golden rabbit ~ jikook | ✔

32. fejezet

- Lenne kedved elmenni kocsikázni? - léptem be Jimin szobájába egy hatalmas mosoly kíséretében.

- Elmehetünk - tette le a kezéből a könyvet, amit a napokban kezdett el olvasni.

- Akkor gyere - mosolyogtam, majd megvártam amíg kisétált a szobából és bezártam.

Jimin kezéért nyúltam, hogy összekulcsolhassam azokat, majd a garázs felé indultam, hogy kiválaszthassam a megfelelő autót. Szerettem volna vele beszélgetni egy kicsit, plusz elmagyarázni neki, hogy hogyan is zajlanak a gyilkolások, amiknek hamarosan ő is a részese lesz.

- Melyikkel menjünk? - kérdeztem tőle, hiszen nekem teljesen mindegy volt.

- Ezek mind a te kocsijaid? - tátotta el a száját, ahogy végigvezette a tekintetét az összes autón.

- Igen. Az a kettő még apámé volt, csak fel lettek turbózva egy kicsit. Az a kettő a sajátom, a többit csak akkor használjuk, ha gyilkolni megyünk. - soroltam fel neki az autókra mutogatva.

- Akkor legyen mondjuk az - mutatott rá hosszas tűnődés után a sötétkék camarora.

- Jó választás - kacsintottam egyet, majd elengedtem a kezét és a széfhez léptem, hogy kivehessem a kiválasztott kocsi kulcsát.

- Azta, még sosem ültem ilyen menő autóban - szólalt meg, miután beült mellém az anyós ülésre.

- Nincs jogsid? - kérdeztem, mire megrázta a fejét. - És nem is vezettél még soha?

- Ha az annak számít, hogy az anyós ülésről fogtam a kormányt az egyenes úton apa helyett, akkor igen - nevetett fel, majd becsatolta magát.

- Végül is, valahol el kell kezdeni - mosolyodtam el.

Mielőtt még bekötöttem volna magam, áthajoltam Jiminhez, hogy egy csókot lopjak tőle, hiszen reggel óta nem találkoztunk egymással, vagyis tegnap este óta. Reggel hamarabb keltem fel, mint ő és rögtön az irodámba mentem, mert a papírokkal hamar akartam végezni, hogy el tudjunk menni kocsikázni világosban.

- Na, menjünk - nyaltam meg ajkaimat, miután elhajoltam tőle, de egy gyors csókra még visszahajoltam.

- Tulajdonképpen hova is megyünk? - kérdezte meg, amikor már kihajtottam a ház elé.

- Igazából csak beszélni szerettem volna veled kettesben.

- A szobámban is tudtunk volna - mosolyodott el, mire megvontam a vállaimat.

- Itt jobb. Biztos, hogy nem hall senki. - csúsztattam kezemet Jimin combjára.

- Értem - tette kezét az enyémre, majd várakozóan pillantott rám, hogy neki kezdjek mondanivalómnak.

- Először szeretnék kicsit mesélni arról, hogy hogyan is történnek a pénzéhes parasztok irtásai - sandítottam rá.

- Oké - bólintott egyet.

- Szóval mindig van egy ember, aki az egészet vezeti. Ő a főnök, rá kell hallgatni bármi történjen. Általában hárman szoktak menni, ha csak egy embert kell kinyírni. Ketten várnak a kocsiban, a főnök pedig bemegy és elintézi a dolgot, ha valami gáz van, akkor azonnal jelez a két segédnek és bemennek segíteni neki. Ez nem sokszor szokott előfordulni, mivel eléggé analfabéták és buták a gazdag emberek. - meséltem el neki nagyvonalúan az alap információkat.

- És honnan tudod, hogy egyedül van az illető otthon? - kérdezte, mire elmosolyodtam érdeklődésén.

- Woojin mindennek utána néz előtte. A ház alaprajzát megszerzi és a fontos információkat róla. Mondjuk, hogy hol van kamera, riasztó van e valahol, plusz az illető személyes adait és a családjáról nagyjából mindent.

- Ohh - nyelt egy aprót. - Szóval rólam is mindent tudtál, amikor apát akartad megölni?

- Igen - bólintottam egyet.

Fölöslegesnek tartottam, hogy hazudjak neki, hiszen nem hülye, magától is rájött volna, hogy az elején ő is csak az áldozat fia volt, sőt ő is csak egy áldozat volt. Nem gondoltam volna, hogy így meg fog róla változni róla a véleményem és hiányolni fogom, ha egy napig nem látom. Ragaszkodom Jiminhez és ezt szeretném az ő tudtára is hozni, hiszen eddig egyszer sem beszéltünk arról, hogy még is mi van közöttünk. Persze nyilvánvaló, hogy nem azért csókolózunk egymással meg szexelünk, mert muszáj, de szeretném, hogy tudjon az érzéseimről. Életemben először érzem ezt, de nem bánom, mert jó érzés, ha valaki igazán törődik veled és nem csak dugni akar.

- Jungkook - szorította meg Jimin a kezemet, ezzel visszarázva a való világba.

- Hm? Bocsi, csak elgondolkodtam kissé. - simítottam végig hüvelykujjammal kézfején.

- Azt kérdeztem, hogy engem is meg akartál ölni, igaz?

- Meg akartalak Jimin, de most már semmi pénzért nem tenném meg! - mondtam határozottan, hogy mindenféle ezzel kapcsolatos gondolatot elhessegessek a fejéből.

- De miért? Mármint miért nem öltél meg végül? - kérdezte, mire vettem egy mély levegőt.

- Mert láttam benned valamit, ami miatt nem ölhettelek meg.

- És megbántad? - kérdezte, mire hirtelen a fékre tapostam.

Még szerencse, hogy nem mentünk olyan gyorsan, sőt alig mentünk vagy negyvennel, elvégre nem száguldani jöttünk, hanem beszélgetni.

- Miért bántam volna meg? - nyomtam be a kocsi indexét, hogy az erre jövő autók gond nélkül tovább tudjanak haladni.

- Nem tudom, csak kérdeztem - vonta meg vállait, mire behunytam a szemeimet.

- Jimin-shii - csatoltam ki a biztonsági övemet, hogy szembe tudjak fordulni vele. - Életem egyik legjobb döntése volt, hogy nem öltelek meg. - mosolyodtam el, ahogy megszeppent arcára pillantottam.

- Komolyan? - suttogta a lehető leghalkabban, mire bólintottam egyet.

- Nagyon megkedveltelek az utóbbi időben, talán túlságosan is. Tudod jól, hogy sosem éreztem senki iránt semmit, de megjelentél te és megváltozott minden. - vallottam be érzéseimet, még ha nagyon nehezemre esett kimondani ezeket a szavakat. - Jó érzés, ha valakinek jelentesz valamit. - pillantottam fel szemeibe, hiszen eddig kerültem vele a szemkontaktust.

- Nekem sokat jelentesz - görbültek felfele ajkai, mire automatikusan az enyémek is.

- Igen, tudom és te is nagyon sokat jelentesz nekem - nyaltam meg alsó ajkamat.

Fel sem fogtam, hogy időközben mennyire leizzadtam, pedig semmi komoly nem történt azon kívül, hogy éppen szerelmet próbálok vallani Jiminnek, Jungkook féle verzióban, ami egészen eddig nem is létezett.

- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy szeretném, ha a barátom lennél? - nyúltam a jobb kezéért, mire szemei hatalmasra tágultak.

- A barátod? - kérdezett vissza, mire félve, de bólintottam egyet.

- Igen, szeretném, ha a pasim lennél - bólintottam egyet, mire hatalmas vigyor jelent meg az arcán.

- Én, most nem jutok szavakhoz - nevetett fel, arcát pedig pír lepte el. - Igen, szívesen lennék a barátod. - nézett végre a szemeimbe, amik ennyire talán még sohasem csillogtak.

- Komolyan? - jelent meg hatalmas vigyor az én arcomon is, mire Jimin bólintott egyet.

Tarkójánál fogva húztam közelebb magamhoz és szenvedélyesen kezdtem falni ajkait, hiszen baromira boldog voltam. Még, ha tudtam is, hogy bele fog menni, attól még bennem volt a félelem, hogy mi van, ha netán elutasít, viszont ez nem történt meg, Jiminnel hivatalosan együtt vagyunk és legszívesebben kiabálni tudtam volna az örömtől. Behunyt szemekkel élveztem, ahogy nyelveink egymással táncolnak és egyszerűen nem bírtam betelni a puha ajkaival sem. Emlékszem, hogy amikor először megcsókoltam, olyan bátortalan volt, szinte alig csinált valamit, most viszont határozott, de egyben lágy is. Megérdemlem én egyáltalán Jimint?