Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

4./ 7.

Hope:
-Milyen pletykák és jövendölések?-Nézek a szemébe értetlenül.
-Rólad, a falkátokról és a kis bosziról.
-Részleteket. Most.-Kapom el az alkarját, s szorítok rajta egyet.
-Nem lehet. Már ezzel is sokat mondtam.
-Murphy, én őszinte vagyok veled, de te nem vagy velem.-Fürkészem arcát.
-Már mért ne lennék?-Vonja fel szemöldökét kérdőn, de szemében csibészség csillan meg.
-Mert érzem. Már a lélekkel kapcsolatban sem voltál őszinte.
-Érzed?-Válik döbbenté az arca.
-Érzem. Plusz hallom és látom.
-Ezt fejtsd ki.-Kezdi ő is fürkészni arcom.
-Hallom a szívveréseden és látom az....-Egy darabig habozom, hogy kimondjam-e-elvégre én nem vagyok vámpír, csak egy lány, aki gyakorolja az aurát, ért az energiákhoz és használ ingát-, de végül kimondom:-Látom az aurádon és érzem az energiáidon.-Sóhajtok.
-Látod az aurát?-Döbben le, s nekem ajkaim mosolyra húzódnak, hogy sikerült meglepnem.-Ez...fura. Mármint eddig csak lélekhasználókról hallottam, hogy látnák.
-Hát pedig én is látom. Gyakoroltam. És értek az energiákhoz és használok ingát.
-Tudod...kiráz a hideg tőled Kicsi Hibridem.-Néz a szemembe, de elmosolyodik.
-Szóval mondd. És ne feledd, nem tudsz átverni.
-Jó.-Sóhajt.-Őszinte leszek, a pletykákról én sem tudok sokat. Csak néhány dolgot hallottam arról, hogy nem vagytok átlagosak és hogy sok mindent fogtok véghez vinni, de semmi konkrétumot nem tudok.
Erősen koncentrálok rá. Olyan, mintha érezném őt, de nem csak az aurák és energiák miatt. Mintha kötelék lenne köztünk, de nem a puszta vérpréri-kötelék. A szavai, az érzelmei, az energiái, az aurája és ő maga is őszinte. Bólintok, majd tovább faggatom:
-És a lélek?
-Nos...tényleg nem fejlesztettem ki annyira, amennyire kitudnám. Mindegyikhez értek egy kicsit, de nem eléggé. Mármint ezt ha gyakorolnám, sokkal jobban menne. Manipuláció, gyógyítás, álomba ugrálás, aura olvasás, ezek mind egy mély gödör alján vannak kitökéletesítve és én kábé öt métert haladtam le. Mindenből annyit, hogy tudjam használni valamennyire.
Ismét figyelem őt és minden apró mozzanatát. Őszinte. Nem hazudik és a szíve sem ugrik meg, hogy hazudna.
-Hát gyakoroljuk ki. Segítek. Te segítesz a telepátiában és az edzésekben, én pedig neked a lélek tanulásban.
-Vigyázz.-Hallatszik egy kedves női hang a hátam mögül, s a gerincemen végigfut a hideg.
Egy szellem. Mire odafordulok, már nincs is ott, de az érintése még hűti a bőröm.
-De ez hosszú és nehéz folyamat.-Néz a szemembe, s bár próbál magabiztos lenni, érződik az aggodalom mely belül emészti.
-Nem baj. Van időm. Segítek neked, és Sky-nak is. Minden rendben lesz.-Próbálok magabiztos maradni.
-Veszélyes.-Suttogja megint az a női hang, de igyekszem nem figyelni rá.
-Ti lesztek a legkisebb "problémák" az életemben. De legalább a pozitív problémák lesztek.-Mosolyodom el.
Murphy is mutat egy halvány mosolyt, de évődni kezd. Lesüti szemeit és látszik rajta, hogy agyal valamin, de nem tudja, hogy kimondja-e. Percekig hallgat. A hallgatása olyan idegtépő, mint a suliban, mikor szavak nélkül kezdte lemosni a vért a szekrények okozta sebből rólam. A csend szinte ordít köztünk, mégis az erdő zajai körbelengve minket teszik még kegyetlenebbé a szavak nélkül eltöltött időt.
-Vigyázz vele.-Lépdel a nő Murphy mögé.-Veszélyes.-Suttogja, s bár a hangja kedves, az arca és ahogy Murphy körül sétálgat, már-már ijesztően és eszelősen hat.-Ő az éj teremtménye.-Guvvasztja ki szemeit, ettől még ijesztőbb ábrázatot varázsolva magának.
-Ahogy én is.-Szorul ökölbe a kezem.
-Tessék?-Kapja rám tekintetét Murphy.
-Csa...csak azt mondom, hogy bármi nyomja a lelked, mondd. A bizalommal fog csak menni ez a dolog.-Kapkodom a tekintetem közte és a szellem között.
-Hope, te mit látsz?-Fordul arra, amerre nézem az itt maradt lelket.
-Semmit.-Vágom rá és elkapom a kezét, hogy ismét rám figyeljen.-Szóval mondd, mi a baj. Látom, hogy kattogsz.
Pár pillanatig megint habozik. Már kezdek beleőrülni a hallgatásába. Izmaim megfeszülnek, ahogy uralkodom magamon, s mikor már rá akarnék kiabálni, hogy nyögje már ki, megszólal:
-Ez veszélyes. Nagyon sok bukkanója van és fenn áll a veszélye, hogy bántalak.
-Te Beacon Hillsben laksz. Én is. Hidd el, sokkal rosszabbak mászkálnak az utcán. Figyelj-szorítom meg kezét finoman és mélyen a szemébe nézek.-nem lesz semmi baj. Megoldjuk a dolgokat.-Mosolyodom el biztatólag.
-Ho...
-Komolyan.-Szakítom félbe.-Murph, pár órája még egy asztalon fekve küzdöttem az életemért, mert besétáltam egy boszorkány pincébe.
Ismét habozik. Az arcom fürkészi és szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében, végül aztán sóhajt:
-Nem hiszem el, hogy belemegyek ebbe.
-Szuper!-Ugrom a nyakába mosolyogva, őszinte örömmel fogadva ezt.
A szavai ellenére és annak ellenére, hogy mennyit vívódott magával fejben emiatt, ott van az a jól ismert, csibészes mosoly az ajkain, miközben a nagy lendülettől hanyat vágódik, ezzel elérve, hogy én ráessek.
-Ahhoz képest, hogy sisakvirág mérgezésed volt és még nem vagy teljesen jól, elég erős vagy.-Néz a szemembe csodálattal.-Az én kis reményem.-Simítja ki az arcomba hulló tincseket, majd fülem mögé helyezi őket.
A mozdulatától és a szavaitól megint megjelenik az a furcsa melegség a mellkasomban, s szinte érzem, ahogy arcomat elönti a pír, miközben a mosolyom szélesebbé válik.

Mikor az ajtónkban elköszön tőlem, egy finom csókot lehel az arcomra, majd miután bezártam magam mögött az ajtót, már el is tűnik. Azt hittem, hogy megint veszekedés lesz amiért későn érek haza, de ehelyett, mikor megfordulok, egyenesen két kar ölelésébe fordulok.
-Megijesztettél.-Suttogja Adam, s szorosabban ölel.
-Jól vagyok. Minden rendben.-Fúrom arcom a mellkasába, s beszippantom illatát, amely most valahogy még nagyobb biztonságot jelent.
-Legközelebb szólj.-Ad puszit a fejem búbjára.-Tudom, hogy nem vagy kislány, de egy csapat vagyunk, egy család, egy falka. Szólj, ha Sky-ékkal kutató munkát végezve felszednétek a padlót és bemásznál egy boszorkány pincébe.-Néz mélyen a szemembe.
-Rendben.-Mosolyodom el halványan, ahogy látom az aggodalom és a büszkeség furcsa elegyét a szemében.-Szólok, ígérem. Holnap is tervben van a dolog, Dr. Deaton is jön.
-Akkor mi sem maradunk ki.-Simítja meg az arcom.-Most menj-biccent a lépcső felé-valaki vár rád.
Értetlen pillantást vetek rá, de mivel hallgat, kénytelen vagyok fülelni a személy szívverése után. Ahogy felismerem a ritmusos, megnyugtató dobogást, felragyog az arcomon a mosoly.
-Hogy-hogy még itt van?-Nézek Adamre.
-Ott volt, mikor rosszul lettem, mert megéreztelek és utána Sky telefonált, megtudtuk mi történt és ragaszkodott hozzá, hogy megvárja míg hazaérsz.
A mosolyom szélesebbé válik, szívem nagyot dobban. Egy jó éjt puszit lehelek Adam arcára, majd felrohanok. Ahogy feltárom az ajtót és meglátom, hogy a rajzaimat lesve áll az íróasztalomnál, egy pillanatig tanulmányozom. Ezt ő azonnal észreveszi és megkönnyebbült mosollyal az arcán felém fordul. Én azonnal megindulok felé és a karjaiba vetem magam. Hiába a tegnapi veszekedés és a majdnem csók, ő a legjobb barátom. Az életem adnám érte és egy veszekedés nem fogja megváltoztatni a véleményem, vagy az érzéseim.
-Itt vagyok, semmi baj.-Fúrom arcom a mellkasába.
-Soha többet ne csinálj ilyet, szörnyen megijesztettél.-Emel meg ölelés közben, s közelebb tud magához.
-Jól vagyok, csak kimerültem, de minden rendben.-Szívom magamba édeskék, mégis férfias illatát.-Itt maradsz éjszakára?-Morgom a mellkasába.
-Persze, érted bármit Pöttöm.-Puszilja meg homlokom.
Elmosolyodom és adok egy puszit az arcára, mielőtt a fürdőbe megyek.
Ahogy elkészülünk a lefekvéshez, bebújunk az ágyba. Én fejem a mellkasára hajtom, ő pedig védelmezőn ölel körbe, miközben a pólójából, ami rajtam van, árad a hő és az ő illata. Nem telik sok időbe a mozgalmas nap után, hogy álomba merüljek.
Az egyik pillanatban még az erdőben futok a kezek elől, amik megint meg akarnak kaparintani, ám a következőben, az egész kép halványulni kezd. Virágok illata lengi be a levegőt, majd a táj is kirajzolódik, egy mező. Telis-tele virágokkal, egy gyönyörű tájat festve elém, ahogy a hegyekre látok.
-Kicsi Hibridem.-Hallom meg mosolygó hangját.
-Méghogy nem gyakoroltad ki.-Fordulok felé mosolyogva én is.
-Mondtam, mindent annyira, hogy tudjam valamennyire használni.-Lép elém.-Azt hittem már berozsdásodtam.
-Úgy látszik nem.-Nézek körbe.-Ez csodálatos.
-Tetszik? Vaciláltam a helyszíneket illetően.
-Hát annál mindenképp jobb, mint amilyen helyszínen az eredeti álmomban voltam.-Veszek nagy kevegőt, ezzel magamba szippantva a virágok frissítő illatát.
-Mit álmodtál?-Válik aggódóvá a tekintete.
-Hát ez egy érdekes történet.-Sóhajtok ismét, miközben összeszedem a gondolataim, hogy elkezdjem neki megmagyarázni a visszatérő álom dolgot.