Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./5.

Angela:
Hetek óta bújkáltam az erdőben Scotték elől, nem bírtam emberi alakban maradni. Nem bírtam a szemükbe nézni, egyszerűen, amit tettem, az megbocsájthatatlan és szörnyű. Hetek teltek el, rájuk lőttem, kínoztam az embert, akit szeretek és ők mégis azt akarják, hogy menjek vissza.

***

A farkasvermemben feküdtem, amikor lépteket hallottam. Megfordultam és egy kapucnis alak állt velem szemben, egy fegyverrel a kezében. Mozdulni se volt időm, a kapucnis, háromszor meghúzta a ravaszt. Egy éles fájdalom a csípőmnél, a vállamnál és a hasamba. A támadóm elfutott és ismerős lépteket hallottam.
-Ez egy farkas.-Hallottam Melissa hangját.
Megemeltem a fejem és az éles fájdalomtól éreztem, hogy visszaváltozom.
-Nem csak egy farkas.-Mondta Chris, majd odalépett mellém.-Melissa, segíts. El kell vinnünk innen.
-Sisakvirág?-Kérdezte Melissa, mire Chris bólintott.
Felkaptak és beraktak a kocsiba és azonnal elindultunk az állatklinikára.

-Melissa?!-Szólt bele két csöngés után a telefonba Malia.-Megtaláltátok?
-Igen, itt van. Úton vagyunk az állatklinika felé, szólj T....
-Ne! Csak Theonak ne szóljatok! Jól vagyok!-Szakítottam félbe Melissat.-Ne szóljatok neki! Awww!-Üvöltöttem, de Chris belement egy lyukba és felüvöltöttem kínomban.
-Indulunk!-Mondta Malia a vonal túloldalán, majd kinyomta a telefont.

Mikor megérkeztünk, már alig voltam magamnál, még éreztem, ahogy a fémasztal a meztelen bőrömhöz ér, majd csak a sötétség.

Theo:
Miután Malia hívott, hogy Angi bajban van, rögtön kocsiba pattantam és elindultam az állatklinika felé. Mikor megérkeztem, már mindenki ott volt, de arra, ami bent várt, arra nem számítottam.
Angi testén három lövés nyoma volt és a sebektől kezdve, fekete erek dudorottak ki a testén, amik lassan a szíve felé vándoroltak. Angi eszméletlen volt, a sebekből, a szájából, a füleiből, még a szeméből is folyt a fekete vér.
Éreztem, hogy a szemeimbe könnyek szöknek, felnéztem az Angela mellett álló Melissara és rekedtes hangon megkérdeztem.
-Mégis mi az isten történt vele?
-Mire odaértünk, valaki lelőtte. Sisakvirágos lehetett a töltény, siettünk, ahogy tudtunk, de.....
-Az nem volt elég!-Szakítottam félbe Melissat, üvöltve.
-Theo!-Szólt rám Allison.
-Itt fekszik eszméletlenül, három lövés érte és, ha nem sietünk, a mérgezés eléri a szívét, szóval ne Theozz itt nekem, vagy valamit széttörök!-Mordultam Allisonra, aki állta a tekintetem.
-Azt hiszem, jobb, ha kimegyünk.-Nyúlt a vállamhoz Isaac, de ellöktem a kezét.
-Ne nyúlj hozzám!-Förmedtem rá.
-Ez nem kérés volt!-Mondta, majd Derekkel és Peterrel, kirángadtak a rendelőből.
-Jobb lesz, ha állítasz magadon!-Szólt rám Derek.
-Mért, mi lesz, majd apuci megbüntet?-Morogtam az orrom alá.
-Elég volt!-Kezdte Peter.-Derek, Isaac menjetek be, majd én beszélek vele.-Biccentett, majd, amikor Derekék visszamentek, elkezdte mondani.-Ide figyelj! Tudom, hogy nem vagyok szent, soha nem is leszek már az, de az egyik lányom, haldoklik azon a rohadt asztalon, a másik pedig szenved, mert érzi a testvére fájdalmát. Nem tudom, hova tűntél akkor, de Angela épp eleget szenvedett, tudom, hogy szereted és bármit megtennél érte, de az nem segít, hogy dühöngsz és mindenkire ráförmedsz! Szedd össze magad és Angelaért, maradj normális és bízz a Dokiban!-Mondta ingerülten, majd visszasétált a rendelőbe.

Miután végig gondoltam Peter mondandóját, megpróbáltam megnyugodni. Vettem egy mély levegőt, majd visszasétáltam a rendelőbe.

***

Három nap telt el, Angela nem ébredt fel és a sebei sem gyógyultak igazán. Egy percre sem hagytuk magára és nem lehetett kipaterolni onnan minket. Végiggondoltam, az elmúlt egy évet, ahol még nem volt Angela és nem tudom, hogy tudtam nélküle élni

Angela:
Az utolsó emlékem az volt, hogy a kocsiban vagyok és elviselhetetlen fájdalom marja a testem, tudtam, miről van szó, Sisakvirág.

Valami hideget éreztem a testem alatt, ami kifejezetten jól esett, mert úgy éreztem, a testem lángol. Mikor rájöttem, mi az, nem mertem kinyitni a szemem, mert tudtam, hogy a többiek ott lesznek és én nem akartam velük találkozni. Végül rászedtem magam, de hiba volt. Mindegyikőjük ott aludt a rendelőben, megláttam Theot, ahogy elgénberedve alszik az egyik kényelmetlen székbe és kicsordult egy könnycseppem. Meghallottam, ahogy a Doki pakol a fejemnél, de nem kellett volna ránéznem.
-Angela?!-Szólalt meg, ahogy kiszúrt, mire mindenkinek kipattant a szeme.
-Jézusom, kicsim!-Termett mellettem Theo, de én csak elkaptam a fejem.
Összeszedtem magam és megpróbáltam nem kimutatni, hogy mennyire fájnak a sebek, amikor felkeltem, de Malia helyettem is felszisszent.
-Most, mégis mit csinálsz?-Állt elém Stiles.
-Elmegyek!-Jelentettem ki és el akartam menni mellette, de ő megint belépett elém.
-Nem mész te sehova!-Hallottam Derek hangját a hátam mögül.-Max velünk.-Tette hozzá.
-Nem megyek veletek sehova!-Mondtam komolyan.
-Oh dehogynem!-Mondta Aiden és abban a pillanatban, Theo felkapott a vállára és elkezdett a kocsija felé cipelni.
-Theo! Engedj el!-Kapálóztam, de a fájdalom elviselhetetlen volt és semmit nem értem el vele.
Berakott a kocsiba, bekötötte az övem, beült a sofőr ülésre és ránk zárta az ajtót. Percekig ültünk csöndben, csak egyszer néztem rá, ekkor vett egy nagy levegőt, mint aki mondani akar valamit, de végül, fejcsóválva beindította a kocsit és elindult Derek háza felé. Nem szóltam hozzá, csak kifele néztem az ablakon és bambultam ki a fejemből.

Dereknél, nem mozdultam, nem szálltam ki a kocsiból, amíg Theo ki nem nyitotta az ajtót és ki nem emelt onnan. Fent, lerakott a kanapéra, a többiek pedig körbeálltak. Percekig hallgattunk, ezért fogtam magam és befordultam, nekik háttal, hogy ne lássam az arcukat.
-Mégis m.....
-Nem én akartam idejönni, ti rángattatok ide!-Szakítottam félbe Brettet, de még mindig nem néztem rájuk.
-De.....
-Hagyjuk oké?!-Szakítottam megint félbe.-Itt vagyok, nem mindegy, élek! Pihenhetnék?-Kérdeztem ingerülten, de nem kaptam választ.
Becsuktam a szemem és úgy tettem, mint aki alszik. Nem akartam itt lenni és nem azért, mert gyáva vagyok, vagy mert rájuk haragszom, csak meg akartam védeni őket, magamtól.