Il Capitano /Befejezett/

17. fejezet

- Ezt nem hiszem el! – hajtogatta Mia még másnap reggel is, amikor az edzés előtti bemelegítést tartottuk. – Oké, Marcelli nagyon rendes volt, meg minden, hogy így ad neked esélyt, de nem kivételezik egy kicsit veled? – szegezte nekem direkt a kérdést a lány, mint tegnap már oly sokszor. Mia nem akart rosszindulatú lenni velem, hisz ismertem már annyira, és nem is bántásból tette fel a kérdést, hanem nagyon is jogosan. Nem csak én éreztem így ezek szerint, hogy az igazgató a kedvencének tart.

Kelly a szokásos módon nem tartotta ezt olyan furcsának, és gratulált nekem, amikor tegnap előadtam, hogy mi a helyzet. Azt mondta, hogy jól tettem, hogy elfogadtam, bár ebben még mindig nem voltam biztos. Ha híre megy a cirkuszban, hogy egy új csaj kapta a nyitószámot, már nem csak Mia fogja feltenni magában a kédést, hogy nem vagyok-e az igazgató kegyeltje.

A különszámom viszont azt jelentette, hogy nem edzhetek együtt Miával és Kellyvel, ami miatt külön fájt a szívem. Megszoktam a jó hangulatú gyakorlásokat, amikor szinte repült az idő, és fel sem tűnt, hogy mennyire fáradtak vagyunk. Az ember könnyen hozzászokott a nehéz edzéstervekhez és az egész napos megterheléshez, ha jó volt a társaság, és volt, ami elvonja a figyelmemet. De most az először, karrieremnek igencsak az elején arra kényszerültem, hogy erre az edzésidőszakra otthagyjam a jól megszokott kis csoportunkat, és legfeljebb a szünetekben találkozhatok majd velük.

Így hát el is köszöntem Miától, Kellytől és Tomtól a bemelegítés végén, és elhatároztam, hogy megkeresem Oguljakovot, vagy bárki mást, aki tudna nekem segíteni abban, hogy mihez is kezdjek most. Bíztam az edzőben, és reméltem, hogy most is hajlandó nekem segíteni, még azután is, hogy hivatalosan már nem kell hozzá járjak különórára.

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy hol találhatom meg, végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom a cirkuszteremben, hiszen eddig is ott gyakoroltam vele. Fogalmam sem volt, hogy Oguljakov mit csinálhat akkor, amikor nem éppen az én oktatásommal foglalatoskodott. Megfordult a fejemben, hogy nincs is itt, és talán hiába keresem, vagy ki se mozdul ilyenkor az irodájából, de úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Senki más nem jutott eszembe, akit ismernék, és akitől segítséget kérhetnék.

Elindultam a hátsó bejárat felől a cirkuszterem felé, de a múltkori esetből tanulva igyekeztem jó nagy zajt csapni magam körül, hogy az érkezésem még véletlenül se okozzon meglepetést. De hamar észrevettem, hogy felesleges az óvatosságom. A cirkusz épülete felé közeledve mind több és több technikusba, edzőbe, sőt néhány artistába is botlottam. Az öltözőknél már egész kis tömeg alakult ki, mindenki foglalatoskodott valamivel; egyesek kisebb csoportokba verődtek, mások az új számuk részleteit egyeztették, vagy új edzéstervet dolgoztak ki az elkövetkezendő időre. Fogalmam sem volt, hogy hogyan fogom így megtalálni Oguljakovot, vagy bárkit, aki segíteni tud nekem. Így egyedül, Mia és Kelly nélkül újra elveszettnek éreztem magam a cirkuszban.

Átverekedtem magamat a tömegen, benyitottam a faajtón, és megérkeztem abba az előtérbe, amely mögött a porond rejtőzött. Megpillantottam a technikusszoba átlátszó üvege mögött egy technikust, aki érkezésemre azonnal felkapta a fejét, és szemmel láthatóan bólintott, amikor azt kérdeztem tőle, hogy bemehetek-e. Ezek szerint semmi komolyabb próba nem folyt odabent, és reményeim szerint az edzőt is megtalálom.

Szinte elállt a szavam, amikor beléptem. A porond erősen meg volt világítva reflektorokkal, és egy vékonyka, nálam idősebb lány himbálózott egy hosszú, a mennyezetről lelógó, erős kötélre fűzött karikán. A háttérben andalító, lágy zene szólt, aminek az ütemére ingott a karika is az artistával együtt. Egészen elképesztő mutatványokat hajtott végre, hol fejjel lefelé lógott, hol hosszú lábát nyújtotta spárgába, és a nézőtéren ücsörgő pár fős nézőgárda lelkesen tapsolt a mutatványai láttán. Kínosan éreztem magamat, hogy csak így berontottam, és igyekeztem magam kicsire összehúzni, és még véletlenül sem zavarni, ahogyan végigosontam a színpadon. Közben lopva a lányra figyeltem, és elöntött egy pillanatra az irigység. Ő már bizonyára tapasztalt artista lehet, és csak leshetem, hogy mikor leszek olyan jó, mint ő.