golden rabbit ~ jikook | ✔

1. fejezet

- Remélem oka van annak, hogy kopogás nélkül jöttél be Woojin - tettem le a tollamat, amivel eddig játszadoztam.

- Bocsánat Jeongguk, hogy csak így rád törtem, de azonnal beszélnünk kell - hajolt meg, hogy valóban elnézését fejezze ki.

- Miről lenne szó? - kérdeztem tőle, majd az asztalom előtt lévő székre mutattam, hogy foglaljon helyet.

- Park Na Mun - említette a nevet, amitől azonnal ökölbe szorultak a kezeim.

- Mi van azzal a patkánnyal? - kérdeztem vissza, kicsit sem nyugodt hangsúllyal.

- Ismét sikkasztott és megint megúszta.

- Hogy csinálja? - kezdtem ismét csattogtatni a tollamat. - Most már komolyan úgy érzem, hogy meg kellene őt látogatnom. Túl rég óta nézzük el neki, hogy egy méretes fasz.

- Ahogy kérted Jeongguk, utána néztem a napi rutinjainak és szerintem a péntek esték a legtökéletesebb időpontok, ugyanis mindig egyedül van akkor - vette elő a fekete táskájából a fénymásolatokat, amik igazolták mondandóit.

- Szóval, akár ma is elmehetnénk hozzá? - pillantottam a velem szemben ülőre, aki magabiztosan bólintott egyet.

- Igen - válaszolta, majd a következő oldalra lapozott, ahol egy velem egy idős fiúról volt egy kép. - Ő itt Namun fia, Park Ji Min. Tőled két évvel fiatalabb és úgy néz ki, hogy belőle is az lesz, mint az apjából.

- Lehet őt is ki kellene nyírnom - vontam meg a vállaim, majd kezembe vettem a kis lapot, amin az említett képe volt és alaposan szemügyre vettem.

- Minden péntek este a haverjaival van, szóval nem lesz otthon, ha ma akarsz menni - figyelmeztetett.

- Túlságosan feltüzeltél Woojin, szóval mindenképp ma látogatom meg őket, ha otthon lesz a fia, ha nem - dőltem hátra a székemben, majd az órára pillantottam, ami este hetet mutatott.

- Akkor készítessem elő a szokásos ruhád? - kérdezte, majd visszapakolta a táskájába a papírkupacot.

- Igen - bólintottam. - Ügyelj, hogy most ne fehér nadrágot készítsenek ki, mert az elrontja a rosszfiús kinézetem.

- Igen is - hajolt meg, majd felállt a székről és már el is hagyta az irodámat.

Az asztalommal szemben lévő szekrényemhez léptem, majd elővettem a kedvenc whiskymet, hogy előre megünnepelhessem Namun és a fia, Jimin halálát. Vettem egy mély levegőt, majd úgy döntöttem, hogy veszek egy gyors zuhanyt, mielőtt magamra veszem az álruhámat, amiben senki sem tudhatta, hogy ki vagyok. Mivel Bong Rabbit a szervezet neve, ezért mindenkinek volt egy egyedi nyúl maszkja, ami eltakarta az arcunkat, nehogy valaki felismerjen minket. Könnyen meg lehetett mindenkit különböztetni a másiktól, hiszen mindegy egyes maszk máshogy nézett ki, ezért sosem voltak kavarodások, hogy ki-kicsoda.

Ahogy végeztem a rövid tusolással, már nyúltam is a ruháimért, hogy teljesen feketébe borítsam a testem. Egy egyszerű fekete nadrágot, egy fekete bakancsot, egy fekete pólót, rá pedig egy fekete kabátot vettem fel, két pisztolyt is eltettem a biztonság kedvéért, a fejemre felhúztam a maszkomat, kezeimre pedig fekete kesztyűt tettem, hogy ne hagyjak nyomot magam után.

- Szólj Junseonak és Jihoonak, hogy velem fognak jönni. Te leszel a főnök, amíg nem érek vissza, szóval ajánlom, hogy minden rendben menjen! - mondtam Woojinnek, aki bólintott egyet, majd a két férfi azonnal megjelent az ajtómban, már álarccal magukon.

- Ha bármi probléma van, azonnal hívj Jeongguk - mondta jobb kezem, mire bólintottam egyet.

- Nyugodj meg, minden a lehető legjobban fog végződni. Egy óra múlva pedig már a medence mellett fogunk iszogatni, hogy egy újabb seggarcot öltünk meg. - tettem kezemet a vállára.

- Rendben - válaszolta, majd félre állt az ajtóból, hogy végre elindulhassunk.

Akárhányszor saját magam megyek ki terepre, mindig megtelik a testem adrenalinnal és alig bírok magammal mit kezdeni. Kezeim automatikusan remegni kezdenek, olyan, mintha elvonási tüneteim lennének, de erről szó sincs, csupán izgulok. Mivel egészen fiatal korom óta voltam szemtanúja az apám általi gyilkosságoknak, így mondhatni nyugtató hatással volt rám, ha valakit megölhettem. Magamra szereltem a kábeleket és a kis dobozt, amivel Junseo és Jihoo minden mondatom hallani fogja, ha pedig valami probléma adódik, akkor azonnal a segítségemre fognak sietni. Szerencsére nagyon ritkán volt arra példa, hogy segítséget kértem, de akkor sem történt semmi baj a mi részünkről.

- Ha meglátjátok, hogy kijövök az ajtón, akkor azonnal indítod a motort és, ahogy beülök az autóba, már hajtasz is. A lényeg, hogy a lehető leggyorsabban elhúzzunk innen, mielőtt még valaki látott volna minket. Értve? - kérdeztem a két férfitől, akik bólintottak egyet. - Ha pedig elhallatszódik a nyúl szó, akkor azonnal bejöttök és megöltök mindenkit, aki rajtam kívül tartózkodik a házban. Nem érdekel, hogy fiú, lány, öreg, fiatal, tolószékes, vak.

- Rendben főnök - válaszolta Jihoo, én pedig bólintottam egyet, majd kezembe vettem a pisztolyom és kiszálltam a kocsiból.

Egy nem túl halk módot választottam arra, hogy bejussak a házba, ugyanis egy határozott mozdulattal berúgtam az ajtót, ami hangosan vágódott ki. Korom sötét volt az egész házban, én pedig az emelet felé vettem az irányt, hiszen Woojin feltérképezte nekem a házat nagyvonalakban és elmondta, hogy annak a faszfejnek az emeleten van a szobája. Ahogy felértem a lépcsőn, szembetaláltam magam Namunnal, aki kikerekedett szemekkel bámult engem.

- Befele - morogtam, majd a jobb oldalamon lévő ajtóra mutattam, hogy oda menjen. Remegő lábakkal tette, amit kértem, én pedig megnyaltam a számat, hiszen tetszett, hogy mennyire összeszarta magát.

- Maga még is ki a faszom? - kérdezte, én pedig mit sem törődve a kérdésével, kibiztosítottam a fegyverem és felé emeltem.

- Hogy én ki vagyok? - kérdeztem gúnyosan, majd tettem egy lépés felé, de ő hátrálni kezdett, egészen addig, amíg a falnak nem ütközött. - Inkább mondd meg, hogy te ki a faszom vagy!

- Park Na Mun - mondta, mire felnevettem.

- Tudom, hogy mi a neved féreg. - illettem egy szívből jövő becenévvel őt, majd a homlokához emeltem a fegyveremet. - Egy elkényeztetett, gazdag, ostoba, telhetetlen, ocsmány faszfej vagy, akit csak a rohadt pénze érdekel és nem képes a tisztességes életre, még úgy sem, hogy mindent a segge alá tesznek. - emeltem fel a hangom és egyre jobban nyomtam a pisztolyom a fejéhez.

Elmosolyodtam, amikor megláttam az első könnycseppet végigfolyni az arcán és büszke voltam magamra, hogy ennyivel meg tudtam őt siratni. Még nagyobb szánalmat éreztem iránta, hiszen látszott rajta, hogy ezek csak műkönnyek voltak. Azt hitte, hogy ennyivel majd megsajnálom őt és megkegyelmezek neki?

- Hidd el, jobb lesz a fiadnak ilyen gyökér nélkül, talán veled ellentétben valamire viszi majd az életben - hajoltam teljesen az arcába, mire ő az eddigieknél is jobban kezdett pánikolni.

- A fiamat hagyd ki ebből! Fedd fel a fejed, utána legyen nagy a szád nyúl. - szorította össze a fogait, mire ismét felnevettem.

- Itt én vagyok aki megmondja, hogy mit csináljon, szóval valami utolsó kívánság, mielőtt kiloccsantom az agyad? - igazítottam meg a kezemben lévő fegyvert, mire ismét remegni kezdett.

- Kérlek, ne öld meg! - hallottam meg egy ismeretlen hangot a hátam mögül, mire felvont szemöldökökkel fordultam hátra.

Ott állt előttem Park Ji Min, egy konyhakéssel a kezében, de amint felé fordultam eldobta az eszközt és a kezeit a feje fölé emelte, hogy megadta magát. Továbbra is Namun homlokánál tartottam a pisztolyt, de a remegő fiút figyeltem, aki időközben könyörögni kezdett, hogy ne öljem meg az apját.