Testvériség? Szövetséges? Ellenség?-Teen Wolf 2.-3.-4. Rész (✔️)

2./14.

Angela:
Mikor megszólaltam volna, meghallottam lentről az ismerős négy szívverést.
-Ezek meg mit keresnek itt?-Pattantam fel idegesen.
-Angi.-Nézett rám Mason.
-Majd elmondom, ígérem.-Válaszoltam, majd elindultam le, de visszafordultam.-Maradj mögöttem.
Szapora léptekkel mentem vissza a nappaliba, majd rögtön nekik szegeztem a kérdést.
-Mit akartok?-Néztem Henrietta szemébe.
-Csak hallottuk mi történt és látni akartunk.
-Hm...ez kedves.-Feleltem irónikusan, majd folytattam.-De mint látjátok, jól vagyok, el lehet menni.
Szívverésem kezdett felgyorsulni, mire Theo mellém lépett és összefonta ujjainkat nyugtatólag. Ahogy a szemébe néztem, ő egy aprót rántott fején, jelezve, hogy ne csináljak hülyeséget és még ne mondjuk el Scottéknak, mire biccentettem neki.
-Magányra vágyom, kérlek hagyjatok!-Vettem vissza a stílusomból.
-Ha ezt kívánod.-Mosolyodott el Jasper, majd elindultak kifelé.-Ha hülyeséget csinálsz, az valamelyik barátod életébe kerülhet.-Suttogta, mikor kimentek, mire szívverésem megint felgyorsult.
-Nyugodj meg. Nem hagyom, hogy bárkit bántsanak.-Suttogta nekem Theo.
-Mert az sokkal jobb, ha te sérülsz meg?!-Mondtam a kelleténél hangosabban, kirántottam a kezem az övéből, majd elindultam kifelé.
Mire leértem, látogatóink, már messze jártak, dühömben üvöltöttem egyet, majd meghallottam Theo mély, búgó hangját.
-Ez minden? Mert nem vagyok lenyűgözve.-Mondta fájdalmakkal küzdve.
Megfordultam, de nem láttam őt, majd hallottam, ahogy felüvölt, ahogy áramot vezetnek a testében, de mellette hallottam még két fiatal üvöltést. Elkezdtem morogni és kicsaptam a karmaim, ahogy Theot próbáltam védeni. Egyszercsak egy kéz nehezedett a vállamra, mire felékaptam, de a kézhez tartozó másik kéz elkapta a csuklóm.
-Theo. Sajnálom.-Kaptam észbe.
-Semmi baj. Semmi baj.-Zárt ölelésébe.
-Ügye nem bántottalak?
-Nem, nem semmi nem történt. Mit láttál?
-Semmit, csak hallottam.-Néztem fel rá.
-Mit?
-Theo, kérlek menjünk haza és ott elmondom.
-A többieknek is tudniuk kell.
-Jó, akkor csak menjünk fel.-Sóhajtottam, mivel tudtam, hogy igaza van.
Ujjamat összekulcsolta az övéivel, majd finoman húzni kezdett felfelé. Lábaim alig mozogtak, ha Theo nem húzott volna magával, biztos, hogy egy helyben maradok. Ahogy lépkedtünk felfele a márvány lépcsőn, csak meredtem magamelé. Tekintetem üveges volt és szemeim mintha kétszeresére lettek volna dagadva a kialvatlanságtól és a kimerültségtől. Szívem a fülemben dobogott az aggodalomtól és elnyomta lépteink zaját.
Mikor beléptünk Derek lakásába, minden tekintet ránk siklott. A szobában megállt az élet, megfagyott a levegő és tapintható volt a feszültség. Nem szóltunk semmit, mikor szóra nyitottam a szám, egy hang sem hagyta el azt.
-Angi hallott valamit.-Törte meg az óráknak tűnő csendet Theo, mire csak helyeslőn bólogattam.
-Micsodát?-Indult felém apa.
Nem tudtam megszólalni, tulajdonképpen nem tudtam hova tenni a hallottakat, sem a mostaniakat, sem a régebbieket.
-Angi, micsodát?-Nézett a szemembe apa és mintha felélesztett volna merengésemből.
-Nem tudom.-Nyögtem.-Hallak titeket, hallottam Theot, ahogy kínozzák és Maliat, ahogy haldoklik, aztán Scott is mondott valamit, és Gerardot is hallottam, meg Christ. Olyan mintha látomás lenne, de mégsem.-Folytak a szavak belőlem és ekkor vettem észre, hogy reszketek.
-Nyugalom.-Szorította meg a kezem Theo.
Éreztem, ahogy sebemből folyik a vér, mire eszembejutottak az elmúlt órák, napok eseményei, kihúztam kezem Theoéból, majd végignéztem a többieken.
-Szeretnék bocsánatot kérni tőletek.-Kezdtem Stilesra, apára és Theora nézve.-Szörnyen érzem magam azokért, amiket a fejetekhez vágtam és visszavonni már nem tudom őket, de szeretném, ha tudnátok, hogy egyiket sem gondoltam komolyan.
-Angi, senki nem haragszik.-Lépett közelebb hozzám Stiles.
-De kéne! El kéne küldenetek a halálba, gyűlölnötök kéne! Szörnyű dolgokat vágtam a fejetekhez és esküszöm, nekem fájt.-Könnyeztem be.
-A sisakvirág miatt volt.
-De én mondtam ki őket.-Gördült le egy könnycseppem.
-Kicsim, senki nem haragszik.-Ölelt meg apa.
-Peter!-Hallottam Derek feszültségtől ideges hangját, mire apa elengedett és ránézett a vérző karomra.
-Mondtam, hogy nincs jól!-Jelent meg mellettem Malia.
-Ez csak egy kis vér.-Léptem alrébb tőlük.
-Mért nem gyógyul?-Kérdezte Tyler.
-Mert nem is akar.-Mondta elhaló hanggal Aiden.
-Srácok, jól vagyok.-Mondtam, de ekkor meghallottam Liv és Bri morgását a hátam mögül.
Aggódva fordultam feléjük és mikor szembetaláltam magam velük, tekintetük elborult volt és sötét. Agyaraikat villogtatták és támadó pózba álltak, úgy néztek rám, mint egy prédára, mikor megindultak felém, akkor jöttem rá, hogy vérem irritálja őket. Két oldalról jöttek és én nem voltam képes bántani őket, csak álltam és vártam mit lépnek, de ekkor Derek és Ethan belépett eléjük és egy egyszerű mozdulattal a falnak dobták őket. Briék nyekkenéssel csapódtak a falnak és eszméletüket vesztve csúsztak a földre. Futni kezdtem feléjük, de Brett és Aiden visszafogtak.
-Engedjetek oda!
-Megölhettek volna!-Válaszolta Brett, majd Theo szorításába tolt.
-Engedjetek már oda!-Villantottam fel szemeim és félrelöktem Theot, de ekkor Liam kapta el karom, majd Theoval együtt fogtak vissza.-Ügye nem esett bajuk?-Ágaskodtam, hogy rájuk lássak.
-Csak kiütöttük őket.-Nézett a szemembe Derek.-Majdnem megöltek a sebed miatt.
-Dehát ilyet eddig nem csináltak, tudták uralni magukat.
-Hát, most mégsem.
-Olyan volt, mintha irányítanák őket, mintha megzabolázta volna valami őket.-Rángatóztam.
-Igen, a véred!-Váltott komolyabb hangszínre.
-Ne beszélj úgy velem, mint egy gyerekkel!-Villantottam fel szemeim.
-A szép szóból nem értesz, mit kéne csinálnunk?!
-Hagyni, hogy a magam ura legyek!
-Akkor a vesztedbe rohansz! Nem fogod fel?
-Lehet, hogy ez a sorsom?! Nem gondolod? Talán akkor értelmet nyerne a nevem is!
-A neved így is értelmet nyerne! Ha beavatnál az életedbe! És nem zárkóznál el!
Már szóra nyitottam a szám, amikor Liv egy másodperc alatt feltápászkodott, odafutott hozzám és karmait mélyen a hasamba nyomta. Testem elernyedt, minden erőm elhagyott, a forró vér patakokban tört elő a torkomon keresztül, fémes ízt hagyva a számban. Egy ideig még nyitva tudtam tartani szemeim, még láttam, ahogy Malia velem együtt rogy össze és ahogy apa és Derek egyszerre ütik ki Livet, majd Mason elzárja őket madárberkenyével, majd a lélegzetvétel egyre nehézkesebbé vált és szemhéjam mintha mázsás súlyként emelkedett volna szemem fölé, elzárva a látásomat és a lassan felkelő nap sugarait...