golden rabbit ~ jikook | ✔

73. fejezet

- Tessék? - ráncoltam össze a szemöldökeimet egy héttel később, amikor apám közölte velem, hogy szerinte Bora jobb maffia vezér lenne, mint én.

- Hamarosan ki is jöhet a kórházból, szóval minden visszaáll majd az eredeti helyére, viszont szeretnék veled beszélni egy fontos dologról. - kezdett bele mondandójába, én pedig jobbnak láttam, ha leülök.

- Igen? - sóhajtottam fel és karba tettem kezeimet.

- Bora idősebb, mint te fiam. Ha tetszik a tény, ha nem, de sokkal megfontoltabb döntéseket hoz, mint te. 

- El akarod tőlem venni a Bong Rabbitet? - ráncoltam össze a szemöldökeimet, de ő mit sem törődve kérdésemmel, folytatta a monológját.

- Van már férj jelöltje is, szóval az utóddal sem lenne gond, viszont itt vagy te. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, tisztellek és egyáltalán nem tartalak alkalmatlannak a feladathoz.

- Csak? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Csak te egy fiúval vagy együtt és most rózsaszín felhők között élsz, így nem látom esélyét annak, hogy egy nőt keress magad mellé, aki majd gyereket tud szülni neked és a maffiának. - hozta fel ismét Jimint.

Szinte éreztem, hogy már megint erre fog terelődni a dolog, de egy kicsit még is szarul esett, hogy a saját apám nem tud úgy elfogadni, ahogy vagyok és ezért el akarja tőlem venni a maffiámat, amit öt éve vezetek. Nem szóltam semmit, csupán alsó ajkamat harapdálva figyeltem hol őt, hol pedig Woojint, aki csak csendben hallgatta a közöttünk folyó beszélgetést.

- Komolyan? Már megint itt tartunk? - túrtam idegesen a hajamba. - Szeretem Jimint és mondtam, hogy simán meg lehetne oldani az örököst. Attól, hogy nem Bora a Bong Rabbit főnöke, még örökölheti az ő fia ezt az egészt szart. Miért kell annyira egy ő mellém? - emeltem fel hangom, hiszen kezdtem egyre idegesebb lenni.

- Igaza van - szólalt meg végül Woojin és kicsit meg is lepődtem, hogy mellettem állt ki, nem pedig apám hülye mániája mellé állt, mi szerint muszáj egy nő nekem.

- Aztán majd, ha meghívnak valami nagyobb rendezvényre, majd beállítok Jungkookkal és Jiminnel, akik majd kézen fogva sétálnak mellettem, igaz? Vagy az esküvő? Mindenki arról fog beszélni, hogy a fiam egy buzi. Nekem erre nincs szükségem.

- Ha zavar, hogy a fiad buzi - idéztem, amit az előbb mondott -, akkor nem kell velem mutatkoznod sehol - vontam meg vállaimat és ez látszólag nem tetszett neki.

- Ne legyél szemtelen vagy megbánod Jeongguk - mutatta fel a mutató ujját, én pedig csak szemeimet forgatva tettem ismét karba kezeimet.

[...]

- Minden rendben? - ráncolta össze szemöldökeit Taehyung, amint bevágódtam a konyhába.

Hajnali három lehetett, én pedig csak akkor estem haza, hiszen egészen addig apámnál voltam és veszekedtem vele, mert egy önző fasz és kicsit sem próbálja az én szememmel nézni a dolgokat. Most az egyszer örültem, hogy Woojin is ott volt, hiszen mellettem állt ki, szinte mindenben igazat adott nekem és kiderült, hogy még sem annyira apám seggnyalója, mint gondoltam. Nincs az a pénz, amiért eldobnám magamtól Jimint főleg most, hogy nincs minden rendben közöttünk. Hiába mondtam apámnak bármit, olyan volt, mintha egyik fülén be, a másikon pedig ki menne minden szavam. Végül abban egyeztünk meg, hogy adok neki lehetőséget arra, hogy kicsit jobban megismerje Jimint és talán úgy már nem fogja minden erejével támadni a kapcsolatunkat.

Csak akkor tűnt fel, hogy Taehyung nincs egyedül, amikor a hűtőhöz léptem, hogy kivegyek egy pudingot és az éjszaka közepén enni kezdjek. Jimin ott állt az alkalmazottam mellett és teljesen meg volt szeppenve, gondolom nem számított arra, hogy ilyenkor a konyhába fogok jönni. Rajta volt a karkötő, amit neki vettem és bármennyire is örültem neki, most nem tudtam azzal foglalkozni.

- Nem, nincsen semmi rendben - rogytam le az egyik székre és falni kezdtem a kiválasztott csokipudingot.

- Mert? Mi történt? - ráncolta össze szemöldökeit Taehyung.

- Ez hosszú és nem szeretnék róla beszélni, mert a vérnyomásom már így is az egekben van. Csak szeretnék venni egy forró fürdőt és szarni ebbe az egész átkozott maffiába, mert már mindennél jobban elegem van belőle. - szorítottam össze idegesen a kezem, viszont teljesen kiment a fejemből, hogy éppen egy pudingot ettem, szóval sikeresen mindent összecsokiztam.

Sóhajtottam egyet és kínomban már nem tudtam mást csinálni, csak nevetni. Nevetni azon, hogy mennyire elbaszott életem van és azon is, hogy mennyire gyenge maffia főnök vagyok. Rendesen el is fáradtam a mai napon, plusz szét is vagyok esve, de szerintem ez látszik is rajtam. Jimin szó nélkül jött oda hozzám és kezdte feltakarítani a sikeresen kiöntött pudingot. Meg akartam neki köszönni, de még ahhoz sem volt erőm, ezért csak szótlanul bámultam, ahogy takarít. Az arcát figyeltem, viszont semmit sem tudtam leolvasni róla. Komor arccal törölte fel az utolsó foltokat is, majd kezébe vette a teljesen összenyomott dobozt és a kukába hajította, utána pedig megmosta a kezeit.

- Biztos nem szeretnél róla beszélni? - kérdezte Taehyung, mire csak megráztam a fejem.

- Inkább megyek aludni - keltem fel, majd idegesen a hajamba túrva indultam meg a szobám felé.

Azt hiszem most lett volna szükségem Jiminre a lehető legjobban. Csak el szerettem volna neki mondani mindent és a tanácsát kérni, még ha nem is nagyon tudna mit mondani nekem. Tudom, hogy őt valóban érdekelte, hogy mi van velem, de sikeresen ellöktem magamtól és hiába vannak körülöttem emberek, most még is egyedül érzem magam. Csak magamhoz szerettem volna ölelni, hiszen mindig is nyugtató hatással voltak rám az apró gesztusai. Rohadtul hiányzott már és magam sem tudom, hogy meddig leszek még képes elviselni a hiányát.

Már kezembe vettem a pizsama pólómat és az alsómat, hogy a fürdőbe mehessek, de pont ekkor kopogtak az ajtómon. Összeráncolt szemöldökökkel sétáltam az ajtómhoz és agyaltam azon, hogy még is ki a halál akar hajnali fél négykor bejönni ide, sőt ki merne egyáltalán bejönni ide? Szemeim hatalmasra tágultak, amikor megpillantottam Jimint. Hirtelen nem is tudtam mit reagálni, csak bámultam őt és próbáltam felfogni, hogy valóban ott van előttem.

- Bemehetek? - kérdezte, mire bólintottam egyet és elálltam az ajtóból, hogy bejöhessen a szobámba.

Rendesen meglepődtem, hogy önszántából jött ide és nem igazán értettem, hogy mi is a szándéka vele. Olyan, mintha megérezte volna, hogy mennyire szükségem van rá és ezért van most itt. Leült az ágyam szélére, miután bezártam az ajtómat, én is oda sétáltam, de nem ültem le mellé, hanem idegesen dülöngéltem egyik lábamról a másikra.

- Mi történt ma? - pillantott fel rám, én pedig ettől az egy kérdésétől képes lettem volna elbőgni magam, mert ezek szerint érdekli, hogy mi van velem.

Talán még nincs minden veszve, talán még meg lehet menteni ezt az egész elcseszett helyzetet és talán Jimin meg tud nekem bocsájtani.