Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./ 28.

Angela:
-Mi a fene az a vérhiéna?-Nézett fel ijedten Hayden.
-Egyesek szerint a vérfarkasok rokonai.-Lépett ki a sarokból apa.
-Csakhogy rájuk nem hat annyira a telihold, nincs alfa, hanem bárki átváltoztathat bárkit, viszont a nők ritkán élik túl, így általában azok lesznek a vezérek.-Folytattam.-Még gyilkolás közben is vihognak, mint valami eszelősek, mert ők így gyászolnak.
-A vihogás.-Suttogta magaelé Lydia.
-Hallottad.-Néztem rá.-Mind hallottuk. Ha nem is bansheeként, de mikor végeztek Tracyékkel.
-Ők ölték meg Tracyéket?!-Villant fel Jackson szeme.
-Kösz a felvezetést és a bókokat.-Lépett be az ajtón Haley, mellette a többiekkel.-Innentől átvesszük.
Szemeik sárgán villantak meg, karmaik kinőttek, s a tekintetükben olyan vérszomj és gyűlölet keveredett, amitől kirázott a hideg.
-Meg kellett volna ölnünk szép fiú, amikor esélyünk volt rá.-Lépdelt befelé Haley, s szavait Theonak intézte.
A szemeim felvillantak, a karmaimat kicsaptam, s a torkomat egy morgás hagyta el. A testem teljesen megfeszült, ahogy támadó pozicíót vettem fel, miközben figyeltem a családom, akik követték a példám.
-De túl gondoltad a dolgokat és túl taktikáztad.-Szólt vissza Theo.
-Igazából reméltem, hogy majd Angi végez veled, vagy a vadászok. Akkor egy bajjal kevesebb lenne most, de amint látom a férgek mindent túlélnek.
-Túl sok a duma, kevés a tett.-Húzta tovább Haley-t Theo.
Haley egyre idegesebb lett, s a szívverése egyre gyorsult, az idegek pattanásig feszültek másodpercek kérdése volt, hogy valaki támadjon, de mi tartottuk magunkat, s nem mozdultunk.
-Hogy neked mennyire igazad van Theo.-Bólogatott túlzott nyugodtsággal Henrietta, s abban a pillanatban egyszer öt új szívverés hallatszódott a lakásban.
-Ezek hogy jöttek be?-Kapkodta a tekintetét Alec.
-A tetőről.-Suttogtam magamelé.
-Szerintem jobb, ha nem küzdötök, így is sokan meghalltak tőletek.-Játszott együttérző hangot Jasper.
-Miért most? Mire vártatok eddig? Vagy mért nem vártok még?-Néztem rájuk.
-Te is láttad azt a valamit az erdőben.-Kezdte rideg hanggal és nyugodtan Henrietta.-Unjuk már a menekülést, essünk túl a dolgon, amúgyis gyenge vagy jelenleg aztán személyesen intézzük el azt a lényt.
Az előbb csatlakozott vérhiénák vihogva léptek ki az árnyakból és nem fecsérelve az időt támadtak ránk.

Az idő fogalma megszűnt, mikor kitört a harc, s a fájdalmakat jelző kiáltások felhallatszottak. A sebek rajtam lelassítottak, de mikor láttam, ahogy Henrietta a tetőre rohanva menekül, minden dühöm segített erőtvenni magamon és utána siettem.
-Te gyáva féreg!-Szűrtem fogaim közt, mikor felértünk.
-Nahát, bagoly mondja verébnek!-Nevetett.
-Nem menekülnék el, egy ilyen helyzetben, magammögött hagyva a falkámat!
-Oh, ne nevetess már!-Lépett elém.-Ez csak egy rakás szerencsétlen kistini és te is pontosan elmenekültél, mikor arról volt szó! De jobb is, hogy utánam jöttél, így könnyebb végezni veled!-Mélyesztette karmait a hasamba.
Összeszedtem a maradék erőmet, s ellöktem magamtól, de ő magával rántott, s Jack ujjonan jött feltűnése talán ekkor jött a legjobban. Mikor a földön feküdtem, Henrietta pedig felettem térdelve próbált végezni velem, ejtett egy karmolást Henrietta oldalán, amitől megborult. Ha nem kap utánam, s húz engem is le, lezuhan és valószínűleg meg is hal, de a lábamba kapaszkodva tartotta magát. A fájdalomtól egy nyögés hagyta el a szám, miközben próbáltam megtartani magam a vértől csúszós kezemmel a tető szélén.
-Engedd el! Legalább együtt halunk meg!-Mélyesztette karmait a bokámba, amitől egy kisebb kiáltást hallattam.
-Ribanc!-Próbáltam lerúgni magamról, de csúszott a széle, s egyre gyengültem.
A kezeim lecsúsztak a párkányról, s a testemre már csak a gravitáció hatott, mikor valaki elkapta a karom és az ölelésébe húzott. A félelem reszketést váltott ki, s könnyek formájában távozott, miközben hallottam, ahogy Henrietta kileheli a lelkét.
-Semmi baj.-Simogatta a hátam Daniel.-Vége van. Itt vagyok.
-Meghaltak?-Kérdeztem a pólója nyakába kapaszkodva.
-Nem mindenki, Angi, már minden rendben.-Tolt el, hogy a szemembe nézzen.
-Malia? Theo? Apáék? Mindenki jól van?
-Igen, kisebb sérülésekkel, de Angi, te vérzel.-Emelt fel, s levitt.
-Jól vagyok, csak egy kis seb.
-Nem gyógyulsz.
-Majd begyógyul.-Temettem fejem a mellkasába.
Annyi érzés kavargott bennem, hogy fel sem tűnt a lenti káosz. Magamelé meredve próbáltam rendezni az érzéseimet és a gondolataimat. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg vége és Haley-ék nem veszélyeztetnek már minket, s a tudat, hogy ha nincs ott Jack, meghalok valami furcsa szorító érzést ért el a mellkasomban. Megmentett. Jack még azok után, amiket a fejéhezvágtam, megmentett, a halálon túlról. A szemeim lassan lecsukódtak, de nem a sérülésektől, hanem a fáradtságtól, s a megkönnyebbüléstől, amit attól éreztem, hogy a családom és a város biztonságban van.