golden rabbit ~ jikook | ✔

12. fejezet

- Utoljára kérdezem, hogy ki volt az a gyökér, aki maszk nélkül ment gyilkolni! - emeltem fel a hangom és kezdtem tényleg ideges lenni, hiszen mindenki csak kussban ült és bámult engem.

Vettem egy mély levegőt és azt hiszem ellepte az agyamat a fekete köd, mert a fegyveremért nyúltam. Jimin, Woojin mögött állt és látszólag félt, de fölöslegesen, hiszen őt úgysem bántanám. Kibiztosítottam a fegyvert és a dolgozóim irányába fordítottam. Nem terveztem senkit sem megölni, csupán rájuk szerettem volna ijeszteni, hogy végre beszéljen a bűnös.

- Még mindig nem szeretne senki semmit mondani? - ráncoltam össze a szemöldökömet és közelebb léptem hozzájuk. - Nem szeretnék egy ártatlant sem lelőni, de ha ti ennyire ragaszkodtok hozzá. - vontam meg a vállaimat, majd az első sorhoz léptem.

Nem mindig jó első sorban ülni, ezt most sajnos Jinyoungnak is meg kellett tapasztalnia, hiszen ő volt legközelebb hozzám, így az ő homlokához nyomtam a fegyverem. Körbe vezettem a tekintetem az előttem ülőkön, de megakadt a szemem Jihoonon, aki nagyon lapított a leghátsó sorban. Összeráncoltam a szemöldökeimet és elemeltem a pisztolyt szerencsétlen Jinyoung fejétől, majd egyenesen Jihoon felé emeltem.

- Igen? Hallgatlak. - mondtam egyenesen a szemeibe nézve, mire vett egy mély levegőt.

- Én mentem maszk nélkül a tegnapi küldetésemre - szólalt végül meg és szégyenében még a fejét is lehajtotta.

- Miért? - kérdeztem tőle.

- Nem volt konkrét ok, hogy miért. Csak elfelejtettem, de nem fog többet előfordulni! - pillantott ismét rám, mire elmosolyodtam.

- Abban biztos vagyok - nyaltam meg az alsó ajkam, majd szó nélkül húztam meg a pisztolyom ravaszát.

A mellkasát találtam el, ezért még egyet rálőttem, ami sikeresen a szívét találta el, így már nem is szenvedett tovább, hanem teste elernyedt és a padra dőlt.

- Mindenki mehet a dolgára - fordítottam hátat a megszeppent népnek és jeleztem Woojinnek, hogy hívjon valakit, aki eltűntetni ennek a gyökérnek a testét, majd egyenesen az irodám felé vettem az irányt.

- Jungkook - hallottam meg a nevemet, de figyelmen kívül hagytam, hiszen nem igazán volt most kedvem senkihez. - Jungkook várj meg! - éreztem meg egy kezet a csuklómon, ezért hátra pillantottam, de meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy Jimin áll majd ott.

- Mi van? - kérdeztem nem túl kedvesen tőle és újra elindultam az irodám felé.

- Miért lőtted le? - torpant meg az ajtóban, mire én csak megvontam a vállaimat és bementem a terembe.

- Utálom, ha hibáznak, ő még is figyelmetlen volt, szóval rohadtul megérdemelte.

- Bemehetek? - pillantott rám.

Amíg én a whiskys üvegemért mentem, addig ő szótlanul állt a küszöb mögött. Bólintottam egyet, hiszen az irodám nem tiltott hely, ha beengedem, akkor simán bejöhet. Helyet foglalt a kanapén, majd szája szélét kezdte rágcsálni. Valamin nagyon gondolkodhatott, de nem szólt egy szót sem, én meg úgy voltam vele, hogy ha akar valamit, akkor majd mondja.

- Életedben hány embert öltél már meg? - kérdezte végül, mire felnevettem.

- Nem számoltam.

- Nagyjából? - vett egy mély levegőt.

- Háromezer fölött lehet - mondtam neki, mire látszott, hogy mennyire meglepődött. - Miért lepődsz meg ezen ennyire? Az az életem, hogy embereket ölök.

- Kevesebbre számítottam - sütötte le szemeimet, mire elmosolyodtam.

- Gondolom most félsz tőlem - húztam le a kiöntött italom, majd felálltam a székemről.

Nem válaszolt semmit, de nem is kellett semmit mondania, mert tisztában voltam azzal, hogy mi lett volna a válasza. Leültem mellé a kanapéra, szándékosan olyan közel, amilyen közel csak tudtam, majd jobb kezemet a térdére csúsztattam és gyengéden megszorítottam azt.

- Téged nem bántalak Jimin - suttogtam, mire az említett vett egy mély levegőt.

- O..oké - suttogta ő is, időközben a térdén lévő kezemre pillantott.

- Tudsz verekedni? - kérdeztem tőle, mire összeráncolta a szemöldökeit és tekintetét az arcomra vezette.

- Nem.

- Akkor meg kell, hogy tanítsalak - mosolyodtam el, majd megpaskoltam a combját és felkeltem a kanapéról. - Hozok kényelmesebb cuccot, te is öltözz át, mert zakóban és farmerben nem annyira kényelmes verekedni.

Bólintott egyet, majd szó nélkül sietett ki az irodámból, én pedig átballagtam a szobámba, hogy egy egyszerű, kényelmes szabadidőnadrágot és pólót vehessek magamra. Ittam egy korty vizet, majd Jimin szobája felé vettem az irányt. Mivel kellemes idő volt kint, így arra gondoltam, hogy a friss levegőn jobb lenne tanítani, mint a négy fal között. Kopogás nélkül mentem be a szobába, de Jiminen még nem volt póló, így sikeresen megcsodálhattam a felsőtestét. Egy hatalmas vágás volt a háta közepén, tekintetem azonnal megakadt rajta, de ezután megfordult, így már szemben állt nekem. Arca azonnal elvörösödött, ahogy realizálta, hogy itt vagyok és már takarta is el magát fölöslegesen, mert már úgy is volt elég időm végigtanulmányozni. Nem volt kigyúrt, de azért néhol látszottak az izmai és hasán is látszottak az apró kockák, amikkel ha törődne, akkor szerintem izmosabb is lehetne, mint én. Meg akartam kérdezni, hogy mik ezek a sebek a testén, de volt egy tippem, hogy az anyjától származnak. Említette, hogy volt pár alkalom, amikor rátámadt, talán akkor szerezhette a maradandó sérüléseket. Nem akartam a múltjáról beszélni, hiszen akkor megint elhidegül tőlem és minden áron haza akar majd menni, amit nem akarok.

- Mehetünk? - kérdeztem végül, amikor már Jimin is teljesen átöltözött. - Arra gondoltam, hogy a hátsó udvaron leszünk. Van egy hatalmas cseresznyefa, szóval még árnyékunk is lesz, ha nagyon égetni fog a Nap. Plusz ott úgy sem zavar minket senki és megmutathatod, hogy mit tudsz. - mosolyodtam el, majd biccentettem egyet neki, hogy jöjjön.

Némán követett engem, egészen a hátsó udvarig, ahol még egyszer sem járt. Igazából sokszor van, hogy leülök a fa alá, amit még apával ültettünk, amikor öt éves lettem. Sok jó emlék köt ehhez a fához, amiket sosem fogok elfelejteni és szerintem ez az egyetlen hely, amiről nem rossz dolgok jutnak eszembe és nem kerülget a sírás, ha itt vagyok. Ez a kedvenc helyem a házban. Lepakoltam a két üveg vizet a fa árnyékába és kiropogtattam az izmaimat, hiszen ma nem nagyon mozogtam. Rövid bemelegítés után már készen is álltam Jimin tanítására, hiszen komolyan szerettem volna, ha ő is közénk tartozna. Szerintem nagyon tehetséges, amikor törődnek vele, akkor pedig elképesztően perfekt.

- Na, mutasd Jimin, mit tudsz - mosolyodtam el, majd szembe álltam vele, de ő teljesen ledermedt.

- Én... én nem tudok... szóval nem verekedtem még - dadogta vöröslő fejjel, mire elmosolyodtam.

- Itt az alkalom, hogy megalázz - kacsintottam egyet, mire a velem szembe álló elmosolyodott. - Hogyan támadnál meg, ha elindulnék feléd? - kérdeztem tőle és tettem is, amit mondtam.

Nem ütött meg, hanem kinyújtotta a két kezét és a mellkasomnak nyomta azokat. Felnevettem, hiszen nem igazán ért el velük semmit, mert jóval erősebb voltam, mint ő, szóval ha akartam volna, akkor simán arrébb tolom őt. A két kezéért nyúltam és a mellkasa elé emeltem őket, hogy megmutassam az alap kéztartást, ha verekedésre kerülne a szó.

- Mindig így kell tartanod a kezeidet, ha verekedsz. Ezzel egyrészt védekezel, másrészt pedig gyorsabban tudsz ütni, mintha a tested mellett lógnának a kezeid. - mondtam neki, mire bólintott egyet, hogy megértette az előbb mondottakat.