosabbá vált.
Miközben próbáltam teljesen megnyugodni, néztem a térdemről lógó kézfejem. Másik kezemmel újra a hajamba túrtam, de most ott hagytam a tincseim között, enyhén meghúzva azokat. Ajkaimmal csináltam egy mozdulatot, mintha berúzsoztam volna őket, majd megnyaltam azokat, hogy a cserepességüket eltüntessem, végül alsó ajkamat fogaim közé szorítottam. Újra könnyek gyűltek a szemembe, mire egy nyüszítés szakadt fel torkomból, erősebben haraptam ajkamba, hogy ne csorduljanak ki szememből a sós könnyek és behunytam szemeimet.
Mély levegőket vettem.
Orron be, szájon ki.-Mondogattam magamban.
Fel sem tűnt mennyire erősen harapom a szám, amíg nem kezdtem érezni a vérem ízét a számban, ekkor lassan kinyitottam szemeim, kissé nehézkesen az összeragadt, hosszú szempilláim miatt, majd kiengedtem állkapcsom szorítását.
Valami azt súgta legbelül, hogy zavarnia kéne, hogy senki nem jött utánam, de nem tudott zavarni, hálás voltam, hogy egyik család tagom sem jött vigasztalni, csak egyedül akartam lenni.

***

Már besötétedett, amikor sikerült száz százalékig megnyugodnom. Erőt vettem magamon és feltápászkodtam, ám ekkor fájdalom hasított a hasamba. Mikor rákaptam, éreztem az átázott a kötést, a forró vérem már a pólómat is átáztatta, ami be is bizonyosodott, mikor elvettem a kezem a hasamról és az vörös volt, akár a rózsa. Akaratom ellenére is elhagyta a számat egy fájdalmas nyögés és mikor léptem egyet, hogy kinyissam az ajtót, megszédültem és térdeim megrogytak. Az előbb összevérzett kezemet visszahelyeztem a sebre, majd nem törődve a fájdalommal és azzal, hogy lábaim minden lépésnél megrogytak, lementem a lépcsőn, vissza Derekhez.
Mielőtt leléptem a helyiség melletti szobába, vettem egy mély levegőt.
-Derek.-Suttogtam erőtlenül, mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról.
Lábaim megint megrogytak, a falnak támaszkodtam, hogy ne essek össze. Nem jött válasz, így megköszörültem a torkom és újra próbálkoztam.
-Derek.-Hangom rekedt volt, de egy fokkal erősebb, mint az előbbi próbálkozásomnál.
Meghallottam Derek közeledő lépteit, mire fellélegeztem. Kezeimet úgy helyeztem el testem előtt, hogy ne látszódjon a vértől szinte teljesen vörössé vált fehér pólóm.
-Annyira sajnálom,-kezdtem, mikor odaért elém-amit mondtam, az aljas volt és gusztustalan és....-Nem hagyta, hogy befejezzem, karjaiba zárt, hogy belém folytsa a szót.
-Én is sajnálom, gyerekként kezeltelek, pedig nem lett volna szabad.
-Nem, Derek, te csak védeni akartál, én voltam az aki jobban bántotta a másikat.
-Mondjuk azt, hogy mindketten hibásak vagyunk.-Ölelt szorosabban magához.
Férfias illata, erős karjai, mély hangja, olyan nyugtatólag hatottak rám, hogy először meg sem akartam szólalni, végül apró nevetés hagyta el a szám és válaszoltam.
-Rendben, mondjuk azt.
-Angela.-Szólalt meg komolyan.-Mért van ennyire erős vérszagod?
Nem tudtam, hogy a vérveszteségtől való egyre erősödő kábulattól, vagy mert őszinte akartam lenni Derekkel, akit attól a pillanattól kezdve még jobban szerettem, mint addig, de kiszaladt a számon.
-Átvérzett a kötés és a pólóm is a vértől, ami a sebemből folyik.
-Tessék?-Tolt el magától.
Elvette kezeimet magamelől, végigmérte a vérfoltot, majd felkapott mennyasszony fogásba és felfutott velem a lépcsőn, miközben a többiek követtek minket.
Finoman letett az ágyra, majd hozott egy ollót és levágta rólam a pólót, aztán a kötést is.
-Nehogy becsukd a szemed!-Szólt rám, miközben kicserélte a kötést.
-Csak egy kicsit.-Nyöszörögtem.
-Nem Angi, maradj ébren!-Komolyodott meg a hangja.
Mikor szemem kezdett csukódni, hangja lágy volt és aggódó.
-Sajnálom, ez fájni fog.-Mondta, majd belenyúlt a sebbe, amitől én fájdalmasan üvöltöttem fel, szinkronban Maliaval.
Éreztem, hogy homlokomon gyöngyözni kezd az izzadtság, majd egy csepp lecsordult róla.
-Ez fáj neki!-Indult felém Theo, de Liam visszafogta.
-Csak így tarthatja ébren.-Nézett komolyan a szemébe.
-De ez fáj neki!-Villantak fel Theo szemei.
-Semmi baj! Theo, nyugalom.-Szóltam rá erőtlenül, miközben a takaróba kapaszkodtam.
Szavaim mit sem értek, Theo teljesen átváltozott és megpróbált Dereknek rontani, ám Scott és Liam elkapták és kirángatták a szobából.
-T....-Hangom elhalt, majd szemeim mázsás súlyként csukódtak le.