Jég Herceg [JIKOOK/ BEFEJEZETT]

Season Three/ Eight

Lehunyt szemhéjamon keresztül is éles fény zavart. Miért ilyen kevés az erőm? Mozdulni alig bírok. Hol lehetek? Miért érzek végre a fejem alatt puha párnát, testem alatt puha ágyat és testemen védelmező, meleget adó takarót? Hova keveredtem és hogyan?

Nem tudtam mozgással tudatni akárkivel azt, hogy élek ezért a nyöszörgés mellett döntöttem. Nem kaptam választ. Nem lenne itt senki?

Összeszedtem minden erőmet és lehet lassan, de végre kinyitottam a szemeim. Amit azonnal vissza is csuktam. Az éles fény így még zavaróbb volt.

- Oh Shit...- nyögtem fel és a fejemhez kaptam. Mi ez az égető érzés?

- Felkelt. Szóljatok az orvosnak- nyüzsgölődés kezdődött körülöttem, de a szemeimet nem nyitottam ki újra.

- Jimin...- hallottam meg édesanyám hangját. Óvatosan ránéztem. Már viszonylag megszoktam a fényt.

- Hol vagyok?- pislogtam álmosan.

- Kórházban- simította meg az arcomat és szemei könnyesek voltak.

- Anya, mi a baj?- rémültem meg.

- Tudod mióta voltál kómába?- megráztam a kérdésére a fejem.

- Október vége van Jimin. 8 hónapig. Azt hittük fel sem ébredsz- sírta el magát és szorosan megölelt.

- Anya...- bújtam karjaiba szorosan. - Fent vagyok. És nincs bajom. Jól vagyok...

- Annyira sajnálok mindent- suttogta halkan.

- Mégis mit?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- Hogy ilyen lett az életetek... Apa nélkül nőttetek fel és nem is voltam mindig jó anya... Én nagyon sajnálom- törölgette a szemét.

- Anya ezek a hülyeségek neked honnan jönnek?- lepődtem meg. - Nekünk tökéletes volt egyetlen szülő. Ráadásul egy ilyen tökéletes anya. Jobb nen kellett volna. Kérlek ezért ne emészd magad- simítottam meg a karját és szipogva bólintott. - Egyébként apával mit csináltak?

- Lecsukták hosszú hosszú időre- mondta kicsit boldogabban amitől elmosolyodtam.

- Végre. Most már nyugodtan lehetünk- mosolyogtam boldogabban.

- Ah, már mosolyogsz is. Ez jó jel- jött be egy fehér köpenyes orvos. - Hogy érzed magad Jimin?

- Hát fáj a fejem. És gyengének érzem magam- mondtam el a panaszaim.

- Ennek nagyon örülök, hogy csak ennyi. Estek ki emlékek?- kérdezett rá én meg elkezdtem agyalni, de sajnos minden rossz emlék bevillant.

- Nem. Meg van minden- bólintottam egy nagyot.

- Rendben. Még a mai nap, ha valamilyen tünetek előjönnek, amik rosszul létre utalnak akkor szóljanak kérem- s azzal závozott is.

- Tae?- néztem anyára, de azonnal beözönlött mindenki az ajtón.

- Bátyó nagyon meg leszel verve, csak kerülj ki innét- sietett oda hozzám és megölelt.

- Dik, te nem szoktál ölelni- lepődtem meg és szorosan átöleltem.

- Kuss és élvezd ki- engedett el és Wendyt is hozzám engedte.

- Hiányoztál- szipogott és szorosan megölelgetett.

- De ne sírj...- könnyeztem be akaratlanul én is és megsimítottam a hátát.

- Ne hagyj mégegyszer így magamra...- bújtam a nyakamba sírva.

- Nem foglak. Ígérem- hunytam le a szemeim.

- De nyálasak vagytok- szólalt fel Tae, de  anya jóvoltából a tarkójára nem kis ütést kapott.

- Köszi- nevettem el magam és megtöröltem a szemeim. - Amúgy KiHyun?

- Hát ő jelenleg Amerikában van...- szomorodott el Tae

- Mi? Hogy hogy?- lepődtem meg a számomra teljesen új információn.

- A szüleihez kiment. És ott tanul tovább- vont vállat, mintha nem érdekelné, de én átlátok rajta. Mégis csak az öcsém.

- Nyugalom Öcsikém. Vissza fog jönni, ha szeretett téged. Ha meg nem akkor meg hagyd a fenébe. Találsz te sokkal jobbat is- mosolyogtam rá bíztatóan.

- Olyan nyálas vagy- nevette el magát és felém kacsintott.

- Ilyen két fiú mellett nekem minek is kellene férj?- karolta át Tae vállát anya és közelebb jöttek hatalmas családi ölelésre.

- Na Wendy te is családtag vagy ne mássz el- nevettem és a lanyt is magunkhoz szorítottuk.

Ez az én családom. Ők jelentik nekem a mindent. Ők nekem a minden...

- Khm...- köszörülte meg valaki a torkát amire felkaptuk a fejünket. Ne... Miért pont most??

- Am Szia Kook- köszönt anya. - Azt hiszem én megyek iszok egy kávét

- Megyek szaguldozni a beteg ágyakon a folyosón- ment ki Tae is utána.

- Megyek veled- sietett utána Wendy és kettesben maradtam Vele.

- Szia Jimin- nézett rám, de feltűnően kerültem a tekintetét.

- Szia...- cincogtam szinte egér hangon

- Hogy érzed magad?- ült le az ágy szélére.

- Jól...

- Bővebben?

- Jól, jól- néztem rá pimasz mosollyal.

- Most komolyan kérdeztem- nézett a szemembe.

- Igen, jobban. De... Miután elájultam mitörtént?- húztam össze magam mert nagyon sebezhetőnek éreztem magam.

- A rendőrök elvitték apánkat téged meg ide szállítottak. Azóta anyukádék és én is minden nap bejártunk hozzád- pillantott el a szememből, mintha megbánt volna valamit.

- Köszönöm...bátyó- próbálkoztam, de rossz volt kimondani és szerencsére ő sem akarta mert heves tiltakozásba kezdett.

- Ne! Ezt soha többet, oké? Ne- rázta a fejét gondterhelten.

- Bocsánat...

- Semmi baj, de nem vagyok a bátyád, oké? Csak JungKook, aki...- nem fejezte be inkább legyintett.

- Rendben- bólintottam. - De attól még a féltestvérem vagy és ez sok dologban gátol...- pirultam el.

- Gátol?- nézett rám össszetörve.

- Igen- bólintottam szomorúan.

- Akkor sajnálok mindent... De a korcsolyázóknak lesz egy ilyen Halloween-i buli. Gondoltam szólok- kelt fel az ágy széléről.

- Be kell öltözni?- fintorodtam el.

- Nem muszáj- rázta meg a fejét. - Örülök, hogy jól vagy Jimin. Majd...valamikor találkozunk.

Fájdalom ült ki arcára, de távozott. Akkor... Itt volt az a pont, hogy mi JungKookkal teljesen eltávolodtunk egymástól...

Oh Boii Halii :3

Utolsó előtti rész. ( de fáj ezt leírni... 😔 )
Ha tetszett hagyjatok nyomokat ❤❤❤

Pussz: VALAKI