Jég Herceg [JIKOOK/ BEFEJEZETT]

Sixteen

- Olyan lassú vagy! Ha azt mondom siess akkor ne 5 perc múlva gyere elém!- kezeimet eldugtam a hátam mögött és elszégyelve magam lehajtottam a fejem.

- Bocsánat. Nem fordul elő többet. Igyekszem neked megfel...

- Megengedtem, hogy tegezz?- vérben úszó szemekkel ordított rám amitől még kisebbre húztam össze magam.

- Sajnálom. Többet nem fordul elő...- suttogtam.

Megalázva éreztem magam. Most rosszat tettem?

- Mondtam büntetés. 5 percig nem állhatsz meg a pályán. Felőlem körözgethetsz is, de nem lassulhatsz. Közepes tempóban lahadj. Kezdheted- indította el a stoppert majd lement a pályáról.

Lenne értelme ellenkezni? Nem nagyon... Vettem egy mély levegőt majd elindultam eleinte azt hittem 5 percig simán mennének a trükkök meg ilyenek, de nem. Minden percet mondott, így a 3. Percnél már a tüdőmet majd kiköptem. Ez nekem nem... Nehéz...

- Jó letelt. Gyere- mikor már erőtlenül csuklottam volna össze elém állt és berángatott szó szerint az alap állásba.

- Pih...

- Nem. Majd pihensz. Vagy nem. Leszarom- azzal elindult nem is foglalkozva velem.

Az agyam már most teljesen le volt állva. Próbáltam követni, de a rengeteg mozgás miatt az izmaim eléggé elgyengültek bát még viszonylag bírtam magam tartani.

- Kookh...álljunk leh- ziláltam vállaiba kapaszkodva. Leszartam mit mondott régen a nyakába kapaszkodtam és mellkasába fúrtam a fejem. Eléggé fáradt voltam ahoz, hogy sírni kezdjek ám bár csak néhány könnycseppig jutottam.

- JIMIN! Neked hiába pofázok!?- ingerülten elcsapta a kezeim ami miatt én a jégre kerültem. Nem fenékre hanem az alkaromra érkeztem. Baszki...

- Aish...Kook...kérem- nyöszörögtem és felvettem a magzatpózt

- Ne kezdjél el sírni mert jobban felbaszol! Állj taplra. Nincs erre nekem időm- morgott mérgesen.

Igaza van. Nem lenne kötelessége velem foglalkoznia, de elválalta. Nem szabad nyafognom. Meg kell felelnem neki...

Mély levegőt véve felálltam. A kezem remegett mint a nyárfa levél és fájt is eléggé. Vállaira helyeztem a mancsom és bólinttással jeleztem hogy mehet. Kín keserves gyakorlások közepette elgondolkoztam az eddig történteken. Vagy gyáva leszek és feladom... Vagy meg fogok neki felelni...
Nem adom fel. Nem szokásom. Hisz most is itt vagyok a jégen. És nem fogok megfutamodni!

                        ***

- vége- az életmentő egyetlen szó elhagyta ajkait. Próbáltam tartani elernyedt izmaim, de elég remegősen mentem ki a pálya szélére. Reggel 9 kor jöttünk, semmit nem ettem, és most van este 11... Ha éheztetném magam ez tökéletes lenne... 14 óra folyamatos és kemény gyakorlás, de nem érzem, hogy fejlődtem volna.

- Mehetsz ahova akarsz- hagyott ott ennyivel. Az öltözőben telefonon megnéztem, hogy lenne e buszom, de fél órája elment az utolsó. Na akkor levezető sétá.

Annyit estem ma, hogy meg sem lepődtem, mikor leöltöztem az egész testemet foltok tarkították. Az alkaromba még mindig fájdalom hasított amit próbáltam hang nélkül tűrni. Felvettem a ruháim és kimentem a földszintre. Ki akartam lépni az ajtón, de egy elég érdekes kinézetű YoonGiba botlottam.

- Jézusom mi lett veled?- ijedtem meg.

A szája fel volt szakadva, a szemei körül lila folt húzódott.
Ki tette ezt vele?