Il Capitano /Befejezett/

15. fejezet

Szinte levegőt is elfelejtettem venni, amikor kiléptem a színpadra. Tomnak igaza volt, a sok száz lámpa és reflektor fényében tényleg nem láttam semmit, de hallottam a sok száz, talán ezer néző üdvrivalgását és tapsát, akiket csak sejteni tudtam a nézőtéren. Remegő lábaim szinte fel akarták mondani a szolgálatot, de megmakacsoltam magam, kecses, elegáns testtartást vettem fel, úgy, ahogyan Kelly mutatta, és a lányok után indultam.

Hatalmasnak tűnt a színpad, ahogyan végigmentem rajta, és megálltam egészen elöl. Minden felesleges, és zavaró gondolatot kizártam a fejemből, innentől kezdve mintha egy külön univerzumba csöppentem volna, csak az előadás létezett számomra. Felvettem a kezdő pozíciót, és mosolyogva vártam a zenét.

A dal váratlanul felcsendült, de én még egy újabb pillanatig mozdulatlan maradtam. Láttam lelki szemeim előtt, ahogyan mögöttem Kelly és Mia a magasba dobják a karikát, majd megpördülnek a tengelyük körül, és ügyesen elkapják. Kivártam magamban, majd egy előre pontosan kiszámított mozdulattal hátrahajoltam, és elkaptam a hulahoppot, amelyet Mia dobott felém. Kínosan ügyeltem a testtartásomra, olyan kecses igyekeztem lenni, amennyire csak tudtam. Csak tompán érzékeltem a tömeg ámuló morajlását, hiszen már következett is az újabb mozdulatsor, nekifutás, egy cigánykerék, majd flikk. Megpörgettem párszor a kezemen a karikát, és már dobtam is tovább Kellynek, majd egy pillanattal később kinyújtottam a kezem, hogy elkapjam Miáét. Majd mind a hárman tökéletesen egyszerre nyújtottuk ki a lábunkat, és hajlítottuk a fejünk föl, hogy a lábfejünkön táncoltassuk a hulahoppot. Ezután villámgyorsan egy sorba rendeződtünk a színpad elején, mozdulataink tökéletesen szinkronban voltak. Ahogy a zene üteme gyorsult, úgy lett egyre pörgősebb a számunk, és úgy kezdett rajtam eluralkodni az eufória. Végre megpillantottam a közönséget a reflektorok vakító fényén át, és jóleső érzéssel töltött el, hogy tetszik nekik a produkciónk. Meg akartam mutatni, hogy mit is tudok, és azt akartam, hogy lenyűgözzünk és elkápráztassunk mindenkit.

Elképesztő gyorsasággal dobáltuk egymásnak a karikát, és én is meglepődtem saját ügyességemen, amellyel elkaptam őket. Majd Kelly felugrott a levegőbe, a feje fölé emelte a lábát, és szinte lassított felvételnek láttam, ahogyan ugrás közben az ujjai rákapcsolódnak a szivárvány minden színében játszó karikára. Majd háromszög alakzatba rendeződtünk, és egyszerre táncoltunk és pörgettük a karikát a zene lágy, de egyre gyorsuló ütemére. A mozdulatok szinte ösztönösen törtek fel belőlem, a tánclépéseket mintha reflexből, nem is tudatosan fűztem volna össze, gyors egymásutánba. Tökéletes összhangban voltam a zenével és a koreográfiával, és éreztem, hogy még a legnehezebb mozdulatok sem jelenhetnek akadályt.

Már egészen közel jártunk a műsor végéhez, amikor újra szétszóródtunk a színpadon. Újra a porond elejéhez siettem, egészen közel álltam a közönséghez és Mia felé fordultam. A lány felém gurította a karikát, én cigánykerekeztem egyet, és közben az egyik kezemmel elkaptam. Majd felugrottam még egyszer, a levegőben megfordultam a tengelyem körül, végül felvettem a végpózt. A zene hirtelen elhallgatott, a közönség felmorajlott, kitört a taps, és én csak álltam ott, és nem értettem, hogy mi történt. Ilyen hamar vége lett volna az egésznek? Hiszen alig egy perce jöttünk fel a színpadra! Biztosan kihagytunk valamit!

De ekkor már meg is ragadta Mia a kezem, és Kellyvel együtt a hatalmas színpad elejére mentünk, ahol kecsesen meghajoltunk a közönségnek. Szinte mindenki állva tapsolt nekünk, és a nézőtéren azonnal kiszúrtam Marcellit. Az igazgató arca szinte ragyogott az örömtől, és elismerően bólintott felém, amitől az egész énemet melegség árasztotta el.

Majd hirtelen elöntött a boldogság, amint ott álltam az előtt a rengeteg ember előtt, aki mind nekem tapsolt. Most már azt hiszem, értem, hogy miért mosolyog minden artista a száma végén. Egyszerűen hihetetlen érzés volt itt állni egy jól sikerült műsor után, és látni a közönség lelkesedését. Olyan rövid volt az egész, és én habár még mindig a színpadon álltam, azt kívántam, hogy bárcsak újra és újra átélhetném. De a porondmester oldalról intett, hogy jöjjünk le, és már éreztem újra magamon Mia kezét, aki maga után húzott a porond széle felé. A műsorvezető átvette a helyünket a színpadon, és már konferálta is fel a következő chilei csapatot, akik egy zsonglőrszámmal készültek.