Jég Herceg [JIKOOK/ BEFEJEZETT]

Nineteen

*JungKook Pov*

Messzire mentem. Túlságosan is. Ha normális vagyok vele akkor most nem kellene egy kibaszott folyosón állnom a kibaszott fehér ajtó kinyitasára várva. Annyi minden át futott a fejemben azóta mióta elájult...

A mentősök jöttek és bevitték, de engem nem engednek be még mindig. Pedig bocsánatot akarok kérni. Mindenért. Ha... Ha ő boldog nekem az elég.

Az utolsó mondata mindig eszembe jut. Azért hajtotta meg így magát, hogy nekem megfeleljen? De hisz... Nekem Jimin így tökéletes ahogy van.

- Mr. Jeon?- hallottam meg az orvos reszelős, mély hangját. Oda siettem elé és kíváncsian vártam a fejleményeket.

- Jimin kimerült. A teste szünetet kért ezért ájult el. Tudom, hogy maguknak fontos a verseny, de ha Jimin egy hétig legalább nem pihen akkor súlyosabb gondok is adódhatnak- nézett rám szemüvege mögül.

Hazudnék ha azt mondanám a verseny nem fontos e mellett. Ha nem indulunk a hírnevem csökken és ha kihagyunk egy hetet akkor biztosan nem fogunk tudni indulni...
De a legfongosabb most Jimin épsége. Sosem bocsátom meg magamnak, ha valami komolyabb baja lesz.

- Rendben. Értettem. Akkor egy hétig pihenni fog. Bemehetek hozzá?- kérdeztem reménykedve.

Bólintott és engedte, hogy benyissak. Szokásos kórterem benne egy védtelen és ártatlan angyallal.

- JungKook?- dörzsölte meg picit szemeit mintha nem hinné el hogy itt állok előtte.

- Szia Jimin- nagyon halkan és lágyan beszéltem, hogy még véletlenül se ijesszek rá. Az ágya melletti székre lehelyeztem fenekem és mosolyogva néztem arcát. Olyan cuki ha nem ért semmit.

- JungKook én sajnálom. De holnap folytathatjuk a gya....

- Ezt te sem gondoltad komolyan- néztem rá ledöbbenve majd sóhajtottam. - Nézd Jimin...

Nem tudtam a szemébe nézni. A takarót fixíroztam majd úgy kezdtem el azt amit nagyon ritkán csinálok sajnos. Ezért azt se tudom, hogy kell... De érte megéri próbálkozni.

- Én Sajnálom... Sajnálom, hogy úgy bántam veled. Nem ezt érdemled. Te sosem voltál velem bunkó, se paraszt. Még akkor is, miután szinte kínoztalak, te nekem akarsz megfelelni... Sikerült. Már az elején sikerült. Tökéletes vagy nekem Jimin- néztem fel a szemeibe. - De tudom, hogy másnak is.

Értetlen szemeibe picike fény csillant mintha megértette volna mire gondolok.

- JungKook... Sajnálom, hogy nem fogunk tudni indulni- suttogta lesütve a szemeit.

- Inkább hagyom, hogy mindennek elhordjanak vagy ilyemi minthogy neked nagyobb bajod legyen. Azt sosem bocsátanám meg magamnak- ettől a ponttól eltört benne valami.

Patakokban folytak a könnyei és kezébe temette arcát. Átültem az ágy mellé és szorosan magamhoz öleltem. A hátát nyugtatóan simogattam míg ő mellkasomba fúrta pufi arcát és sírt. Nekem rendesen ezzel szellemi fájdalmat okozott. Az aki álandóan mosolygott, aki pirult és nevetgélt... Most összetört, szó szerint.
Nem neked kellene bocsánatot kérned. Én voltam tarparaszt.

- Ssh. Chim semmi baj- cirógattam a hátát és próbáltam nyugtatni. Nyakhajlatomba fúrta fejét és nem hagyott alább a könnyhullatása. Aish Jiminie ez így nem lesz jó...

- JungKook...- kezdte volna.

- Ha azt akarod mondani sajnálod inkább ne is mondj semmi- kuncogtam és letöröltem az angyal könnyeit. - Ne sírj. Rendben?

Hatalmas szemeivel rám pislogott és egy bizonytalan bólintással válaszolt. Elmosolyodtam és pici puszit nyomtam orrára. Halkan felkacagott és nem nagyon értettem miért, de újra karjaimba bújt.

Megsimítottam a haját és átöleltem. Olyan jó őt biztonságban, a karjaimban tartani. Más mint BamBam-et. Teljesen más...

- Kook...- motyogta mikor valami kopogott. Hagytam, hogy elhúzódjon és vissza ültem a székre.

- Szabad- kiabáltam ki. Meg sem lepődtem mikor YoonGi rózsaszín hajkoronáját megpillantottam.

- Jimin mond, hogy jól vagy- rohant párjához és leült az előző helyemre.

Jimin mosolyogva bólogatott és hozzá bújt. Azt hiszem eleget voltam itt...

- Én megyek. Jimin épülj fel mihamarabb- simítottam meg az említett fejét.

Chim barna szemeivel szomorúan pislogott utánam. Aprót bólintott és megint nem nézett a szemembe.

- Ne menj többet a közelébe- címezte nekem a követelést YoonGi.

- Az edzéseken kívül nem- bólintottam.

- Ő az enyém. Keress magadnak mást- ezek voltak az utolsó szavai.

Fájdalmas tekintettel bólintottam és elhagytam a kórtermet. Ha ő boldog én is...

De akkor én miért érzek belülről szétmaró szomorúságot és magányt?

Oh Boii Halii :)

Ma írásban vagyok 😅😅
Újra Kook pov ☺☺
Legyen még ilyen? Vagy hanyagoljam? Kicsit elbizonytalanodtam mostanában...😔😔

Ha tetszett a rész hagyjatok nyomokat❤❤❤

Pussz: VALAKI