golden rabbit ~ jikook | ✔

9. fejezet

- Egyéb kívánság? - biztosítottam ki a fegyveremet, majd Lee Jin Suk homlokához emeltem azt.

- Rohadj meg Jeongguk - morogta, én pedig egy mosoly kíséretében húztam meg a ravaszt.

Teste azonnal elernyedt, fejéből ömleni kezdett a vér, de kicsit sem érdekelt. Megérdemelte a halált, szóval egyáltalán nem éreztem bűntudatod, ahogy eddig egyetlen alkalommal sem, amikor ölnöm kellett. Bólintottam egyet, hogy jelezzek a maszkos embereimnek, majd a lehető leggyorsabban kellett távoznunk onnan, hiszen fent állt annak a veszélye, hogy bármelyik pillanatban lebukhatunk. Elégedetten pillantottam végig a hosszú folyosón, ahol több mint három tucat ember feküdt mozdulatlanul a nagyobbnál nagyobb vértócsákban.

- Ma este ünnepelünk! - mondtam, miután épségben beszálltunk a furgonba és a házam felé vettük az irányt.

Mindenki örömmel fogadta a hírt, én pedig elégedetten döntöttem hátra a fejemet az ülésre, hiszen sikerült. Sikerült kiirtanunk egy egész maffiát, amire eddig még egyszer sem volt példa. Persze jó párszor nyírtunk már ki tíznél több embert, de azért ez más volt. Itt fegyveres emberek ellen voltunk és az, hogy egy emberem sem sérült meg, még csak a hajuk szála sem görbült, azt jelentette, hogy jól csinálom, amit csinálok. Talán megérte ez az öt év és az, hogy kemény voltam mindenkihez, na meg szigorú.

**

- Gratulálok Jeongguk! - mosolyodott el Woojin, amint visszaértünk a házamba.

- Köszönöm - mosolyodtam el, majd egy szoros ölelésbe vontam. - Most annyira büszke vagyok. - motyogtam, mire felnevetett.

- Büszke is lehetsz, hiszen a te érdemed ez az egész - veregette meg a hátamat, majd eltolt magától.

- Igyunk valamit - sétáltam az asztalomhoz, majd elővettem a kedvenc italomat és már töltöttem is két pohárba belőle.

- Igyunk a Bong Rabbit sikereire - emelte magasra a kezét Woojin, mire elmosolyodtam és én is így tettem.

- Igyunk a Bong Rabbitre - biccentettem egyet, majd lehúztam a whiskyt.

- Elég sok időm volt ma, szóval beszéltem Jiminnel - mondta, mire azonnal rápillantottam.

- És?

- És még mindig az apját akarja - vonta meg a vállait.

- De miért? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Nem tudom, azt nem mondta.

- Hol van most? - sóhajtottam egyet és felkeltem a székemből.

- A lőtéren - mondta, mire szemeim azonnal kétszeresükre nőttek.

- És te nem vagy ott vele? - kérdeztem tőle.

- Mint látod Jeongguk.

- Akkor ki van vele? - pillantottam rá idegesen, hiszen nem akartam felfogni, hogy komolyan egyedül hagyta, az éppen szökni akaró Jimint.

- Azt hiszem egyedül van.

- Te gyökér, még a végén kinyírja saját magát - csaptam homlokon magam és azonnal a lőtér felé vettem az irányt, a lehető legrosszabbra felkészülve.

Azt hiszem kicsit megkönnyebbültem, amikor megpillantottam Jimint, aki élt és virult és éppen az előtte lévő táblára összpontosított. Láttam, hogy vesz egy mély levegőt, majd meghúzza a ravaszt, meglepetésemre telibe találta a közepét. Ő is meglepődött, hiszen vagy ötször ellenőrizte, hogy biztosan jól látta-e találatának pontosságát.