Il Capitano /Befejezett/

36. fejezet

Sziasztok!

Ezzel a viszonylag rövidke résszel kívánok minden olvasómnak kellemes, bejgliben és ajándékokban gazdag karácsonyi ünnepeket! :))

Jó olvasást hozzá, és véleményeket mint mindig, most is szívesen fogadok! :)

Úgy éreztem, körülöttem vagy ezer fok uralkodik a zsúfolt öltözőben, miközben az utolsó tennivalókat végeztem a fellépés előtt. Szolidan kisminkeltem magam, hajamat gondosan kifésültem, ruhámat megigazgattam, majd miután mindezzel végeztem, még utoljára gyorsan átmozgattam magam. A bejárati ajtó felett lógó órára pillantottam. A második műsorszám hajlékony tornászlányai ezekben a pillanatokban hagyhatták el a színpadot, és a zsonglőrök vették át a helyüket. Jó negyed óra, és mi jövünk.

Furcsa módon egyáltalán nem izgultam, és leginkább a túláradó boldogsághoz tudnám hasonlítani mindazt, amit most éreztem. Hiszen Fellel szerepelhettem együtt, a szerelmemmel, és méghozzá egy olyan számban, amellyel biztosan el fogjuk kápráztatni a közönséget ma este. Végre beért a hosszú hónapok kemény munkája, végre értelmet nyert az a rengeteg edzés. Ma este megmutathatjuk mindenkinek, hogy mire is vagyunk képesek valójában.

Miután végeztem, nem volt kedvem a velem egy öltözőben levő kötéltáncos lányok üres fecsegését hallgatni, így inkább összepakoltam a cuccaimat, majd kiléptem a folyosóra. Odakint hatalmas volt a tömeg, mint ahogyan az az előadások alatt lenni szokott, így találomra elindultam az egyik irányba, átverekedve magam az embereken. Meg akartam találni Felt, és vele akartam lenni, ameddig mi következünk, de rájöttem, hogy fogalmam sem volt, hogy merre keressem. Habár ma eljött értem kocsival Prince's Bayre, és az előadás előtt még meghívott egy kávéra az egyik közeli kávézóba, azt elfelejtette mondani, hogy merre találom majd, miután végeztünk az átöltözéssel.

A kulisszák felé vettem az irányt, hátha már hamarabb végzett, és ott vár rám. Valósággal át kellett küzdenem magam az embereken, akik annak ellenére sem álltak félre, hogy próbáltam nekik jelezni, hogy hamarosan az én számom következik. De mindez most nem számított, csak az érdekelt, hogy vele legyek.

Már majdnem elértem a porond felé vezető ajtót, amikor kellemetlen bizsergést éreztem a tarkómon, mintha valaki figyelt volna. Megpördültem a tengelyem körül, és azonnal kiszúrtam a tömegből Kellyt, Tomot és népes csapatukat, amint leplezetlenül engem mustrálnak. Tekintetük csak úgy lángolt az irigységtől, és némelyikük tekintetében némi utálatot is véltem felfedezni. Hát persze, azt hitték, hogy majd hatalmas kínszenvedés lesz Féliciannal együtt dolgoznom, és minden áldott alkalommal hozzájuk fogok nyüszítve menekülni, amikor már nem bírom ki tovább a partneremmel. Ez az elején valóban így is volt, de azóta megváltoztak a dolgok, ezt pedig ők minden bizonnyal nem vették jó néven. Arra ők sem számítottak, hogy a főpróbán ilyen jól sikerült majd a műsorszámunk, és a vártnál nagyobb sikert aratunk vele. Gondolhattam volna, hogy előbb-utóbb ők is irigyek lesznek rám, akárcsak a társulat többi tagja. Hiszen rövid idő alatt sokkal messzebb jutottam, mint az Il Capitanóból bárki, és ez számukra sem maradt közömbös tény.

Azt hiszem, Felen kívül már lassacskán mindenkinek ellenszenves leszek.

Ez alkalommal azonban nem ijedtem meg az utálkozó tekintetektől. Büszkén kihúztam magam, hátat fordítottam nekik, majd átléptem az ajtón, egyenesen a kulisszák mögé. Most, hogy Fel mellettem van, többé nem számít, hogy mások mit gondolnak rólam. Amíg vele vagyok, és amíg szeret engem, nem érhet semmi rossz.

A szűk, lefüggönyözött helyiségben, ahonnan egyenesen a porondra lehetett eljutni, félhomály uralkodott, és kis időbe telt, mire a szemem hozzászokott a sötétséghez. Innen már kristálytisztán lehetett hallani a cirkuszteremből kiszűrődő vidám zenét, amely a zsonglőrök száma alatt szólt, és a közönség időnkénti meglepett felkiáltását, vagy éppen halk tapsát. Ezt hallva összerándult a gyomrom, és izgatottság kerített hatalmába, hiszen pár perc, és mi fogunk ott állni kint a színpadon. Körbenéztem, hogy Felt merre találom, és majdnem felkiáltottam csalódottságomban. A helyiségben csak pár technikus, valamint a porondmester tartózkodott, aki az egyes számokat felkonferálta. Amint meglátott engem, kimérten biccentett, egyik kezében mikrofont szorongatva, a másikkal díszes piros kabátjának rojtjait piszkálva. Innen nézve közel sem tűnt olyan barátságosnak és vidámnak, mint amilyennek odakint a porondon állva mutatta magát. Hangosan köszöntem neki, de miután nem viszonozta, gyorsan lekaptam róla a szemem, és a feketére mázolt falnak támaszkodtam. Hiába, a show kedvéért sok fajta álarcot magára ölt az ember.