golden rabbit ~ jikook | ✔

47. fejezet

- Nem is tudom, hogy mit kellene most mondanom. Kicsúszott minden a kezeim közül és titeket is belekevertelek ebbe az egészbe. Rosszul érzem magam és talán igaza volt apámnak, miszerint nem vagyok jó főnök. - pillantottam körbe az embereimen, akik minden figyelmüket nekem szentelték.

- Ez nem igaz! - szólalt meg Taehyung, mire magamra erőltettem egy apró mosolyt.

- Pont te szenvedted el az egyik legsúlyosabb sérülést.

- Jimin megmentett, szóval nem volt az olyan súlyos! Jungkook szerintem remek főnök vagy. Nem tudtad, hogy ez az egész csak egy csapda, szóval ez egyáltalán nem a te hibád. - mondta magabiztosan, végig a szemeimbe nézve.

- Most mit kellene tennünk? - kérdezte Yejun.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Nem bujkálhatunk itt életünk végéig, de tudom, hogy rendesen felbasztuk apámat, főleg, hogy Bora is meghalt. Nyilván arra vár, hogy visszamenjünk a házamhoz vagy esetleg a búvóhelyre, amit Woojin mutatott.

- Mi lenne, ha meglepnénk őket? Szerintem képesek lennénk legyűrni őket. - kérdezte Taehyung, mire többen is meglepődtek.

- Szerinted ilyen erősek lennénk? - ráncoltam össze a szemöldökeimet, mire bólintott egyet.

- Hát, miután kiszálltunk a liftből, akkor is túlerőben voltak ellenünk, még is győztünk.

- Erre majd visszatérünk! Most pihenjen le mindenki, mert hosszú napokat hagytunk magunk után. Jaemin elszaladt boltba, szóval miután felkeltetek már kaja is lesz. - csaptam össze tenyereimet, mire mindenki bólintott. - És még valami. - torpantam meg, mielőtt még elhagytam volna a nappalit. - Köszönöm, hogy ezek után is kiálltok mellettem és a Bong Rabbit mellett.

- A család az első, igaz? - kérdezte Taehyung, mire a körülötte állok egyetértésüket mutatták.

Szívem szerint odamentem volna mindenkihez egyesével és addig ölelgettem volna őket, amíg levegőt kapnak. Jól esett, hogy ezek után még mindig támogatnak. Mivel érdemeltem ki? Pedig elvileg mindenkit apám szervezett be nekem.

- Pontosan - villantottam ki a fogaimat, majd az emelet felé vettem az irányt, hogy rápillantsak Jiminre.

Mint kiderült, három napot voltunk apámnál, ami nekem többnek tűnt, mint egy hét. Borzasztó volt, ami ott történt, de ami a legborzasztóbb, hogy Jimin szenvedett a legtöbbet, elvégre apa célja az volt, hogy kiábrándítsa belőlem és megutáljon. Megtudta, hogy megöltem az apját, több mint fél éve, szerintem ez érintette meg a legjobban. Annyira szerettem volna, hogy végre felébredjen, de féltem is, hogy mi van, ha közli, hogy neki ebből az egészből elege van és el akar menni, végleg? De nem mehet el, sajnos semmiféleképpen nem mehet el, mert maffiából nem lehet kilépni. Nem hagyhatja itt a Bong Rabbitet, még ha szeretné is.

Meglepetésemre Jimin szemei nyitva voltak, amikor bementem a szobába, ahova vittem őt. Megtorpantam, ahogy rám emelte a tekintetét, de semmit sem lehetett kiolvasni belőle. Komoly arccal meredt rám úgy, mintha egy idegen lennék számára. Nyeltem egyet és most először éreztem magam vele kapcsolatban alsóbb rendűnek.

- Hogy vagy? - kérdeztem tőle a lehető leghalkabban.

Jézusom mi ütött belém? Megszólalni sem merek Jimin mellett? Mint valami tizenéves tini. Nyeltem ismét egyet, majd Jiminre pillantottam, aki éppen a szerencsétlenkedésemet bámulta.

- Fáj mindenem - szólalt meg rekedtes hangon egy apró nyögés kíséretében.

- Nem is tudom, hogy mit mondhatnék Jimin - hajtottam le a fejem. - Nagyon sajnálom. Mindent sajnálok, amit elbasztam. Igazából mindent elbasztam, szóval mindent sajnálok. - kezdtem össze-vissza beszélni, de nem is ismertem magamra.

- Taehyung hogy van? - hagyta figyelmen kívül a bocsánat kérésem, ami nem esett a legjobban.

- Jól. Minden rendben van vele.

- Remek - motyogta, majd vett egy mély levegőt és behunyta szemeit. - A bordáim nagyon fájnak.

- Az orvos azt mondta, hogy szerencsére egyetlen bordád sem tört el, de a biztonság kedvéért bekötötte és valami gyógycuccot is kent rád, hogy kevésbé fájjon - mondtam, mire bólintott egyet.

Csend telepedett a szobára, én pedig nem tudtam, hogy merjem-e felhozni Namunt témaként vagy hagyjam, hogy ő tegye meg? Esetleg kezdjek a saját apámról beszélni? Vagy még is mi a halált kellene csináljak? Nem is tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amíg mindketten némán ültünk, de végül ő törte meg a csendet.

- Kaphatok valamit enni és vizet?

- Jaemin nem rég ment el boltba, szóval hamarosan lesz kaja, de vizet mindjárt - keltem fel a földről és a konyhába siettem, hogy vihessen neki italt.

- Köszönöm - vette ki azonnal a kezemből és olyan gyorsasággal húzta le az egésszel, hogy azt hittem megfullad.

- Kérsz még? - kérdeztem, mire bólintott egyet.

- Egy pillanat - siettem ki ismét a szobából és kicsit sem érdekelt, ha még ötvenszer meg kell tennem ugyan ezt az útvonalat.

- Ennyi elég lesz - nyújtotta felém a már sokadjára üres poharát.

- Remélem hamarosan megjön a kaja, mert már én is ennék - dörzsöltem össze a tenyereimet és tettem egy lépést felé, de inkább meggondoltam magam és állva maradtam.

- Leülhetsz - mondta Jimin, mintha csak látta volna rajtam, hogy nem akarok tolakodó lenni.

Bólintottam egyet és felmásztam mellé a hatalmas franciaágyra, aminek a közepén feküdt. Az arcára pillantottam és muszáj volt azonnal elkapjam onnan a tekintetem, hiszen miattam néz ki így az arca. Nem tehetek róla, de egy kósza könnycsepp csak végiggurult az arcomon és a világosbarna lepedőn landolt, sötétebb színt hagyva maga után.

- Én el akartam mondani neked Jimin, hogy ... hogy Namun már nem él, csak féltem. - kezdtem neki végre a témának, ami egész idáig zavart. - Csak féltem. Nagyon féltem, hogy megutálsz, ha megtudod, esetleg el akarsz majd hagyni. Kerestem a megfelelő időpontot, amikor elmondhattam volna neked, de megelőztek. Ilyen rosszul még soha sem éreztem magam Jimin. - halkultam el teljesen mondandóm végére és észre sem vettem, hogy könnyeim patakokban folyni kezdtek.

- Nem haragszom rád Jungkook - szólalt meg pár másodperc múlva Jimin és a kezemért nyúlt. - Ez a munkád. - suttogta, én pedig azonnal rá pillantottam.

- Komolyan? - kérdeztem tőle, mire bólintott egy aprót és végigsimított az arcom jobb oldalán, majd eltüntette a kitörni készülő könnyeimet.

- Nem érdemellek meg.

- Ilyet ne mondj Jungkook. Kicsit elbaszott minden, de én itt vagyok neked és szeretlek. Neked is ugyan úgy szar lehet, mint nekem. Tudod annyit agyaltam ezen az egészen és, ha előbb elmondod nekem, hogy megölted apát, akkor valószínűleg tényleg ott hagytalak volna. De most már nem tenném, semmiért sem. - próbált elmosolyodni, de arca grimaszba változott a fájdalmai miatt.

- Nem próbálsz meg egy kicsit aludni? Hátha addigra megérkezik a kaja. - kérdeztem tőle.

- Ide fekszel mellém? - pillantott rám csillogó szemekkel, amiknek még akkor sem tudtam volna ellen állni, ha valóban szerettem volna.

- Nem szeretném, ha fájna valahol - csúsztam közelebb hozzá és végigsimítottam a felkarján, hiszen szinte mindenhol sebei voltak.

- Így tökéletes - hajtotta rá fejét a mellkasomra és egy kicsit felém fordult, bár látszott, hogy nagyon fáj neki. - Apud, hogy élte túl? - kérdezte tőlem, mire sóhajtottam.

- Meg sem halt. Az egész csak egy kibaszott próbatétel volt.

- Ohh - motyogta, majd szorosan átölelte a derekamat. - Sajnálom Jungkook. Woojin pedig egy fasz, hogy átvágott.

- Tudom, hogy az - nyomtam egy apró puszit a feje búbjára.