Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./13.

Angela:
Jackson ajkai egy nárcisztikus mosolyra görbültek, mélyen a szemembenézett, majd megszólalt.
-Mit kéne tudnunk?
-Vadászok.-Mondtam, miközben álltam a pillantását.
-Vadászok? Elbánunk velük kösz.-Mondta, majd elindult kifelé.
-Láttalak meghalni!-Szóltam utána, mire megtorpant.
Nem szólt semmit, pár percig állt, majd megfordult. Tekintetében félelem tükröződött és keze remegni kezdett.
-Igen, jól hallottad!-Néztem a szemébe.-Most többről van szó, pár fegyveres embernél, éreztem.
-Szép drámai alakítás Angela, de majd megoldjuk.-Ment tovább Tracy.
-Oké, remélem élveztétek az Eichent, mert ehhez képest az egy álom!-Fordultam el.
-Kösz a figyelmeztetést.-Lépett ki a lakásból, de Jackson utánaszólt.
-Azonnal gyere vissza!
-Most megijedünk pár fegyveres fószertól?-Jött vissza.
-Angela azt mondta többről van szó.
-És te hiszel neki?
-Igen.-Mondta cinikusan.
-Dehát....-Elhalkultak a hangok, mintha vízalatt lennének, csak két hangot hallottam.
-Mit üzenjek Scottnak?
-Mondd meg neki, hogy fusson.
Elkezdtem a hang irányába menni, mikor hírtelen a suli folyosóján találtam magam. Két sárga szempárt láttam felragyogni. A szemekhez tartozó karmok egy lányt tartottak a levegőben a hasánál fogva.
-Ne!-Kezdtem el futni feléjük.-Ereszd el!
Pár méterre voltam tőlük, mikor valamibe beleütköztem és ez visszatartott.
-Ereszd el!-Szóltam a ragyogó szempárra újra, mire az a lány testét elém csúsztatta.
Sírva, remegve guggoltam le a testhez, ami akkor már nem lélegzett és szíve sem dobogott. Haját, ami a verejtéktől az arcára tapadt, remegő kézzel simítottam ki onnan. Mikor megláttam az üveges tekintetet, azt, ami máskor bosszútól és kegyetlenségtől csillogott, elvisítottam magam.
-Angi! Térj magadhoz!-Hallottam Scott hangját.
Végignéztem a holttesten, karmán még csillogott bénító mérge, hasán a seb vörös vértől rikított.
-Angi!-Szólt rám Stiles.
Mikor észheztértem, a tetőről lógtam le, Scott és Stiles két erős keze tartott életben. Könnyeimtől csillogó szemekkel néztem fel rájuk, de homályosan láttam. Elkezdtek visszahúzni, mikor felértem, beljebb húztak a tető szélétől, majd szorosan a karjaikba zártak.
-Sh. Semmi baj.-Simogatta a hátam Stiles.
-Nyugalom Angi. Nyugi.-Suttogta Scott.
-Mi történt?-Jelentek meg mögöttünk a többiek.
Nem tudtam felelni, nemcsak kívül, de belül is reszkedtem, forró könnyeim patakokban áztatták arcom. Térdeim megremegtek és, ha a fiúk nem tartanak ölelésükben, biztos összerogytam volna.
-Nyugalom.-Szorítottak erősebben.
Minden alkalommal, ahányszor meghalt valaki, vagy láttam a halálát, vagy megtaláltam a testét, olyan volt, mintha ártatlant öltem volna meg, mintha a lelkem egy része vele halt volna, legyen az ártatlan, jó, vagy rossz, belül egy részem mindig meghal.
-Semmi baj. Biztonságban vagy. Nyugi.-Mondogatták folyamatosan.
Finoman megemeltek és levittek, majd befektettek a kanapéra.
-Kicsim, mit láttál?-Ült le a lábamhoz apa.
-Meg....meg....meg fog halni....-Próbáltam végigmondani, de a sírástól nem ment.
-Nyugodj meg.-Bújt be mellém Malia.
-Nézz rám.-Fogta meg a kezem Theo és leguggolt elém.-Nem hagyom, hogy bajod essen.
-Nem én...-Csak ennyit bírtam kinyögni.
-Sh.-Jelent meg Derek is mellettem.

Órákig ültek körülöttem a többiek és nyugtatgattak. Jó érzés volt újra a családom körében lenni, nyugtató hatású volt. Hallgattam a szívverésüket és a légzésüket.
-Tracy.-Ültem fel, mikor megnyugodtam.-Nem mehetsz sehova egyedül.
-Majd biztos hallgatok rád.-Nézett a szemembe.
-Pár órája leugrottam a tetőről, mert azt hittem az a valóság és meg akartalak menteni! Szóval jó lenne, ha végre félretennéd a hatalommániás ribanc éned és elfogadnád a segítségünk!
-Hír.....
-Mi sem kedvelünk!-Szakítottam félbe és elindultam felé.-Sőt gyűlölünk! De kihoztunk onnan az istenért is! Úgyhogy fogd be a pofád és csináld amit mondunk!-Villantottam fel szemeimet.
-Mit láttál?-Nézett a szemembe és az övében riadalmat láttam, mire elmosolyodtam.
-Megölt egy béta.-Válaszoltam.
-Egy béta?-Kérdezett vissza nárcisztikusan.
-Igen egy béta.
-Gondolod, hogy nem bírok el egy kis....-Elkaptam a karját és megszorítottam, mire elcsuklott a hangja.
-Angi!-Szólt rám Aiden.-Angi elég, ez fáj neki!-Lépdelt felém, mikor Tracy felnyögött fájdalmában.
-Azt mondtam fogja be.-Mélyesztettem karmaim a karjába.
-Angi!-Rántott el tőle Aiden a vállamnál fogva.
-Mi van?-Emeltem meg a hangom, majd észbekaptam.-Bocsánat, nem tudom mi történt.-Tettem kezem a vállamon lévő sebre, majd felmentem a tetőre.
Fent kiültem a tető szélére és csak néztem lefele, miközben a sebemet nyomkodtam. A forró vérem lassan csordogált a sebből, végig a karomon, majd a mélybezuhant.
-Szia.-Hallottam meg Mason hangját, mire összerezzentem.-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.-Jött mellém.
-Nem, nem ijesztettél meg, csak...
-Csak megijesztettelek.-Mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Igen.-Nevettem fel kínosan.-Ülj le.-Paskoltam a mellettem lévő részre.
-Mért zárkózól el?-Nézett rám, mikor leült.
-Csak titeket védelek.
-Tudom, hogy ezt gondolod helyesnek, de azzal nem segítesz, ha öngyilkos akciókba kezdesz.
-Ezt már párszor megkaptam.-Néztem rá.
-Akkor mért nem hallgatsz ránk?
-Mason, jól vagyok.-Néztem a szemébe.
-Ha nem tudnám, hogy Malia érzi a fájdalmad, ami jelenleg is van, akkor is tudnám, hogy ez nem igaz. Pedig nincs szuperképességem.
-Hogy tudnám elhitetni, hogy jól vagyok?
-Kommunikáció. Nézd, senki nem ítél el, ha néha gyengébb vagy, ha néha sírsz, ha elismered, hogy rosszul vagy. Most is elmondhatnád, hogy vérzik a sebed.
-Nem vérzik!
-Angi, véres a kezed és a válladhoz kaptál, mielőtt feljöttél és Malia érez.
-Jó, talán vérzik.-Sütöttem le szemeimet.-De jól vagyok, majd begyógyul.
-Kérlek, gyógyítsuk meg.
-Mason, ezt max bevarrni lehetne, de nem kell, majd begyógyul.
-Csak aggódom.
-Nem kell. Elmondhatok valamit? Ha megígéred, hogy nem mondod senkinek?!
-De úgyis fogok, fogunk. Mondd csak.
-De, még Coreynak sem mondhatod.
-Mondd csak. Mi az?
Vettem egy mély levegőt, majd szóra nyitottam a szám.