golden rabbit ~ jikook | ✔

20. fejezet

- Tökéletes - mondtam, miután Jimin sorra lőtt a tábla közepére.

- El sem hiszem, hogy komolyan eltalálom - motyogta, majd átadta nekem a pisztolyt, hogy töltsem meg a tárat.

- Figyeld, hogy csinálom, aztán már nem is kellek ide - léptem oda hozzá, hogy ezt is megtanítsam neki.

- De kellesz - mondta. - Mármint, nem úgy.. vagyis, ahh mindegy. - vett egy mély levegőt, mire felnevettem.

- Értettem Jimin, nyugi - simítottam meg az alkarját, majd átadtam neki a fegyvert, hogy ismét lőjön. - Nem akarsz mozgó célpontra célozni? Így unalmas, hogy mindig eltalálod a tábla közepét.

- De! - vágta rá azonnal, szemei pedig csillogni kezdtek az izgalomtól.

Beindítottam a szerkezetet, ami szerintem három éve csak porosodik, meg is lepődtem, amikor elindult és semmi baja nem volt. A tábla mozogni kezdett, Jimin pedig már be is állt a helyére. Először mellé lőtt, de feljebb emelte a kezét, ezért a második alkalommal már sikeresen eltalálta a táblát. Lehet állítani a sebességet is, ezért úgy érzem, hogy a mai programunk meg is van.

Tíz körül felmentem az irodámba, mert jó pár köteg papír összegyűlt, de az elmúlt napokban nem igazán volt kedvem hivatalosan dolgokkal foglalkozni, viszont most már megbántam, hogy ilyen sokáig halasztgattam. Azt hittem sosem leszek kész, olyan volt, mintha egyáltalán nem fogynának a fehér lapok, de négy után pár perccel már tényleg nem tudtam tovább koncentrálni. Azt hittem, hogy Jimin időközben már megebédelt és talán a szobájában van, de amikor egyik helységben sem találtam, visszamentem az udvarra, ahol szerencsére már ott volt. Még mindig a mozgó célpontra lőtt, viszont állított a sebességen, hiszen már jóval gyorsabb volt, mint az egyes fokozat.

- Nem vagy még éhes? - kérdeztem tőle, miután pár percig tanulmányoztam őt.

Nagyon gyorsan fejlődik, egyáltalán nem számítottam rá, hogy egy hónap alatt ilyen profi szinten fog lőni. Már nem két kézzel, görcsösen tartotta a fegyvert, hanem egy kézzel, lazán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Már nem lepődött meg azon, ha pontosan célzott, amikor pedig nem találta el a közepét, egy halk káromkodás hagyta el a száját.

- Azt hiszem de - fordult velem szembe és átnyújtotta a fegyvert.

- Nem is mozdultál el innen azóta, mióta elmentem? - ráncoltam össze a szemöldökeimet, mire ő csak bólintott egyet.

- Kitartó vagy - mosolyodtam el. - De baromi jól lősz már, szóval ezentúl le nyírod ki azokat az embereimet, akik nyomorékok. - mosolyodtam rá, miután helyére tettem a pisztolyt.

- Mi? - torpant meg és hatalmasra tágult szemekkel bámult rám.

- Csak vicceltem - nevettem el magam látva a reakcióját. - Tudom, hogy nem lennél képes embert ölni. - léptem hozzá közelebb és jobb kezéért nyúltam.

A számhoz húztam és egy apró puszit nyomtam rá, közben Jiminnel tartva a szemkontaktust. Természetesen pír jelent meg az arcán, de nem lepődtem meg, hiszen minden apró gesztusommal ezt a reakciót váltom ki belőle. Derekánál fogva közelebb húztam magamhoz és egy puszit nyomtam a szájára. Elmosolyodott és lesütötte a szemeit, de nem igazán törődtem vele, hiszen újra megszüntettem a közöttünk lévő távolságot, most már egy szenvedélyes csókba hívva Jimint.

- Gyere, együnk valamit - nyúltam a kezéért és összekulcsolt ujjakkal indultunk meg az ebédlő felé.

[...]

- Mi van közted és Jimin között? - kérdezte Woojin, miután megkajáltunk és az említett a szobájába vonult.

- Semmi - vontam meg a vállaimat. - Egyelőre élvezem, hogy van valaki akinek bármit elmondhatok.

- Nem hajtottál még rá?

- Nem - hazudtam, hiszen úgy döntöttem, hogy most az egyszer nem számolok be neki minden apró részletről, ami velem történik.

- Mi van veled Jeongguk? Máskor egy hónap alatt három különböző emberrel ágyba bújtál. - nevetett fel, én pedig csak megrántottam a vállaimat.

- Jimin és az eddigi "ágyasaim" két külön világ - mutogattam idézőjeleket az ujjaimmal, hiszen nem tudtam, hogy hogyan is nevezzem azokat, akik csak egy dugásra kellettek.

- Apád ezen a kijelentésen jót nevetett volna.

- Kár, hogy meghalt - forgattam meg a szemeimet.

Tisztában voltam azzal, hogy Woojin most arra utalt, hogy apám mennyire nem lenne megelégedve a kapcsolataimmal. Ő mindig is egy érett nőt akart mellém, aki majd megszüli a Bong Rabbit utódját, csak azzal nem számolt, hogy az egy szem fia meleg lesz. A nővérem pedig már tizennyolc éves korában leszögezte, hogy kiszáll a családi vállalkozásból, szóval rá ne számítsunk. Így maradtam csak én, viszont, ha én meghalok, akkor fogalmam sincs, hogy ki lesz az utódom.

- Ne legyél szemtelen - sóhajtott fel Woojin, mire pimasz mosolyra húztam az ajkaimat.

- Sosem vagyok pimasz apa - ejtettem ki az utolsó szót artikulálva és a lehető legjobban szótagolva, viszont arra nem számítottam, hogy a velem szemben álló ökle az arcomon csattan.

- Hülye gyerek - forgatta meg a szemeit, majd kisétált az ebédlőből, egyedül hagyva a berepedt számmal és a sajogó állkapcsommal.

Nem tehetek róla, de egy apró kacagás hagyta el a számat, miután a vérző ajkaimhoz nyúltam. Egyáltalán nem bántam, hogy apának szólítottam Woojint, talán ez volt az első alkalom, hogy nem véletlen csúszott ki a számon, hanem önszántamból. Jimin szobája felé vettem az irányt, szerencsémre pont most akart velem mindenki beszélni, ezért a két perces útból lett több mint fél óra. Sóhajtottam egy hatalmasat, amikor végre Jimin ajtaját kopogtattam és elmosolyodtam, ahogy megpillantottam az említettet.

- Mi történt a száddal? - kérdezte azonnal, majd a csuklómnál fogva behúzott az ajtón.

- Csak kaptam egy öklöst - vontam meg a vállaimat.

- Jungkook vérzik a szád és egy hatalmas lila folt van az arcodon - lépett közelebb hozzám és teljesen beparázott, pedig semmi komolyról nem volt szó. - Verekedtél?

- Csak apának szólítottam Woojint, ez miatt kicsit bekattant és behúzott egyet, de nem komoly - vontam meg a vállaimat.

- Lefertőtleníthetem a sebed? - nézett rám beharapott ajkakkal.

- Le - bólintottam egyet, hiszen nem árt, hogy tudjon sebet ellátni.

Biccentettem neki, hogy menjünk az irodámba, hiszen ott tároltam az elsősegélydobozt. Nekitámaszkodtam az asztalom szélének és némán vártam, amíg Jimin tanulmányozta a dobozt.

- Várj, mielőtt még lefertőtleníted a szám, szeretnék egy csókot - rugaszkodtam el az asztaltól, és mögé sétáltam, majd behunyt szemekkel kezdtem csücsöríteni.

Megragadta az állam és egy apró csókot nyomott a számra, ügyelve a felszakított részre. Kezébe vette a fertőtlenítőt és pár vattát, majd jelezte, hogy menjek vissza az asztalomhoz és már hozzá is látott a nem éppen nehéz művelethez. Alig bírtam visszatartani a mosolyomat, ahogy megpillantottam Jimin nyelve hegyét, amit az erős koncentráció miatt dugott ki a száján.

- Ne mosolyogj! - szólt rám komoran, de az apró mosoly még így is ott bujkált a szája két sarkában.

- Oké főnök! - vigyorogtam, mire nevetve megcsapta a combom.

- Na, koncentrálnom kell - nyomta meg a kelleténél erősebben a fülpiszkát, így felszisszentem a hirtelen ért kellemetlen érzéstől. - Mondtam, hogy hagyj koncentrálni. - rázta meg a fejét, de nem bírta sokáig nevetés nélkül.