golden rabbit ~ jikook | ✔

28. fejezet

- Látod, ha engem viszel magaddal, akkor ez nem történik meg - idegeskedett Woojin, miután sikeresen kiszedte az orvos a golyót a vállamból és be is kötötte azt.

- Mostantól jobban kell vigyáznunk - mondtam, mit sem törődve az előbb mondottakkal. - Minseok rájött, hogy én vagyok a Golden Rabbit és nem úgy ismerem, mint aki le fog állni.

- Csodálkozom, hogy csak ennyi idő kellett neki, hogy összerakja a képet - horkantott fel Woojin, majd az asztalomhoz lépett és öntött ki két pohárba whiskyt.

- Ugye nem lesz semmi baj? - szólalt meg Taehyung, aki eddig némán állt az ajtó mellett.

- Nem. Köszönöm, hogy nem hagytál cserben. - mosolyodtam el, mire bólintott egyet.

- Ez a feladatom - hajolt meg, majd kisétált az irodámból.

- Jimin tudja, hogy meglőttek? - kérdezte Woojin pár perc csend után.

- Még nem, de mindjárt úgy is megyek hozzá.

- Megint nála alszol? - ráncolta össze a szemöldökeimet.

- Mindig nála alszok - vettem kezembe a poharat, majd összekoccintottam a mellettem ülő poharával és lehúztam az alkoholt.

- Te tudod - vonta meg vállait és ő is legurította a pohara tartalmát.

- Elárulod, hogy miért voltál velem fasz?

- Nincsen oka - vonta meg vállait. - Csak néha szemtelen vagy és nem igazán törődsz másokkal.

- Ez vagyok én - nevettem fel, majd feltápászkodtam a kanapéról, hogy Jimin szobája felé vehessem az irányt.

- Hé kölyök - szólt utánam, mikor már a folyosón voltam.

- Hm? - pillantottam rá, mire elmosolyodott.

- Ha magadra nem tudsz vigyázni, akkor szerinted Jiminre tudsz?

- Jiminre jobban vigyázok, mint magamra - villantottam ki fogaimat, majd hátat fordítottam neki és Jimin szobájába indultam.

- Mi történt? - tágultak hatalmasra a szemei, amint ajtót nyitott nekem és megpillantotta a vállamon lévő hatalmas kötést.

- Meglőttek - vontam meg vállaimat, majd leültem ágya szélére.

Bezárta az ajtót, majd azonnal mellém telepedett és a kötést kezdte tanulmányozni. Kinyitotta a száját, de nem mondott végül semmit, ezt pedig megismételte vagy ötször, amikor már nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Nem gáz Jimin - nyúltam a combján heverő kezéért és gyengéden megszorítottam azt. - Ez nem az első alkalom, amikor meglőttek.

- De mi történt? Ki volt? - kérdezősködött tovább.

- Minseok. Hozzá voltam hívatott kajára, aztán kicsit elszabadult a pokol, de Taehyung ott volt velem, szóval nem történt semmi.

- Mi az, hogy nem történt semmi Jungkook? Meglőttek és be van kötv... - akadt ki teljesen, viszont belé fojtottam a szót, ugyanis megcsókoltam.

- Mondom minden rendben van, ne aggódj - nyomtam egy utolsó puszit a szájára, mielőtt még eldőltem volna az ágyán. - Szeretnél filmet nézni?

- Nézhetünk. Mit szeretnél? - húzta maga alá egyik lábát, így teljes testével felém bírt fordulni.

- Valami horror? - vetettem fel az ötletet, mire bólintott egyet és már fel is kelt, hogy idehozza a laptopot.

Miután sikeresen kiválasztottuk a filmet, Jimin leszaladt a konyhába rágcsáért, én pedig addig próbáltam megtalálni a legkényelmesebb pózt a vállamnak. Végül feladtam és megvártam, hogy visszaérjen Jimin, mert úgy is mellette fogok feküdni az ágyon. Laza fél óra alatt megtaláltam a tökéletes pózt és eldöntöttem, hogy soha többet nem fogok megmozdulni. Jimin a mellkasomon feküdt, szerencse, hogy a jobb kezemet lőtték meg, nem a balt, mert akkor még jobban szenvedtünk volna a fekvéssel. Jimin alig mert hozzám érni, mert félt, hogy fájdalmat okoz nekem, hiába mondtam el neki vagy százszor, hogy nem fogok belehalni abba, ha átöleli a derekamat. Örülök, hogy legalább arra rá tudtam venni, hogy ráfeküdjön a mellkasomra, hiszen először még abba sem akart belemenni.

- Nem fáj? - pillantott fel rám Jimin, mire megráztam a fejem. - Szólj, ha... - kezdett el ismét aggodalmaskodni, de a csúnya nézésemnek hála, nem fejezte be a mondatot, hanem a laptop kijelzőjének szentelte a figyelmét.

A film után eléggé elkapott az álmosság mindkettőnket, szóval megegyeztünk annyiban, hogy eltesszük magunkat holnapra. Hamar el is nyomott az álom, hiszen kellően kifáradtam a mai nap folyamán, viszont Jimin még egy jó darabig forgolódott, de képtelen voltam már nyitva tartani a szemeimet, szóval engedtem, hogy mély álomba merüljek.

[...]

Egy ásítás kíséretében nyújtóztattam ki az elgémberedett izmaimat másnap reggel. Felszisszentem, ahogy belenyilallt vállamba a fájdalom, majd egy nyögés kíséretében felültem az ágyban, ami mellettem üres volt. Összeráncoltam a homlokom, hiszen az este Jiminnel aludtam el és általában én kelek fel hamarabb, nem ő. Azonnal felpattantam az ágyról és a keresésére indultam. Először a konyhába mentem, de ott nem volt és még nem is látták ma, utána az irodámban is megnéztem, majd az udvaron, de sehol sem találtam. Kezdtem megijedni, hogy valaki elrabolta, de ekkor konkrétan nekiütköztem Woojinnek, ahogy szaladtam fel a lépcsőn.

- Hova sietsz ennyire?

- Hol van Jimin? Nem láttad valahol? - kérdeztem tőle, mire bólintott egyet, hogy de.

- Taehyunggal verekednek vagy mi - vonta meg a vállait, ezért kifújtam a bent tartott levegőmet.

- Hol?

- A lőtéren. Ne kérdezd, hogy miért vannak ott, én sem értettem, de hiába kérdeztem, nem kaptam rá választ.

- Ahh, köszi - indultam volna le a lépcsőn, de Woojin megállított.

- Előbb ki kellene cserélni a kötésed - mutatott a vállamra, mire megráztam a fejem.

- Mindjárt jövök az irodámba - mondtam hangosabban, hiszen időközben már kiértem az udvarra.

- A kezedet sose tartsd így! - hallottam meg Taehyung hangját, ahogy közeledtem a lőtér felé.

- Nem értem miért kell verekednem, ha sosem ütök meg senkit - mondta Jimin.

- Ne kiabáld el, addig örülj, amíg még nem kellett senkit megütnöd. Hidd el, nem a legjobb érzés. Vagyis én nem szeretek verekedni. Nem vagyok olyan izmos, szóval hiába ütök nagyot, simán kiütnek, ha nagyon azon van valaki. - nevetett fel Taehyung.

- De mivel én vagyok a főnököd, ezért valaki mindig megvéd, ha verekedésre kerül a sor - tettem karba kezeimet és kiléptem az ajtó mögül.

- Igaz - mosolyodott el.

- Jó reggelt - köszönt Jimin.

- Legközelebb hagyhatnál valami üzenetet, hogy hol vagy, mert már minden megfordult a fejemben, hogy még is hol vagy - pillantottam az alacsonyabbra, aki bólintott egyet.

- Szerintem mára ennyi elég lesz, már egészen ügyes vagy. A végén még megversz, azt pedig nem szeretném. - mondta Taehyung és már el is indult a ház felé.

- Reggeliztél már? - pillantottam Jiminre, akinek pont ekkor korgott a gyomra. - Ezt egy nemnek veszem. Gyere, együnk valamit. - biccentettem a ház felé, majd el is indultam, hogy bekaphassunk valamit, hiszen már én is éhes voltam.

Terveim szerint a mai nap folyamán el kezdem tervezni Jimin maszkját, bár szerintem még nem áll készen arra, hogy élesben tesztelje tudását. Először megvárom, amíg megnő a bátorsága, hiszen nem nézem ki belőle, hogy odamegy egy nyolcvan kilós emberhez és behúz neki egyet vagy ne adj Isten lelövi. Lassan, de biztosan kell haladnunk, mert semmit nem akarok elkapkodni.