Il Capitano /Befejezett/

Prológus

A nézőtér hátborzongatóan csendes és sötét, minden fény, minden reflektor a magasba világít. Odalentről a mélyből sok száz szempár szegeződik az odafent egyensúlyozó törékeny artistára. A lány nem lehet több úgy tizenkilenc-húsz évesnél, mégis most olyan halált megvető bátorsággal lépked fenn a magasban, ahogyan arra nem sokan lennének képesek.

A lány végül megáll a trapéznál, és farkasszemet néz a másik oldalon lévő partnerével, aki ugrás közben el fogja kapni. A nézőtér visszafojtott lélegzettel vár, hogy mikor fog ugrani végre, mikor fogja bemutatni azt a világhírű számot, amiért ma mindenki eljött ide.

Végre nekilendül, és egy bizonytalan mozdulattal elrúgja magát a szerkezettől, amin eddig állt. Innen már tényleg nem fordulhat vissza. Biztosan nagyon félhet, hiszen a világ egyik legnehezebb trapézmutatványára készül – biztosítókötél és védőháló nélkül. Csak az ő ügyességén és a párján múlik, hogy nem zuhan-e le a mélybe. A lány sokáig himbálózik a trapézon, igyekszik a mutatványhoz minél nagyobb lendületet venni. Valahonnan dobpergés hallatszik, és az izgalom egyre fokozódik. Az emberek lélegzetvisszafojtva figyelnek, néhányan oda sem mernek nézni. Pedig az ugrás gyönyörű, hihetetlenül szép.

Valaki sikolt a nézőtéren, az emberek rémülten állnak fel a helyükről, hogy jobban lássák, hogy mi történt. Majd kialudnak a reflektorok, és a porond vaksötétbe borul.